Már az okostelefon segít a csomagolásban is

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kockás papír vagy mindenre gondoló program? Teszteltük a nyaralásra készülődős csomagolást megkönnyítő alkalmazásokat.

Megvan az az érzés, amikor kétszer annyi cucc kerül a kofferbe, mint kéne, cserébe a megérkezéskor kiderül, hogy így sem sikerült mindent elhozni, amire szükség lett volna? A pedáns lányok és asszonyok persze komoly listákkal készülnek a nyaralásra, a csomagban csak defibrillátor nincs. Ehhez képest én hagytam már otthon kontaktlencse-folyadékot (tudják milyen nehéz vidéken ilyesmihez hozzájutni? főleg vasárnap?), az összes bugyimat, illetve egy esetben sikerült papucsban elindulni otthonról, ami nem lett volna baj, ha bármilyen más lábbeli is kerül a bőröndbe - és ez csak az legutolsó három utazásom mérlege. Idén elhatároztam, hogy ez máshogy lesz, listázom és konstruktívan végiggondolom, mi is kell. Ehhez megragadtam a telefonom, hogy megnézzem, milyen appokat lehet beszerezni, amelyek helyettem is megmondják a tutit.

Alkalmazások androidos telefonokhoz

Csak lista appok

Packing checklist

My packing list

Travel cheklist

Packed it

Tourist

A legtöbb applikáció alapvetően csalódást okozott, mert kizárólag annyit tudnak, hogy adnak egy listát, amin ki lehet pipálni, mire van szükségünk és mire nem. Ám azzal nem számolnak, hogy két hétre megyek-e esőerdőket kutatni Brazíliába, esetleg az ascoti derbire tartok-e négy napra, vagy Grönlandra, ahol például tutira nem fog kelleni úszósapka. 

PackPoint

Nos, ez az alkalmazás épp a fentebb hiányoltakat tudja: beállíthatjuk, hogy hová és hány napra megyünk, mi a célja az utazásnak, mit akarunk majd sportolni, illetve van-e estély, elegáns vacsora a programban. Ezen lista alapján, egy négynapos üzleti útra, mely során szeretnék lemenni az edzőterembe és egyszer úszni, 64 tételből álló listát kaptam. Azt ugyan nem értem, miért kell az edzőterembe és az uszodába külön papucs, ráadásul szerintük lakatot is kellene magammal vinnem. Órából is kettőt illene csomagolnom, egy elegánsat és egy sportosat, a zoknival viszont spórolnak, mert elég lesz egy a négy napra.Jó pont, hogy az Evernotesszal szinkronizálható.

Szubjektív értékelés: 5/3

Galéria ikon

6

Mindenképp vigyen magával külön törülközőt a gymbe, és pipálja ki indulás előtt, ha bepakolta
Galéria: Utazási applikációk

Packing Buddy

Az alkalmazásban lehet új utazást tervezni, elmenteni a kedvenceket, foglalásokat intézni - elvileg. Gyakorlatilag azonban az androidos alkalmazás nem igazán bírt életre kelni. Egyszer ugyan sikerült beleküzdenem az utazás részleteit, ami az országot és az időtartamot takarta, kaptam is egy listát, majd az egész eltűnt, és onnantól kezdve a program soha többé nem mutatott életjeleket.

Szubjektív értékelés: 5/1

Holiday Checklist

Egyszerű kezelőfelület, nyári és téli variációk, és üzleti útra vagy nyaralásra, illetve városlátogató túrára is lehet be lehet nevezni. Aztán összeállítja nekünk a szükséges dolgokat, legalábbis amit elképzel. A hotelben eltöltendő négy napra ajánl dugóhúzót és sörnyitót, viszont baromira nem érdekli, hogy egy napra vagy két hétre utazunk, mindenből egy tételt dob fel, ami sörnyitóból elég, bugyiból kevés. A fürdőszobai tételek felsorolása végeláthatatlan, bevallom, nekem otthon sincs ekkora készletem mindenféle csillapítókból, tapaszokból és lázmérőkből.

Szubjektív értékelés: 5/4, ha az ember halálra aggódós típus.

Galéria ikon

6

Egyszerű kezelhetőség
Galéria: Utazási applikációk

Alkalmzások iOS-es eszközökhöz

A iTunes Store-ban böngészve olyan alkalmazásokat keresgéltünk, amik segítenek a pakolásban, de meg kell hagyni, hogy az utazás kategória első 150 legnépszerűbb appja közé egy sem került be, pedig tényleg nem rossz egy ilyen, főleg azoknak, akik mindig paráznak, hogy valamit otthon hagynak. 

 Pack Point

Az androidos verzió és az iOS-kiadás nem sokban tér el egymástól. Az úti cél kiválasztásában a Google segít, így annyi sikerélménye már szinte biztosan lesz, hogy megtalálja a kisvárost, ahova nyaralni megy. A kiválasztható aktivitások között azért van, amit nem tudunk hova tenni, például mit az, hogy "international"? Gondolta valaha, hogy lemegy a Balatonhoz egy hétre és ott úszás meg biciklizés mellett jó lenne egy kis "international"? Mivel csak ezt választottuk ki, ezért arra a következtetésre jutottunk, hogy ez a megfelelője annak, hogy jelezze, hogy nem belföldön utazik, így a teendők listájába odabiggyesztheti a program, hogy ellenőrizze milyen a másik országban a konnektor és hogy megvannak-e a beutazáshoz szükséges papírjai, oltásai. 

Szubjektív értékelés: 5/3

Checklist

Ez az app inkább azoknak jó, akik nem szeretik, ha a gép dob nekik egy listát, hanem úgy nagyjából képesek bepakolni egy átlagos nyaralásra, viszont félnek, hogy mindig elfejtenek valamit. Itt nincs arra lehetőség, hogy beállítsa hova meg vagy hogy kiszámolja az alkalmazás, hogy öt napra azért mégiscsak jó lenne öt bugyit vinne magával, az alkalmazás csak hozzávetőleges témákat ad, amivel ellenőrizheti, hogy mindent berakott-e, illetve bónuszként ott vannak az örök kérdések, minthogy elzárta-e a gázt vagy hagyott-e rohadni valamilyen kaját a hűtőben. A listát e-mailben is elküldheti magának az egyébként elég fapados, de a célnak megfelelő alkalmazással. 

Szubjektív értékelés: 5/3

Fotó: divany.hu

Travel Butler

Ez az alkalmazás pontosan azt tudja, amit szerettünk volna, vagyis beírjuk, hogy hova megyünk, mikor és hogy milyen neműek vagyunk és azonnal elkészíti a listát. Kedvére törölhet belőle dolgokat és változtathat a számokon is, ha például úgy gondolja, hogy egy hat apos nyaraláshoz teljesen felesleges hat nyári ruhácskát vinni, mert külön pólókat és nadrágokat is szeretne, illetve a magassarkúját is otthon hagyná. Kevésbé indiszkrét az elsőre ajánlott lista, mint a Pack Pointé, ott ugyanis azonnal megkapja, hogy pakolja be a tamponjait és a fogamzásgátlót. Bár itt is alapvető dolog, hogy ne hagyja otthon a kontaktlencséjét, amit szemüvegesként azért is nehéz értelmezni, mert azt általában azért hordja az ember, mert nem lát jól nélküle. Márpedig alapvetően az emberek többsége szeret jól látni, ezért valószínűleg sokkal fontosabb lesz egy rövidlátónak, hogy eltegye a kontaktlencséjét és a szemüvegét, mint hogy a megfelelő arcpakolása is bekerüljön a táskába. Egyébként maga az alkalmazás az egyik leghasználhatóbb az eddigiek közül. 

Szubjektív értékelés: 4/5

Fotó: divany.hu

Packing Planner

Irányításmániások és kissé kényszeres emberek álma ez az alkalmazás, ugyanis ennek segítségével úgy kezdhet el készülődni az ötnapos a nyaralására, mintha örökre menne el és soha vissza sem térne. Bár magának állíthatja össze a listát, de abba mindent, de tényleg mindent fel lehet vinni a megadott ajánlatok közül, talán még azt is, hogy indulás előtt ne felejtse el begombolni a nadrágját. Arra tökéletes, hogy tényleg mindent végiggondoljon, mert ezzel teljesen biztos, hogy semmit sem hagy otthon, viszont előtte már legalább egy héttel el kell kezdenie készülődni. Felírt minden címet, akinek képeslapot szeretne küldeni? Ellenőrizte a roaming díjakat? Elvitte ingyenes parkolóba az autót? A legnagyobb hibája, hogy például egy 75 tételes gyerekes listából csak az első hatot látja az ingyenes verzióban. Ezek között máris ott a gyerekmüzli, amit biztosan elfelejtett volna, és ki tudja, milyen hasonló létfontosságú dolog van még  a maradék 69 tétel között. 

Szubjektív értékelés: 4/5 (ha ingyenes lenne minden, akkor ez lenne a tökéletes alkalmazás, amivel tényleg semmit sem felejt el)

Fotó: divany.hu

My Suitcase

Az ingyenes verziója elég fapados, bár azt is lehet használni, ha magának írna listát arról, hogy mit is szeretne vinni a nyaralásra. Ráadásul képeket is készíthet, hogy egy hét múlva is tudja, hogy pontosan melyik strandpapucsra gondolt, amikor felvitte a listába. Ha megveszi a teljes verziót, akkor a nyaralás közben is tudja használni, ugyanis összeállíthatja a nyaralása pénzügyi tervezetét is. Az alkalmazás több valutával is elbír, és ha rendesen írogatja, hogy mit vett aznap, akkor nem esik abba a hibába, hogy túlköltekezik, ráadásul mindenfajta kimutatásokban követheti nyomon a költését. Könyvelők és hobbi pénzügyi elemzők kedvenc nyaralós alkalmazása lehet a My Suitcase, illetve azoké, akik tényleg tartani akarják magukat nyaralásra szánt kerethez. 

Szubjektív értékelés: 3/5 (az ingyenes verziót alapul véve)

Fotó: divany.hu
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.