A vizelet színe megmutathatja, ha valami nincs rendben

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Viszont nem feltétlenül jelent gondot, ha habos vagy pezseg.

Ahhoz, hogy ellenőrizhesse, hogy minden rendben van-e a szervezetében, magát a vizeletsugarat kell szemügyre vennie. Tény, hogy ez a hölgyek esetében nem éppen egyszerű feladat, de dr. Chris Steele szerint, ha igazán kíváncsiak, vagy ha valamilyen betegségre gyanakszanak, akkor ezt a feladatot is megoldják – írja a Daliy Mail. Az is tény, hogy egyetlen adatból hosszú távú következtetéseket levonni nem jó ötlet, ám ahhoz elég lehet, hogy beszéljen róla egy orvossal.

Mielőtt azonban az elemzéshez hozzálátna, tudnia kell, hogy egy sor olyan anyag okozhatja a vizelet színváltozásait, amiknek vajmi kevés közük van az egészségi állapotához. Ilyen például a spárga vagy az ételszínezékek, amiktől kék vagy zöld lesz a vizelet. És ezzel nincs vége, a hashajtóktól például sötétebb lehet a távozó folyadék árnyalata a megszokottnál, a vízhajtó hatású italoktól - mondjukl kávé vagy alkohol - pedig világosabb. 

  Az színek és jelentésük

  • Színtelen: a színtelen sugár jelzi azt, hogy a vizelet nagy része víz, vagyis túl sokat iszik, amiből egy keveset vissza is vehetne. Értelemszerűen a vízelethajtó gyógyszereknek is ilyen hatása van. 
  • Halvány szalmasárga: ön tökéletesen egészséges és megfelelően hidratált.
  • Átlátszó sárga: ez még mindig a normál tartományban van, ráadásul nem is sokban tér el egymástól a szalmasárga és az áttetsző sárga.
  • Sötét sárga: arra utal, hogy nem iszik eleget. Kivéve akkor, ha ez a reggeli első termés, mert a vesék már azelőtt komoly munkát végeznek, mielőtt felébredne. Ezért az első vizelet sötét színéből még nem kell hosszabb távon következtetéseket levonnia.
  • Borostyán vagy mézsárgaebben az esetben a teste vízhiánnyal küzd. Szerencsére ezt könnyen orvosolhatja, ha miután végzett, legalább egy nagy pohár vizet megiszik. Persze ez hosszabb távon nem jelent megoldást, a vízfogyasztására így jobban kell ügyelnie. Bár az is igaz, hogy a vízhajtó hatású italok (kávé, tea, stb.) is eredményezhetnek sötétebb vizeletet, így ezt is vegye számításba.
  • Középbarna: utalhat májbetegségre vagy erős dehidratáltságra. Mindenképpen igyon, és ha a szín nem változik, akkor az orvosát is keresse fel.
  • Rózsaszín vagy vöröses: ne ijedjen meg,  lehet, hogy csak sok piros bogyós gyümölcsöt vagy céklát evett. Ha azonban ezeket kizárhatja, akkor valószínűleg van egy kis vér a vizeletben. Ez még mindig nem jelenti azt, hogy valami baj van, de azért erről már érdemes beszélni egy orvossal is, főleg ha nem csak egyszer fordul elő. Ez ugyanis jelezhet vesebetegséget, tumort, hugyúti fertőzést is.
  • Narancssárga: ezt is lehet dehidratáltság miatt, de a máj vagy az epe betegsége is okozhatja. Emellett az ételfestékek lehetőségét sem szabad kizárni, de ez a szín megint okot adhat az orvossal való konzultációra.
  • Zöld vagy kék: az ételfestékek mellett okozhatja egy ritka genetikai betegség vagy bizonyos bakteriális fertőzések is, és persze gyógyszerek mellékhatása is lehet. Pánikolni nem kell, de azért érdemes egy orvossal is beszélni róla, ha az ételeket és gyógyszereket ki tudta zárni.
  • Habzó, pezsgő vizelet: akármilyen fura is, ez teljesen normális, amíg csak alkalomszerűen fordul elő. Ha nem, akkor jelezheti azt, hogy túl sok fehérjét vesz magához, de jelenthet akár vesebetegséget is, így az orvost érdemes beavatnia.
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.