Igazából azért (is) kövér, mert nem takarít eleget!

Olvasási idő kb. 2 perc

Ezt állítják a brit kutatók. Na, nem azért, mert hímsoviniszták lennének, csak utánaszámoltak a dolgoknak.

Elnézést kell kérnünk minden kedves olvasónktól, amiért az elmúlt években azt közvetítettük, hogy azért hízunk, mert sok szemetet eszünk és a neten lógunk, ahelyett, hogy felemelnénk a fenekünket és edzenénk szépen. És elnézést kell kérnünk azért is, mert eddig szentül hittük, hogy a modern technológia, ami leveszi a vállunkról a házimunka elvégzésének bizonyos terheit, hogy cserébe túlórázhassunk a munkahelyünkön, jó dolog. Sajnáljuk. 


De hála a brit tudósoknak, most legalább megvilágosodtunk - jobb később mint soha, ugye. Azért nagyobb a fenekünk, mint negyven éve anyánknak volt, pláne, mint hatvan éve a nagyinak, mert kevesebbet suvikszoljuk az otthonunkat, kevesebbet görnyedünk a teknő felett, hogy ruhát mossunk, és kevesebbet állunk naponta a mosogató előtt, helyette inkább ülőmunkát végzünk. Szégyelljük is magunkat nagyon. Pláne, hogy már egy ideje tudjuk, hogy egy rendes háztartási robot egészségesebb, boldogabb és még többet is szexszel. 

Egy friss brit tanulmány szerint egy átlagos brit nő ma 20 százalékkal kevesebb időt tölt házimunkával mint 35 évvel ezelőtt, viszont többet ül, és ez lehet az egyik oka annak, hogy olyan meredeken emelkedik az elhízottak aránya az elmúlt évtizedekben. Egy példa: a felmosással óránként 200 kalóriát éget, míg azzal, hogy a gép előtt ül, csak hetvenet.

Persze az, hogy már nem végzünk annyi házimunkát, önmagában nem magyarázat arra, hogy folyamatosan nő az elhízott és túlsúlyos emberek száma. Egyértelmű, hogy úgy általában jóval kevesebbet mozgunk ma mint régen, kevesebbet gyalogolunk, cipekedünk, és ez nyilván hozzájárul az elhízáshoz. Pedig a kutatás szerint annyiban jobbak vagyunk, hogy 20 százalékkal kevesebb kalóriát viszünk be, mint pár évtizeddel ezelőtt. Ez a kalóriacsökkenés azonban kevés, nem ellensúlyozza a mozgásszegény életmódot. A megoldás azonban mégsem abban lehet, hogy este kivágja a mosógépet az ablakon, mert a házimunka kalóriát ugyan éget, de izmossá még mindig nem tesz. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.