A leggyakoribb hibák, amiket az állásinterjún elkövetünk

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem az a fontos, hogy mit mond, inkább az, hogyan. Ugyanitt: tippek a tökéletes CV-hez!

Egy új kutatásból kiderült, hogy a munkáltatók fele már öt perc után meg tudja állapítani, van-e szükség a jelentkezőre vagy sem - adta hírül a Fast Company. Felsoroljuk, hogy mire kell figyelnie, hogy bekerüljön a top jelöltek közé. 

Hogy mire figyeljen, amennyiben munkát szeretne váltani 2016-ban? A Harris Interactive a Carrier Builderrel karöltve 2595 humánerőforrás menedzser és felvételiztető bevonásával készített tanulmányt, arról kérdezve a legfőképp a privát szektorban dolgozókat, hogy melyek a legnagyobb hibák, amiket az álláskeresők elkövetnek.

Füllentés, arrogancia és izzadás, szevasz!

A munkáltatók 69%-a állítja, hogy azonnal leveszi, ha hazudnak neki, és ezzel el is játszotta az esélyeit a felvételiző. Az őszinteség tehát fontos kezdve az iskoláinktól egészen addig, hogy kirúgtak-e az előző állásunkból. Nem is beszélve a “Mi a legnagyobb gyengesége?" kérdésről, amin a jelentkezők nagy része azonnal elbukik. Ifj. Russel Reynolds, a Heads: Business Lessons from an Executive Search Pioneer (Üzleti leckék egy profi fejvadásztól) című könyvében azt javasolja, hogy óvakodjunk a féligazságoktól is ("Túl kemény magammal szemben!), és inkább olyan válaszokat adjunk, amik önreflexiót sugároznak. “Legyen magabiztos abban, hogy a gyengeségei nem jelentenek hátrányt a többi jelentkezővel szemben, és mutassa meg, hogy már dolgozik a hibáin, valamint mondja el, hogyan.”

Lehet, hogy lesz akinek ez újdonság, de a felvételiztetők nagy részénél (68%-ánál) kizáró ok, ha a jelölt megszakítja a beszélgetést telefonálással; 60%-uk vallja úgy, hogy az arrogáns vagy követelődző delikvenseket is azonnal kiszűri, és a megkérdezettek felénél az izzadás és a nem megfelelő öltözet is az azonnali nemmel egyenértékű. Ugyanitt jegyeznénk meg, hogy nem véletlen a ruha teszi az embert kifejezés. Általános vélekedés, hogy nem feltétlenül kell megfelelni az elterjedt kiskosztümös közhelyeknek, a lényeg, hogy vizuálisan sugározza, hogy rendben és egyben van, és ennek egyik eszköze éppenséggel a külső megjelenés. Ja, és ön is jobban érzi majd magát a bőrében, ami nem hátrány egy ilyen szituációban. 

Testbeszéd

“Felkészülni egy interjúra valamivel jobban kell annál, semmint kiguglizzuk a legáltalánosabb interjúkérdéseket” – állítja Rosemary Haefner a CareerBuilder munkatársa. “A jelölteknek már az első pillanatban jó benyomást kell keltenie, ismernie kell a céget, biztosan tudnia kell, ő a legjobb választás az adott állásra, és muszáj figyelnie a testbeszédre" - tette hozzá.  Nem gondolná, hogy fontos a testbeszéd? Lárifári. A megkérdezett szakemberek tíz nagyon durva hibát is fel tudnak sorolni, ezekből 67%-uknál az első helyen végzett az, ha nem nézünk a felvételiztető szemébe, de ha valaki nem képes mosolyogni, 39%-uknál szintén nagy baj.

Ezen kívül még a kínos, ha 

  • játszunk valamivel az asztalon 
  • görnyedt, rossz pozícióban ülünk
  • túl sokat mocorgunk a székben
  • keresztbe tesszük a kezünk
  • hajunkkal játszunk vagy piszkáljuk az arcunkat
  • túl lazán/erősen rázunk kezet
  • túl sokat gesztikulálunk (ezt a tévés riporterek is elsajátíthatnák)

Leggyakoribb kérdések

Tanulmányok ezrei szólnak persze arról is, hogy a munkáltatók sem választják mindig a cégnek a legjobbat. Ez azért fordulhat elő, mert sokszor annyira szeretne értelmet látni a jelöltben a felvételiztető, hogy a sok bába mellett elvész a gyerek, és pont a lényeg kerüli el a figyelmét. Amíg azonban nem találnak ki jobbat, kénytelenek vagyunk munkafelvételikre járni, és Haefner szerint hasznos, ha alaposan megismerjük a céget, aminek dolgozni akarunk, mielőtt elmennénk az interjúra. A CareerBuilder felállított néhány kérdést, amelyek a legáltalánosabbnak számítanak: 

  • Mondjon magáról valamit.
  • Miért akarja ezt az állást?
  • Miért hagyta ott az előző munkahelyét?
  • Mi a legnagyobb erőssége és gyengesége?
  • Írjon le egy bonyolult munkahelyi problémát és oldja is meg. 

A legmenőbb CV 

Persze ahhoz, hogy állásinterjúra menjünk, előbb be kell hívjanak. Ebben segít a Daily Mail és egy jó önéletrajz. A CV (curriculum vitae) arra jó, hogy megmutathassuk a leendő munkáltatónak a képességeinket és a szakmai előéletünket...elméletileg. A gyakorlatban ez úgy néz ki (már az USÁ-ban), hogy a munkáltatók 72%-a inkább azt tartja fontosnak, hogy legyenek személyes érdeklődésre vonatkozó információk is az önéletrajzban, és csak 14%-uknak elég a képesség és tapasztalat.. 


Click image to open interactive version (via Michael Page).

Eközben azt is képzelik az emberek, hogy a CV-jüknek muszáj két oldalnál rövidebbnek lenni, a valóság ezzel szemben az, hogy a felvételiztetők csak 32 százaléka gondolja ugyanazt. Az erre vonatkozó kutatást már 2000 munkavállaló és 480 toborzó körében végezte a Page Group, kiderítve például azt is, hogy a megkérdezettek 74%-a szerint kifejezett hátrány fényképet mellékelni a CV-hez. (Úgyis csekkolják a Facebookon, szeretik is, ha rendben van a jelölt profilja a közösségi oldalakon.) 

Nos, bármilyen furcsa is, a CV legfontosabb momentuma a helyesírás. Ezt követi az előző munkahelyeinkben elvégzett feladatunk részletes és pontos leírása, valamint a profi a szakmai hangvételben. 89%-a a munkáltatónak igenis szereti, ha szerepelnek ún. puha faktorok a CV-ben, ezek közé tartozik, ha valakinek jó a telefonos beszélőkéje, jó csapatjátékos és bírja a túlórát. Az is elterjedt nézet, hogy hátrány a tíz év eltöltése ugyanannál a cégnél, pedig a munkáltatóknak csak 36%-uk véli így.

Nem árt tudni, hogy tavaly még arról is született kutatás, hogy egy átlagos főnök maximum három percet szentel egy CV-re, sőt minden ötödik csak egyetlen egyet, nem árt tehát felkötni a gatyánkat, amikor megfogalmazzuk azt az irományt magunkról.    

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.