Adjon hálát a tamponért!

Olvasási idő kb. 3 perc

9 sokkoló infó a menstruációról. Malawiban titok, Iránban betegségnek hiszik. De mi köze a menzesznek az uborkához?

Az évente alaphangon 40 ezer forintba kerülő menstruáció teljesen természetes dolog, az már sajnos kevésbé, hogy azokon a napokon minden nő megkapja a megfelelő segítséget. A Huffington Post a menstruációs higiénia napja alkalmából olyan módszereket gyűjtött össze, amelyekkel a világ különböző pontjain élők – tampon és betét hiányában vagy csak egyszerűen hagyományból – próbálják elviselhetőbbé tenni ezeket a napokat. Matrac, gallyak, falevelek és titkolózás – 9 érdekesség a hajtás után.

1. Számos országban matracból kivágott darabokól vagy gallyakból készítenek betétet

Bár a legolcsóbb egészségügyi betét 200 forintból megúszható, ez még mindig hatalmas összeget jelent például egy kenyai lánynak. Emiatt sokszor szőnyegeket, faleveleket, újságpapírokat, matracdarabokat, sőt, akár iszapot is használnak – ami egyrészt elképzelhetetlenül kényelmetlen, másrészt fertőzésveszélyes is.

2. Japán bizonyos részein a nők nem vállalhatnak "hagyományosan" férfimunkát (például szusiséf), mert a menstruáció szerintük kiegyensúlyozatlanságot okoz

Az információt Yoshikazu Ono, egy híres szusiséf fia osztotta meg a The Wall Street Journallel még 2011-ben. „Ahhoz, hogy profi lehess, folyamatosan egyenletes ízlésednek kell lennie. A nők ízlése pedig megváltozik a menstruáció alatt" – indokolta Ono. Egyébként valóban tényleg csak ennyiről és nem hímsovinizmusról van szó, ugyanis egy 16 évvel ezelőtt elfogadott törvény véget vetett a munkafelvételi különbségeknek, illetve törölték a nők este 10 utáni munkavégzésének tilalmát is.

3. Nepálban sötét szobába küldik a menstruáló lányokat

Bár a törvényt 2005-ben hatályon kívül helyezték, vidéki falvakban még mindig megmaradt az a szokás, mi szerint fészerbe küldik a nőkat arra a pár napra, amíg menstruálnak – mondani se kell, ez a helyzet elősegíti a fertőzéseket, ráadásul közel egy hétig nem beszélhetnek és érintkezhetnek emberekkel.

Fotó: Getty Images

4. Az amerikai hajléktalan nők számára a menzeszt a legnehezebb elviselni

A tisztaság az egyik legfontosabb dolog, amit a menstruációkor be kell tartani, így talán nem nehéz elképzelni, mennyire rosszul élik meg ezt az időszakot azok, akiknek még a mindennapi zuhanyozás is komoly kihívást jelent. Ráadásul a menedékhelyek legelőször a betétekből és a tamponokból fogynak ki, a támogatók pedig csak ritkán gondolnak arra, hogy hasonló eszközöket felajánljanak.

5. Malawiban a menstruáció "szigorú titok"

Az UNICEF szerint Malawiban annyira belengi a szégyen a menstruáció körülötti időszakot, hogy a szülők egyszerűen nem beszélnek róla a gyermekeiknek. Mindenre a nagynénik tanítják meg őket, akik azt is megmutatják, miként lehet használt ruhából betétet készíteni, illetve óva intik őket attól, hogy fiúkkal beszélgessenek akkor, amikor éppen megvan.

6. Bolíviában még a szemétbe se dobhatják ki a betéteket

Sőt, a lányok úgy tudják, ha "rendes" szeméttel keveredik, az rákot okoz. Bár a legtöbb helyen kijelölt gyűjtőhely van a betéteknek, a legtöbben inkább a táskájukban gyűjtik és hazaérve szabadulnak meg tőlük.

7. India egyes részen úgy vélik, a menstruáló nő beszennyezi az ételt

Néhány indiai lány és nő meg van győződve arról, hogy ha menstruáció alatt uborkához érnek, akkor az a puszta érintésüktől megromlik. Jó, az uborka eléggé fallikus szimbólum ahhoz, hogy vélhessünk valami összefüggést felfedezni, de nem ez az egyetlen furcsaság: a menstruáló nőket és a lányokat gyakran arra is megkérik, hogy maradjanak távol a közös főzéstől, mivel beszennyezhetik az ételt.

Fotó: John Greim / Getty Images

8. Afganisztánban azt tartják, a nők terméketlenek lesznek, ha menstruáció alatt zuhanyoznak

Az afgán nők úgy tudják, nem tusolhatnak le, ha épp megjött nekik, mert attól terméketlenné válnak, ez pedig csorbát ejt a méltóságukon.

9. Iránban a lányok fele hiszi azt, hogy a menstruáció betegség

A stigmáknak és a félrevezető tájékoztatás következtében az iráni lányok 48%-a tekint betegségként a menstruációra – derítette ki egy UNICEF-felmérés. Egy tanulmány szerint azonban a felvilágosítás után 61,6%-uk megszívlelte a tanácsokat és nyugodtan zuhanyozott már a menstruáció alatt (is).

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.