Nem a Migration Aid az egyetlen civil szervezet, akik az állam munkáját végzik minden állami támogatás nélkül. A Szociális Krízis Kommandó célja, hogy - amíg van miből - mindenkinek segítsenek, akinek szüksége van rá.
A Szociális Krízis Kommandó azokból a civilekből alakult, akiket a sors a Migration Aid Nyugati tranzítzónájába vezényelt idén nyáron, hogy a menekülteknek próbáljanak meg segíteni. Míg a menekültek Budapest utcái helyett a határokon torlódnak, a segítségnyújtási szándék megmaradt. Ezért ők néhányan úgy határoztak, hogy együtt maradnak, és folytatják a munkát - civilként, szabad idejükben. Segítettek már háromgyerekes, mosogatóként dolgozó édesanyának, aki szeptemberben veszítette el a férjét, hajléktalanoknak, és rendőröknek is, akiket a határra vezéreltek, aztán valahogy elfeledkeztek róluk.
Saját megfogalmazásuk szerint: "Mi vagyunk a menekülteket segítő egykori Nyugati téri Tranzit Zóna önkéntesei, és úgy gondoltuk, a meglevő tapasztalatokat felhasználva tovább dolgozunk azon, hogy segítsünk másokon. Csoportunk egyetlen célja, hogy segítsen mindenkinek, akinek tud, határon innen és túl, 0-99 éves korig, mindegy a bőrszín, a vallás, a nemzetiség, a nemi identitás. Nem alapítunk szervezetet, mert nem akarunk pénzzel foglalkozni. Tárgyi adományokat gyűjtünk, amiket eljuttatunk azokhoz, akiket ajánlotok, találunk. Nem tudunk mindenkin segíteni, de megpróbáljuk a lehetetlent". És hogy miért éri meg nekik a segítségnyújtás? " Tapasztalat, becsület, önzetlenség és az öröm, amit mindez okoz. Nekünk, nektek, és akin segítünk. Az emberségben nincs határ, a jóság nem válogat."
Szöllősy Nikolettát, az egyik tagot kérdeztük arról, miért is indultak el, miért nem csatlakoztak be egy már működő szervezetbe, és mik a céljaik.
Hogyan ismerkedtek meg a tagok?
A Nyugati tranzitzóna nem szerepelt annyit a hírekben, és nem volt annyira "szem előtt" mint a Keleti, de az ott eltöltött 2015-ös nyár mindannyiunkra revelatív erővel hatott. Mackósajt, szeletelt kenyér, kis ivólé, játékok, aszfaltrajzok, három baba, akik nálunk indultak el a világrajövetel felé, sok nevetés, sok sírás és még több aggodalom - ez volt a nyarunk. Felemelő, fárasztó, de csodálatos, és legfőképpen tanulságos. És közben barátok lettünk, harcostársak, lelki társak.
Miért nem maradtatok Migration Aidnél?
A Migration Aid a menekültútvonalak megváltozásával és a munka átalakulásával egy időben elindult a hivatalos szervezetté válás felé, ami sok szempontból praktikussá teszi a mindennapokat, de ennél a pontnál a mi kis társaságunk úgy döntött, hogy máshogy, és más körülmények között képzeli el a munkát. A MigAid és a
Segítsünk együtt a menekülteknek csoport egyebek mellett, főleg a menekültekre koncentrál, iszonyatos erőket mozgatnak meg a határon, de mi más irányba indultunk el. Sok bírálat érte a segítő szervezeteket korábban amiatt, hogy "bezzeg a magyaroknak nem segítetek", pedig tapasztalataim szerint az önkéntesek jelentős része már korábban is részt vett a hazai karitatív munkában.
Milyen alapelveket fogalmaztatok meg?
A tranzitzóna utolsó napjaiban született meg a név és az a szilárd elképzelés, hogy a menekültek segítése mellett a környezetünkben élő rászorulókat szeretnénk támogatni. Eldöntöttük, hogy nem csatlakozunk nagyobb csoporthoz, és nem válunk hivatalos szervezetté. Kizárólag tárgyi adományokkal segítünk, mert az könnyen átlátható és konkrét, pénzzel továbbra sem akarunk foglalkozni, és tapasztalataim szerint így nő a hatékonyság is.
Hogyan vágtatok bele?
A Szociális Krízis Kommandó elkezdte a működését, jöttek az első "ügyek", összeállt a Facebook-oldal és nagyon nagy örömömre, elkezdtek jönni az adományok is. Az emberek szeretnek segíteni, ezért igyekszünk megköszönni minden egyes alkalommal, hogy jót tehetünk a rászorulókkal. Hisz adományok nélkül ez lehetetlen lenne. Kis csoport lévén van időnk mindent megbeszélni, ötletelni, és lelkiismeretesen bogarászva kiválasztani azokat a ruhadarabokat, játékokat amiket célzottan adunk oda például egy -egy családnak. Természetesen tudjuk, hogy ez nem oldja meg egy csapásra az életüket, de nem is akarunk (nem is tudnánk) állami szociális hálót játszani. Ez egy lélegzetvétel, egy jókor érkező apró segítség. Főleg így, a tél közeledtével például három gyereknek kabátot, cipőt és pulcsit venni nem 3 forint!
Hogyan oldjátok meg a tárolást, ami az egyik legnagyobb problémája a természetbeni adományokkal dolgozó szervezeteknek?
Segíteni mi is csak úgy tudunk, ha van, ahol el tudjuk raktározni az adományokat, és ebben is szerencsénk van: az egyik csapattagunk pincéjében gyűjthetjük az adományokat, és egy másik csapattagunk édesapja is felajánlott egy nagyobb tárolóhelyiséget. Mostanában gyakran mosolyog ránk a véletlen szerencse. Biztos feltöltődött a karmánk a nyáron :)
Van bárki, akit deklaráltan kizártatok a támogatandók köréből?
Egy korábbi, általam írt történetben szereplő mondat lett a szlogenünk és egyben a hitvallásunk is: "Amíg van miből, mi mindenkinek segíteni fogunk". Ha egy kicsit jobban körbenéz az ember, és figyeli, hogy mi történik körülötte, meg fogja látni azokat, akik nem hangosan, de nyilvánvalóan segítséget kérnek. Nekünk pedig ezekhez az emberekhez kell eljutnunk. Akik csendben aggódnak, hogy mit eszik a család holnap, miből lesz a gyereknek cipője, honnan lesz az apának inge, amiben el tud menni dolgozni, mivel takarít ki az a fiatal pár, akiknek albérletre alig van pénze. Nem keressük, kin kell segíteni, jönnek a történetek maguktól. És nem csak a nagycsaládost, az időst, a beteget fogjuk segíteni, hanem az alkoholista hajléktalant is be fogjuk takarni, és a lecsúszott román fiúprostin is segítünk, ha tudunk.
