Nem biztos, hogy csak menstruációs görcs!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az endometriózis sokak számára ismeretlen betegség, pedig sok esetben ez áll az erős menstruációs görcsök, sőt, akár a meddőség hátterében is.

Március 28-án van az Endometriózis Világnapja, a Worldwide Endomarch, amely a női meddőséget okozó endometriózis betegségre hívja fel a figyelmet. Ehhez kapcsolódva Budapesten március 25-én előadásokkal és ingyenes tanácsadással készülnek a betegség szakértői az Endonap 2015 című rendezvény keretein belül. Az endometriózis felismerése és mihamarabbi kezelése kulcsfontosságú, hiszen ezáltal a nők nem csak a betegség okozta komoly fájdalmaktól szabadulhatnak meg, hanem mert sok esetben ez az oka annak is, hogy nem sikerül teherbe esniük. Ahogy pedig a rózsaszín szalag a mellrák elleni harc nemzetközi jele, úgy most már a sárga szalag is jelentéssel bír: az endometriózis elleni küzdelem szimbóluma.

Fotó: Photoalto/frederic Cirou / Europress / Getty

Mi is az az endometriózis?

Az endometriózis egy olyan kórkép, ahol a méh nyálkahártyája nem csak ott van jelen, ahol megszokott, vagyis a méhen belül. Ebben az esetben, a petevezetékeken keresztül kijutva a méhből, a leggyakrabban a hasüregbe vándorol, hozzátapad a méh külső falához, a petevezetékekhez vagy más belső szervekhez, ami komoly gondokat is okozhat. Ezek a nyálkahártya szigetek ugyanis a ciklus alatt ugyanúgy viselkednek, mint a méh üregében lévő: megduzzadnak, majd vérzés kísértében leválnak. Míg azonban a levált méhnyálkahártya a hüvelyen keresztül ki tud ürülni a menstruációkor, a hasüregben pangó elhalt nyálkahártya hatására gyulladások jöhetnek létre, a kialakult hegek pedig akár meddőséget is okozhatnak. A kórkép esetében a teljes szervezetben fellelhető endometriózis, de a leggyakrabban a kismedence szerveit, a méh izomzatát, a petefészek felületét vagy belsejét, a petevezetőket, a hashártyát, a beleket vagy a húgyhólyagot és akár a húgyvezetéket is érinti. 

„Az endometriózis betegségben szenvedő nők számát világszerte 200 milliónál is magasabbra becsülik. Magyarországon sem ismert pontos adat a betegek számáról, egyes becslések szerint közel 200 ezer nőt érinthetnek az endometriózis tünetei.  Annyit lehet biztosan tudni, hogy a meddő nők mintegy 30 százalékánál ez a betegség állhat a teherbe esés sikertelenségének hátterében” – mondjadr. Fülöp István, a Róbert Kórház Meddőségi és Endoszkópos Centrumának részlegvezető főorvosa.

Mi az az endometrium? 

Endometriumnak nevezik a méh üregét belülről bélelő nyálkahártyát, amely alkalmas a megtermékenyített petesejt befogadására. Ha nem jön létre terhesség, a menstruációs ciklusnak megfelelően az endometrium zsugorodni kezd, elhal, és vérzés kíséretében lelökődik a méhfalról – olvasható a Róbert Kórház sajtóközleményében.

Fotó: Caiaimage/martin Barraud / Europress / Getty

Fájdalom, meddőség – és a lehetőségek                     

Az endometriózis leggyakoribb tünetei: a fájdalmas menstruáció, középidős fájdalom, menses környéki görcsös bélmozgások, fájdalmas székletürítés, vagy vizelethez kapcsolódó problémák, illetve testhelyzetfüggő fájdalmas közösülés. A kín vagy a jelentkező tünetek hősies elviselése viszont nem a legjobb megoldás, hiszen ez a kórkép sajnos a gyermekvállalást is befolyásolja.

„Az endometriózist jelezheti a menstruáció ideje alatt fellépő haspuffadás is, ám a „legfájdalmasabb” tünet egy nő számára mégis az, ha nem sikerül teherbe esnie. Ez gyakran az a tünet, amely esetben leggyakrabban az endoszkópos műtéti beavatkozás a megoldás, amelynek segítségével eltávolítják az elvándorolt, felesleges szövet szigeteket a szervezetből. A betegség felismeréséig sok esetben 7-8 év is eltelik, ami sokszor rendkívül hosszú idő a babára vágyó hölgyek estében" – fűzi hozzá a szakértő.

Fotó: Peter Dazeley / Europress / Getty

A probléma kezelhető!

Bár a betegség kialakulásának pontos folyamata nem ismert, a kezelése többféleképpen is megoldható. Ezek között a gyógyszeres segítség, valamint a műtéti beavatkozás is szerepel. Előbbi esetben a fájdalomcsillapítók mellett a hormontartalmú készítmények vezethetnek célra, míg utóbbi esetben laparoszkópiás eljárással kezelhető a gond – ez a lehető legkisebb bemeneti sebbel járó műtét, így nem terheli meg jelentősen a szervezetet.

Amennyiben a betegség miatt a nő meddővé válik, akkor mindenképpen a műtét a célravezető megoldás. Ennek segítségével a teherbeesés esélye nagyban megnő, akár természetes úton fogant, illetve lombikbébi (IVF) kezelés eredményeként is.

A budapesti ingyenes rendezvény programjai

16.00-16.30 - Dr. Fülöp István meddőségi specialista előadása, majd tanácsadás
17.00-17.30 - Dr. Szabó Ferenc andrológus előadása, majd tanácsadás 
18.00-18.30 - Dr. Soltész Krisztina pszichológus, párterapeuta előadása
 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.