Helyek, amik ősszel ugyanolyan jók, mint nyár közepén

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az utószezonban rengeteg európai célpont tudja ugyanazt nyújtani, mint nyáron – csak éppen gyerekzsivajtól mentesen és olcsóbban.

Az iskolai vakáció végével általában varázsütésre megszűnik a kibírhatatlan tömeg a népszerű nyaralóhelyeken. Pedig szeptembertől novemberig rengeteg európai célpont tudja ugyanazt nyújtani, mint nyáron – csak éppen gyerekzsivajtól mentesen, sokszor jóval kedvezőbb utószezoni árakon. Ha tehát nincs gyereke, vagy van, de pár napra a nagymama gondjaira tudja bízni, érdemes őszre időzíteni egy kiruccanást.

És hogy merre induljanak? Svédországba például semmiképp: az amúgy gyönyörű Stockholmban már október elején tök sötét van este hatkor, az átlaghőmérséklet pedig kemény nyolc fok – nem az a tipikus utószezoni célpont. Ezzel szemben például az olaszországi Sienában egy melegebb októberi napon simán lehet húsz fok, szikrázó napsütés és a nap is csak hét körül megy le.

Toszkána

A kitartóbbak saját autóval is eljuthatnak Toszkána dimbes-dombos tájaira: az út kb. kilenc óra. Ha pedig egy instant velencei városnézéssel megszakítják, még kellemesebb az út, viszont így több időt vesz igénybe. Aki gyorsabban el akar ide jutni, és nem akar lemondani az autó nyújtotta szabadságról – mert például egy gyönyörű farmházban foglal szállást, ahonnan minden messze van – az fapadossal repüljön Pisáig, itt pedig béreljen autót. Aki pedig hozzánk hasonlóan maximálisan a tömegközlekedés híve, busszal könnyedén eljuthat a reptérről Firenzéig, igény esetén pedig akár kedvenc olasz városunkig, a varázslatos Sienáig is.

Siena
Fotó: mimi / Travelo

Sienában akár több napot is simán el lehet lődörögni a középkori városmagban: itt van a világ legrégebbi, ma is működő bankjának épülete, és Európa első kórháza is látogatható. És pár órát a mókás, csíkos tornyú, fenséges katedrálisra is érdemes rászánni. A legszebb kilátást is itt kell keresni: a pestisjárvány miatt félbehagyott templombővítés mementójaként magában árválkodó hatalmas falról az egész várost, és a környező tájat is kiválóan belátni. Klausztrofóbiások készüljenek fel rá, hogy két szűk csigalépcsőt is le kell a panorámáért küzdeni. De megéri!

Monteriggioni
Fotó: mimi / Travelo

Ha meguntuk a középkort, irány a reneszánsz Firenze. Vagy inkább az aprócska, dombtetőket koronázó kisvárosokat látogatná végig? Montepulciano, Montalcino, Pienza és San Gimignano is könnyedén elérhető. Ha pedig egészen különleges élményre vágyik, tegye meg gyalogosan az ősi Via Francigena zarándokút egy szakaszát: mi Sienából Monteriggioniig túráztunk rajta, imádtuk. Hazafelé pedig bátran szánjanak egy napot Pisára is, a város többet tud nyújtani a Ferde toronynál.

Andalúzia

Strandolni is jó lenne, nem csak várost nézni? Repüljön el szintén fapadossal Malagáig, a Costa del Sol központjáig. Szeptemberben még simán tökéletes strandidő van, de október első felében sem elképzelhetetlen a napos idő és a megfelelő vízhőmérséklet. A homok és a napsütés mellett Malagában kiváló múzeumokat talál, és az Alcazabát, az az a város fölött magasodó mór erődítményt, valamint az elegáns, márványburkolatú sétálóutcát, a Calle Lariost is vétek lenne kihagyni.

Alhambra, Granada
Fotó: Northfoto

Egy malagai nyaralás további előnye, hogy könnyedén elérhetők innen a mesés és az egykori mór uralomnak köszönhetően kifejezetten egzotikus hangulatú Andalúzia legérdekesebb városai. Ronda, Granada, Córdoba vagy éppen Sevilla várja, hogy felfedezze. Córdobában a muskátliktól virító zegzugos óvárost és az egészen elképesztő mecsetet nézzék meg feltétlenül, a granadai Alhambrában pedig az embernek olyan érzése támad, mintha az Ezeregyéjszaka meséi elevenedtek volna meg.

Maradjon itthon borozni!

De azt is meg tudjuk érteni, ha hagyja a francba a hosszas szervezést és utazgatást, és inkább belföldön marad ősszel. Az idő itthon is szép, ráadásul csúcsra jár a szüreti szezon, borfesztivál ér borfesztivált.

Sárvár felett mindig kék az ég

A sárvári strand ősszel is nyitva tart, ameddig az időjárás engedi, üzemelnek a csúszdák és a kinti fűtött medencék. Ám hűvösebb időben is van itt mit tenni, hiszen a fedett fürdőben 9 csúszda, hullámmedence, gyerekmedencék és baba-világ vár aprókat és nagyobbakat. A meleg, gyógyvizes medencékben és kényeztető masszázsok során pedig elfelejthetjük a mindennapokat. (X)

Szeptember 5. és 6. között például Budafokon és Etyeken is szorgalmasan lehet kóstolgatni egyéb szórakoztató programok kíséretében. De az elbűvölő tokaj-hegyaljai faluban, Mádon is borbuli van most hétvégén: itt a furmintot ünneplik. A Budavári Borfesztiválra is már csak szeptember 9-ig kell várni, szeptember 16-20-án Bortér lesz Szegeden, a Dóm téren, szeptember 25-27-én pedig Európai Bordalfesztivált tartanak Villányban. Csak győzzön kedvencet választani.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.