9+1 egészségügyi érv a sörivás mellett!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megjött a nyári meleg, igyon meg nyugodtan napi egy korsó sört, mert jót tesz vele a veséjének, a vérnyomásának, a szívének és az agyának is!

A férfiak többségét valószínűleg nem kell buzdítani a sörivásra, de nők körében ez az ital kevésbé népszerű. Ami pedig nagy kár, hiszen rengeteg pozitív hatással rendelkezik.

Azon túl, hogy a nagy nyári melegben remekül oltja a szomjat, és segít ellazulni, a mérsékelt sörfogyasztásnak számos egészségügyi előnye is van, ami kiterjed a szívre, az agyra, a csontokra, vagy akár a vesékre is – derül ki a lifehack.org cikkéből.

1. Helló, sör, viszlát szívbetegségek!

Egy 200 000 ember bevonásával készült tanulmány kimutatta, hogy azoknál, akik napi 1 korsó sörrel oltották a szomjukat 31%-al kisebb eséllyel alakult ki szívbetegség. Mielőtt azonban a jó hír hallatán valaki kikérné a második kört is, azt is tudni kell, hogy a tanulmány arra is rámutatott, hogy azoknál, akik 1 korsónál többet fogyasztottak ebből az italból naponta, a szívbetegségek aránya erősen megnőtt. A mérsékelt fogyasztás azért tesz jót a szívnek, mivel a sörben természetes antioxidánsok, fenolok találhatóak.

2. Napi 1 pohár sör és megússza az Alzheimert!

A kutatók a Loyola University Chicago Stritch School of Medicine kutatói arra is rájöttek, hogy a rendszeres, de mérsékelt sörfogyasztók körében a demenciával járó betegségek aránya is 23%-al csökkent. Ennek oka, hogy a sörben található kis mennyiségben szilícium is, ami jó hatással van az agyra, valamit nem hagyja a szervezetben felhalmozódni az alumíniumot, ami az egyik kiváltó oka lehet az Alzheimer kórnak.

3. ...és, még a diabeteszt is kivédheti!

A sör a cukorbetegség ellen is hatékony lehet. Egy 2011-es harvardi tanulmányban ugyanis kimutatták, hogy azok, akik rendszeresen napi 1-2 pohár sört fogyasztottak, a cukorbetegség kialakulásának esélye 23%-al csökkent. Ennek oka, hogy a sör növeli az inzulinérzékenységet, így segít megelőzni a 2-es típusú cukorbetegség kialakulását. Mellékesen pedig az isteni nedű oldható rostokban is gazdag, mely táplálék a test számára.

4. Sőt, közel felére csökkenti a vesekövesség esélyét!

Azzal valószínűleg sokan tisztában vannak, hogy a sör fogyasztása csökkenti a vesekő kialakulásának kockázatát, méghozzá akár 40%-al is. Ennek oka, hogy az ital magas 95%-os víztartalommal rendelkezik, amely segíti átmosni a veséket. Emellett a komló hatására a kalcium nehezebben oldódik ki a csontokból, így kevesebb is kerül a vérbe, onnan pedig a vesébe.

5. Prosztata- és mellrákja se lesz, ha sörözik!

Az egyik legrettegettebb betegség, a rák megelőzésében is szerepet játszhat a sör. Ennek oka, hogy nagy mennyiségben tartalmaz egy xanthohumol nevű antioxidánst, ez az anyag pedig bizonyítottan rákellenes hatású. Természetesen ebben az esetben is a mérsékelt sörfogyasztás a célravezető, ami mérsékli a prosztatarák, sőt a mellrák kialakulásának kockázatát is.

6. Árpasörrel a koleszterinszintje is szuper lesz!

Ha kedveli az árpasört, akkor a koleszterinszintjét is karbantarthatja. Ez a nedű ugyanis egy olyan oldható rostot tartalmaz, mely hasonlít a béta-glükonátra, mely anyag pedig a koleszterinszintet hivatott féken tartani.

7. Kisebb esélye lesz magas vérnyomásra is!

Bár az eredmény csak mérsékelten szignifikáns, de a már említett harvardi tanulmány arra is rámutat, hogy azok a nők és férfiak, akik rendszeresen mérsékelten fogyasztottak sört, a magas vérnyomás problémájával is kevésbé szembesültek, mint azok, akik bort, vagy más szeszesitalt fogyasztottak.

8. Időskorban se hagyja abba a sörözést!

A szilícium, ami a sör egyik alkotóeleme komoly szerepet játszik abban is, hogy a csontok megőrizzék egészségüket. Ez az anyag ugyanis fokozza az 1-es típusú kollagén szintézisét és a csontépítő sejtek differenciálódását. A rendszeres sörfogyasztók körében éppen ezért az egyik leggyakoribb időskori probléma, az oszteoporózis, azaz csontritkulás kialakulásának kockázata is kisebb.

9. És még a gutaütés is elkerüli!

A rendszeres, de mérsékelt sörfogyasztás javítja az erek rugalmasságát is, és segít megelőzni a vérrögök kialakulását. Ezzel a tulajdonságával pedig hihetetlen módon, akár 50%-al is csökkenti a stroke kialakulásának esélyét.

+1

További egészségügyi hatás, bár ehhez nem belsőleg, hanem külsőleg kell alkalmazni a sört: a korpás hajjal is csodát tesz! A magas élesztő- és B-vitamin tartalomnak hála a fejbőr korpásodása jelentősen mérséklődhet, ráadásul a haj tapintásra puha, látványra pedig fényes lesz. Az átöblítést hetente 2-3-szor érdemes ismételni, ami hosszabb haj esetében akár két üveg sört is jelenthet, így a nagy munka után mindenképpen érdemes a harmadikat meginni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.