A csípős kaja lehet a hosszú élet egyik titka

Olvasási idő kb. 2 perc

Azt még nem tudni, hogy csak a csilipaprikának vagy sok más fűszernek is fiatalító hatása van-e, de jó úton haladunk.

Egyre égetőbb kérdés manapság, hogy mi lehet a hosszú élet titka, ám az öregedés túl bonyolult folyamat ahhoz, hogy létezzen egyértelmű válasz erre. Az azonban nem újdonság, hogy egészséges étrenddel javítható az életminőségünk és fitten tartható a szervezetünk. A British Medical Journal című szaklapban megjelent tanulmány szerint esélyes, hogy a csípős, fűszeres ételek hozzájárulhatnak fiatalságunk megőrzéséhez.

Az új kutatásban mintegy félmillió felnőtt vett részt, akiknek táplálkozási és életmódbeli szokásait hét éven át figyelték meg. A kérdőívekben a résztvevők többek között arról számoltak be, hogy milyen gyakran és mennyi fűszeres ételt fogyasztanak, illetve hogy pontosan mely ételízesítőket kedvelik. A szakértők sok más tényezőről is adatot gyűjtöttek, így például az alanyok iskolázottságáról, alkoholfogyasztási és sportolási szokásairól, illetve arról, hogy milyen élelmiszereket fogyasztanak napi és heti gyakorisággal.

A csili vagy más?

Az eredmények azt mutatták, hogy akik hetente egy vagy két alkalommal fogyasztottak valamilyen fűszeres ételt, azoknál tíz százalékkal alacsonyabb volt a korai elhalálozás kockázata – beleértve az átlagos egészségi állapotú és a daganatos betegségben szenvedő alanyokat is – azokhoz képest, akik heti egy alkalomnál ritkábban fogyasztottak ilyen fogásokat. Akiknek pedig az átlagos napi étrendje tartalmazott valamilyen pikáns összetevőt, 14%-kal kisebb volt az esélye a korai elhalálozásra, mint a fűszeres ételeket kerülő résztvevőknek. Emellett – nem meglepő módon - sokkal pozitívabb eredmények születtek az alkoholt mellőző alanyok esetében.

Mivel azonban a felmérés csak a kínai lakosságra korlátozódott és önbevallásos módszerrel dolgoztak, így nem lehet általános következtetéseket levonni. Ráadásul a kutatásból ugyan kiderült, hogy a csilipaprika a legnépszerűbb ízesítő a résztvevők körében, de más gyakran használt összetevők és egyéb tényezők (pl. a főzési stílus) is befolyásolhatták az eredményeket. További vizsgálatok szükségesek tehát ahhoz, hogy kiderüljön, vajon a csípős ételek fogyasztása képes közvetlenül javítani az egészséget és csökkenteni a halandóságot, vagy az csupán más étrend- és életmódbeli tényezők jelzője.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

S-W. Zsó
S-W. Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.