Mindent a rákszűrésekről: ki, mit, hogyan, mennyiért, mikor?

Olvasási idő kb. 4 perc

Összegyűjtöttük milyen vizsgálatok léteznek, mit és hányszor finanszíroz az OEP, és mi az, amire TB-finanszírozás nélkül is érdemes eljárnia.

Bár egy újszülött is lehet rákos, és nem minden ráktípust lehet szűrővizsgálatokkal sem időben felfedezni, azért számos daganatos betegségnek létezik már szűrése, ezek egy része ráadásul a társadalombiztosítás által finanszírozott vizsgálat Magyarországon.

A daganatok.hu oldal gyűjötte össze a szakmai szervezetek és az itthoni szakkolégiumok ajánlásait, mi pedig hozzátesszük, hogy mikor és mit támogat a TB. Ezt hivatalosan úgy nevezik, hogy népegészségügyi célú, célzott szűrővizsgálatok, és a 51/1997. (XII.18) NM rendelet III. fejezet tartalmazza. 

A vizsgálatok, szűrések között az egyik első lehet a bőrrák miatti bőrvizsgálat, különösen azoknak, akiknek sok az anyajegye. A bőrrák és a melanóma szűrése nem TB támogatott, de felmerülő gyanú esetén természetesen meg lehet látogatni a szakrendelőt, ahol bőrgyógyász foglalkozik a problémával. Ha magánorvoshoz vagy rákszűrésre szakosodott specialistához megyünk, akkor 10-30 ezer forint közti vizsgálati díjra lehet számítani; itt olvasható el, hogyan történik a vizsgálat. Orvoshoz akkor érdemes fordulni, ha megváltozik egy anyajegyünk, egyenetlenné válik a felülete, vérezni kezd, vagy ha a bőrünkön olyan pirosas, fénylő terület bukkan fel, amely eddig nem volt ott: bármelyik is a helyzet, mindenképp nézessük meg orvossal, mert a melanóma (amely nem azonos a bőrrákkal!) egyik tünete lehet.

A szájüregi rákokkal könnyebb a helyzet, mert egy fogorvosi vizit kiszúrja, ide ráadásul ingyen mehet az ember. A fogászati szűrés keretében "az arc és az állcsontok megtekintése, az ajkak, a szájüreg nyálkahártyájának és a nyelvnek a megtekintése, környéki nyirokcsomók és a nyálmirigyek megtapintása"  történik meg. Természetesen emellett a szakember ellenőrzi a fogak állapotát is, és ha szükséges, akkor javasol bizonyos kezelést. Az OEP által finanszírozott vizsgálatokról itt olvashat bővebben. 

A tüdőszűrés egyrészt nem fáj, másrészt gyorsan megvan, és még ingyenes is. Behívót viszont már ne várjon, ez 2014 január elsejétől megszűnt, 40 év felett viszont évente egyszer ingyen világíthattatja át a tüdejét, ráadásul beutaló sem kell hozzá. 40 év alatt kell hozzá indok, viszont ha munkaegészségügyi célból kell a vizsgálat, akkor 1700 forintot kell fizetni a szűrésért. Bizonyos foglalkozások esetén továbbra is kötelező a tüdőszűrés, de ilyenkor persze ingyenes. A TAJ-kártyával nem rendelkezőknek a vizsgálat 6000 forintba kerül. A pontos jogszabályról itt olvashat bővebben. 

A vastag- és végbélrákok korai diagnosztizálása vastagbéltükrözéssel lehetséges, ami nem hangzik ugyan túl jól, de még mindig kellemesebb, mint rákban elhalálozni. Ha a családban már előfordult ilyen daganat, akkor főleg érdemes extrán odafigyelni és elballagni az orvoshoz. Ha első fokú rokonnál 50 éves kor előtt diagnosztizáltak valamilyen bélrákot, akkor a rák kialakulása mínusz tíz évvel a javasolt kor előtt elkezdeni a szűrést. Ha tehát egy szülő 45 évesen lett vastagbélrákos, akkor a gyerekeknek már 35 éves kortól szűrésre kell(ene) menni. Nálunk 5 évente javasolt a szűrés, melynek menetéről itt tudhat meg többet. A tükrözés mellett a székletvizsgálat is egy lehetőség, ekkor a székletben lévő vért vizsgálják, mert ez utalhat daganatra. A vizsgálatokat orvosi beutalóval végzik el, de a csongrádiak például örülhetnek, mert náluk egy pilot-projektben 13000 szűrést végeznek el az 50-70 éves lakosság körében. Erre a háziorvosoknál kell regisztrálni. 

A méhnyakrák szűrés állandó téma, de hiába, még mindig sok az olyan nő, aki nem tartja kellőképp fontosnak, hogy elmenjen az orvoshoz, még akkor is, hogy ez a szűrés sem fájdalmas, ráadásul ingyenes is. Jó tudni, hogy évente 400 nő hal meg méhnyakrák miatt, miközben nagy részük megmenthető lenne. A vizsgálat annyiban kényelmetlen, hogy az ember hátára fordított teknősbékaként feszít a nőgyógyászati székben, de ez egy rutin nőgyógyászati vizsgálatról is elmondható, és az egész mintavétel pillanatok alatt megvan. A citológiai eredmény függvényében döntenek aztán a kezelésről. Érdemes tudni, hogy a rákot a HPV vírus bizonyos típusai okozhatják, melyek ellen létezik vakcina, sőt az idei tanévtől kérhető is a 7. osztályos lánygyermekek számára. A vizsgálatot és a szűrést elsősorban a nőgyógyászok végzik el, de egy 2013-ban indított programnak köszönhetően, most 32000 nőt a védőnők szűrnek le. A 25-65 év közötti nőket az ÁNTSZ értesíti, és főleg olyanok számíthatnak a meghívóra, akik 5000 fő alatti településen élnek. 

A mellrák szűrését a radiológus végzi (és nem a nőgyógyász, bár a lelkiismeretesebbje tapintásos vizsgálatot azért elvégez), a 45-65 éves korosztály 2 évente látogathatja meg az orvosát, mammográfiás vizsgálat céljából. Az egyáltalán nem csak nőket érintő megbetegedés - ami miatt Angelina Jolie is levetette a melleit - évente 2000 nő halálát okozza Magyarországon, holott már önvizsgálattal is figyelhető, és ehhez még ki sem kell mozdulni otthonról. 

Végre egy nem nőket érintő ráktípusról lesz szó, ez pedig a prosztatarák. Hagyományosan a PSA (prosztataspecifikus antigén) szintet vizsgálják, de az urológus által végzett rektális vizsgálat ad megfelelő támpontot az esetleg rákról. A vizsgálatot 2 évente ajánlott elvégezni 50 éves kor felett, de erre a társadalom biztosítás külön szűrést nem szervez. Itt olvashatja el, mi is történik a vizsgálat során. 

Ha még nem unja a szűréseket, itt olvashatja el, milyen szűrésekre javasolt még járni.

ráktípus vizsgálat igénybe vehető időköz
emlőrák mammográfia 45-65 év 2 évente
méhnyakrák citológia 25-65 év 3 évente
Gyomor-bélrendszeri széklet 50-70 év  ld. a cikkben
tüdőrák röntgen   40+   évente
szájüregi daganatok fizikális vizsgálat mindenkinek évente
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.