Ez történne a testével, ha kihajigálná a magassarkú cipőit

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magassarkúban csak hosszabbnak tűnnek, míg lapos talpú cipőben tényleg meg is nyúlnak a lábak. Eláruljuk, még mi változna, ha tipegés helyett kényelmesben járna.

Talán az ön életében is eljött már az a pillanat, amikor úgy érezte, nem feltétlenül éri meg a hosszabbnak tűnő, vonzó lábakért cserébe bütykökkel, hólyagokkal, fájdalmakkal élnie és jobb lenne megválni a kellemetlenségeket okozó cipőktől – vagy legalább csak alkalmanként hordani azokat. A Women's Health magazin összegyűjtötte, hogyan hálálja meg a testünk, ha egyszer tényleg lemondunk a magas sarkakról.

Hosszabb lábai lesznek

Lehet, hogy magassarkúban hosszabbnak tűnnek, lapos cipőben azonban valóban meg is nyúlnak a lábak. Egy a Journal of Applied Phisiology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői megállapították, hogy azok, akik rendszeresen magassarkú cipőt hordanak, nemcsak rövidebb léptekkel járnak (akár tűsarkúban, akár mezítláb), de vádlijuk izomzata is összezsugorodik. Ez annak köszönhető, hogy a láb hozzászokik a megemelt térd- és bokatartáshoz, és mivel a sarkak folyton a bokához közelítve helyezkednek el, csak ritkán nyúlnak meg - ami egyébként az ideális állapot lenne. Ha viszont egy kis nyújtással, szivacshengeres gyakorlatokkal és kényelmes lapos talpú cipővel kompenzáljuk a természetellenes tartást, akkor a vádlik idővel visszanyerik eredeti formájukat.

Fotó: Marc Piasecki / Europress / Getty

Megszűnik a hátfájás

Biztosan önnek is feltűnt már, hogy magassarkú cipőben a nők feneke is kerekebb, hiszen ilyenkor a medence előrebillen, ami kiemeli a hátsót. „Ugyanakkor mindez fokozott nyomást gyakorol a gerinc ágyéki szakaszára, illetve az azt stabilizáló izmokra. A megszállott magassarkút viselő nőknél ráadásul nagy eséllyel alakul ki az úgynevezett Spondylolisthesis,ami azt jelenti, hogy egy csigolya (a fölötte lévő gerincszakasszal együtt) az alatta levő csigolyán előrecsúszik, és ez bizony idegkárosodással, illetve fájdalommal járhat" – mondta a Women's Health magazinnak Todd Sinett kiropraktőr, a 3 Weeks to a Better Back című könyv szerzője. Amint megszabadul a magas sarkaktól, testtartása automatikusan javul, így csökken a gerincet érő nyomás és az azzal járó fájdalom is enyhül.

És a futótérd is eltűnik

"Nem számít, milyen domborúvá varázsolják a feneket a magas sarkak, ha a test súlypontja kimozdul természetes helyzetéből, az a térdinak számára is igen megterhelő" – mondja Krista Archer, a Lenox Hill Kórház boka- és lábbeteg specialistája. Éppen ezért ha netán megrögzött magassarkú-viselő, miközben rendszeresen futni is jár, akkor a fájó térdek miatt nem feltétlenül a sportolást kell abbahagynia. 

A sarka viszont bánhatja

Persze nem a cipőé, hanem az öné, hiszen a magassarkú nemcsak a vádlit, de az Achilles-inakat is rendesen kurtítja és feszíti. „Ha pedig egyszer csak visszaszokunk a lapos cipőkre, lábfejünk újra 90 fokos szöget fog bezárni (a lábszárral - a szerk.), azaz fellazulnak a túl szoros inak” - magyarázza Archer. "A talpi fascia egy vastag rostszövet, amely összeköti a sarkat a lábujjakkal – így tartva a lábfej boltozatos formáját. Gyakori feszítés hatására azonban a sarkakhoz kapcsolódó rész begyulladhat, ami súlyosbítja a sarokfájdalmat" - fűzi hozzá a szakértő. Akinek sikerül lemondania a magassarkú cipők viseléséről, annál - attól függően, hogy milyen gyakorisággal hordta azokat -napok, hetek vagy hónapok elteltével az inak visszaállnak a normális méretükre, így előbb-utóbb alábbhagy, végül teljesen megszűnik a sarokfájdalom.

Fotó: Ian Gavan / Europress / Getty

Egyensúlyban lesz

Sanszos, hogy aki rendszeresen magassarkúban jár, az néha-néha akkor is elveszti az egyensúlyát, még akkor is, amikor éppen lapos talpú cipőt visel. Egy dél-koreai légitársaság személyzetének bevonásával készült friss tanulmány szerint a boka mozgatásában résztvevő izmok erejének és hatékonyságának egyensúlya néhány éven belül megbomlik, ami ingatagsághoz vezet. A lapos talpú lábbelik azonban visszaadják a bokák stabilitását, így a testtartásunk és az egyensúlyunk is újra a régi lesz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

S-W. Zsó
S-W. Zsó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.