A sok munkahelyi stressz még motiválja is a magyar dolgozókat

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fura, de tényleg így van egy friss felmérés szerint. A feszültséget pedig mozgással, beszélgetéssel oldják.

A Profession.hu legújabb felmérése kimutatta, hogy túlnyomó többségünk szokott stresszes helyzettel szembesülni a munkahelyén. Ez természetesen eddig sejtettük, ami viszont meglepő, hogy ez a dolgozók több mint felére (58%) motiválóan hat. A kutatás eredménye szerint viszonylag gyakran kerülünk feszült helyzetbe, aminek a legfőbb forrásai a munkával kapcsolatos elvárások.

Magad ura

A 3093 fő bevonásával készült kutatás rámutatott, hogy a dolgozók több mint 80 százaléka szokott valamilyen stresszes helyzetbe kerülni a munkahelyén, és háromnegyedük legalább heti szinten szembesül a problémával. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára szinte lehetetlen megúszni az ilyen szituációkat, 93 százalékuk él át rendszeresen feszült pillanatokat a munkahelyén. Velük szemben a részmunkaidőben és a saját tulajdonú cégeknél dolgozók állnak, őket éri a legkevesebb feszültség a munkahelyükön, bár az arány náluk is több mint 70 százalék.

A stressz motivál?

Érdekesség, hogy a stresszes helyzetekkel találkozó dolgozóknak több mint a fele (58 %) kifejezetten motiváló hatásúnak éli meg ezeket a szituációkat. A saját tulajdonú cégeknél és a felsővezetők esetében ez az arány még magasabb, az ő teljesítményükre az esetek két armadában pozitív hatással vannak a nehéz helyzetek. Amint egy korábbi kutatásból is kiderült, a magyar munkavállalók jól kijönnek a főnökükkel és a kollégáikkal, a stressz legfőbb forrását nem ők, hanem a munkával kapcsolatos elvárások jelentik. Ez különösen az alapfokú végzettséggel rendelkezőknél probléma, 39 százalékuknak ez okozza a legtöbb frusztrációt. A válaszadók 13 százaléka aggasztónak találja az iparág helyzetét is, amiben dolgozik.

Fotó: David Ramos

A mozgás segít

Pozitív azonban, hogy a dolgozók találnak a módszert arra, hogy levezessék a felgyülemlett feszültséget. A legtöbben a mozgást nevezték meg stresszoldó módszerként, a munkavállalók több mint egyötöde végez fizikai tevékenységet, ha úgy érzi, hogy ki kell engedni a gőzt. Népszerű kikapcsolódási forma még a zenehallgatás, olvasás és filmnézés, a válaszadók 14 százaléka kezeli így a munkahelyi stresszt.

Néha sokat segíthet, ha megbeszéljük valakivel a problémáinkat: a válaszadók közel háromnegyede a közvetlen vagy a közvetett kollégáival szokott így tenni (és mi is írtunk arról, hogy milyen hasznosak is az irodai barátok). 10 százalékuk viszont jobban szereti a felettesével megvitatni ezt a témát, ami szintén hasznos, ha nem akarja megutálni a munkahelyét. A nőkre sokkal inkább jellemző, hogy semmit sem tartanak magukban, mint a férfiakra. A részmunkaidősök és a saját tulajdonú cégekben dolgozók ritkábban nyílnak meg, közel felük senkivel sem beszéli meg ezt a munkahelyén.

Hasznos tippek és közhelyek a stressz kezeléséhez

  1. A többi autós vagy az akadozó tömegközlekedés miatt sokan már eleve stresszesen érkeznek be a munkahelyükre, így célszerű minél hamarabb elindulni. Ha lehet, munkába menet még ne dolgozzon, ha nem vezet, foglalja le magát például egy jó könyvvel.
  2. A rendszerezés, a prioritások felállítása egy nagyon fontos tényező. Reggel, mielőtt a számítógépét bekapcsolná, tervezze meg a feladatait! Persze az is fontos, hogy ne ragaszkodjon mindenáron a listához, ami valójában csak egy emlékeztető.
  3. Ha a főnöke már kérdezgeti, hogy mikorra készül el az anyaggal, mondjon hosszabb időt annál, mint a valódi elképzelése, így nem stresszel azon, hogy nem tudja időben leadni a dolgokat. Néha pedig muszáj nemet mondani, ne vállaljon el újabb feladatot, ha tudja, hogy lehetetlen a küldetés.
  4. Beszélgessen a munkatársaival bizalmasan, már amelyikkel lehet, de ne pletykálkodjon! Igaz, egyesek szerint ez utóbbi hasznos elfoglaltság.
  5. Ne féljen segítséget kérni a kollégáitól, ha túl van terhelve! Legközelebb lehet, hogy pont nekik lesz majd szükségük egy ilyen szívességre.
  6. Tartson rendet maga körül! Persze, létezik a kreatív káosz, de sok időt és idegeskedést lehet megspórolni azzal, ha tudja, hogy mit hol keressen.
  7. Beszéljen főnökével minimum negyedévente, derítse ki, hogy meg van-e elégedve a teljesítményével, mit vár el öntől a jövőben és miben tudna jobb lenni!
  8. Napi 30-40 perc pihenés, meditálás felfrissíti az elméjét. Relaxáljon, jógázzon, végezzen légzőgyakorlatokat és gondolkodjon pozitívan!
  9. Ügyeljen arra, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszon, amit kétóránként gyógyteával is kiegészíthet. Az alkohol, a túl sok kávé és nikotin nem segít hosszú távon.
  10. Egyen rendesen! Az éhség nyűggössé tesz, nehezebben tudunk koncentrálni.
  11. Ha van rá lehetősége, szunyókáljon napközben 30 percet vagy iktasson be egy pár perces sétát!
  12. Hetente legalább egyszer menjen el masszőrhöz!
  13. Élje ki kreatív ösztöneit, kezdjen el játszani hangszeren, vagy írja ki magából az érzéseit! Ráadásul a rendszeres testmozgás jót tesz a szívnek és elűzi a depressziót, szorongást.
  14. Nevessen minél többet! Nemcsak, hogy jobban fogja érezni magát, de kollégái is másként viszonyulnak majd önhöz.
  15. Vegye sorra, hogy mik a problémái, így sokkal könnyebben küzd meg az akadályokkal!
  16. Kapcsoljon ki, igen, szó szerint! Munkaidőn kívül, mondjuk este kilenc és reggel nyolc között bizony időszakonként - persze amennyiben a szerződése ezt engedi - kapcsolja ki a telefonját, hagyja pihenni egy kicsit a laptopot.
  17. Lefekvés előtt vegyen forró fürdőt, igyon meg egy pohár bort, olvasson a kedvenc könyvéből vagy tegye mind a hármat egyszerre!

Forrás: BBC, Huffington Post, IT Business Edge

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.