Time 100: 10 befolyásos nő, akit ideje megismerni

A Time magazin idén is összeállította a 100 legbefolyásosabb ember listáját, és természetesen rengeteg híres nő is helyet kapott rajta Adele-től kezdve Hillary Clintonon át Angela Merkelig. Most viszont 10 olyan nő következik, akiknek a nevével talán még nem találkozott, de történetük talán inspiráló lehet. 

1. Jaha Dukureh (aktivista)

Gambiai születésű Dukreh csak egyhetes volt, amikor körülmetélték, 15 évesen pedig az Egyesült Államokba küldték, hogy hozzámenjen egy nála jóval idősebb férfihoz. Az esküvő után kiderült, hogy újszülöttként a nemiszervi csonkítás legdurvább fajtáját végezték el rajta, a szeméremajkakat és a csiklót teljesen eltávolították, a hüvelynyílást majdnem teljesen összevarrták, csak egy kis részt hagytak szabadon. A háromgyermekes asszony most az egyik legfontosabb képviselője a brutális szertartás ellen folytatott harcnak, és miután több mint 220 ezren írták alá online petícióját. Tavaly decemberben szülőhazájában be is tiltották a kegytelen szertartást. 

2. és 3. Dr. Laura Esserman és dr. Shelley Hwang (orvosok)

A két onkológus fő célja, hogy a jövőben mellrák elleni kezelések sokkal személyre szabottabbak és kevésbé invazívak legyenek a mostanában használt módszerekhez képest. Sok kollégájukkal együtt megkérdőjelezik, hogy az in situ duktális emlőkarcinómánál, vagyis a mellrák korai stádiumában a műtéti beavatkozás és a sugárterápia szinte az egyetlen járható út, és úgy vélik, hogy folyamatos vizsgálatokkal és a megfelelő gyógyszerek alkalmazása is elég lehet, hogy megakadályozza a betegség komolyabbá válását. A Time szerint az erőfeszítéseiknek köszönhetően visszaesik az indokolatlan emlőeltávolító műtétek száma. 

4. Christiana Figueres (politikus)

2010-ben a Costa Ricai-i politikus lett az ENSZ klímavédelmi főnöke, és ha máskor nem, a 2015-ös párizsi klímakonferencia kapcsán már biztosan hallott róla, de természetesen kinevezése előtt is rengeteg nemzetközi egyeztetést vezényelt le. Szülőhazája egyébként remek ösztönző lehet minden országnak, amelyek vezetői számára fontos a fenntartható fejlődés.

GettyImages-518582974
Fotogenia/CON

5. Sunita Narain (környezetvédő)

Egy indiai környezetvédő szervezet (Centre for Science and Environment - CSE) vezetője. Pár éve azt állították, hogy a PepsiCo indiai termékeiben az európai uniós határértéknél harminchatszor, a Coca-Cola termékeiben harmincszor több mérgező anyagot (növényvédőszer-maradványokat) talált, de a cégek ezt persze tagadták. A társadalmilag is érzékeny Narain emellett régóta küzd azért, hogy a légszennyezettség csökkenjen Új-Delhiben, és úgy gondolja, hogy a hátrányos helyzetű, rossz körülmények között élő tömegek fontos szerepet játszanak abban, hogy jobbá tegyük a világot.

GettyImages-161729039
Mail Today / Europress / Getty

6. Mona Hanna-Attisha (orvos)

A Flint városában dolgozó gyermekgyógyász volt az első, aki rájött arra, hogy a helyi ivóvízben megnövekedett ólomszint okolható számos megbetegedés miatt. Miután a szülők hiába próbáltak bármilyen változást kieszközölni, Hanna-Attisha volt az, aki megpróbálta minél több embert tájékoztatni a kialakult helyzetről. Neki köszönhetően úgy tűnik, hogy az illetékesek megkapják majd méltó büntetésüket. A rossz vízminőség miatt állítólag 8 ezer 6 év alatti gyerek egészsége került veszélybe.

GettyImages-509398712
Gabriella Demczuk

7. Hope Jahren (tudós)

A Hawaii Egyetem geokémikusa és -biológusa Lab Girl című könyvével lett ismert. Életrajzi könyve bestseller lett, és persze életének mozzanatai mellett nem győzte kiemelni, mennyire fontos is az, hogy megóvjuk a növényvilágot. Jahren emellett arra is felhívta a figyelmet egy, a New York Times-ban megjelent cikkében, hogy a tudományos körökben milyen nehéz is nőként boldogulni. 

8. Yayoi Kusama (művész)

Ő az egyik legismertebb japán kortárs művész. Kusama élete első önálló kiállítása 1959-ben a New York-i Brata Galériában volt, azóta megfordult már a világ összes vezető múzeumában. Tavaly ősszel mutatták be az Infinity Mirrored Room című installációját a Los Angeles-i Broad Múzeumban, és többek között olyan ismert emberek elismerését vívta ki ezzel mint a Time listájának egyik másik szereplője, Adele. 

GettyImages-187291304
Andrew Toth

9. Ibtihaj Muhammad (sportoló)

Az első amerikai muszlim nő, aki hidzsábot viselve vett részt az olimpiai kvalifikáción. Az USA vívócsapatának tagja az ismertségét kihasználva pedig a muszlimok elleni előítéletek ellen küzd, és a világversenyen való részvétele fontos mérföldkő lesz - írja a Time.

10. Kathy Niakan (kutató)

Ő az első, aki engedélyt kapott arra, hogy egy új génsebészeti módszert alkalmazzon humán embriókon. Kutatásának célja kideríteni, hogy mely gének játszanak kiemelt szerepet a magzatok fejlődésében, és ez segíthet abban, hogy újabb módszereket dolgozzanak ki a terméketlenség ellen. Az ő vizsgálatait valószínűleg rengeteg olyan genetikai kutatás és kísérlet követi majd, amelyekkel nemcsak, hogy jobban a mélyére áshatunk a betegségeknek, hanem azok gyógyításában is előrelépést jelenthetnek. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek