Így nem lesz baj abból, ha éjjel is eszik

Olvasási idő kb. 3 perc

Nem baj, ha csak 8 óra után ér rá vacsorázni, de vannak szabályok, amiket be kell tartania, ha őrizni szeretné a súlyát, sőt akár fogyna is.

Amint valaki elkezd figyelni a súlyára, legalább egyszer biztos találkozik azzal a tanáccsal, hogy este 6 után már nem szabad ennie. A Cell Metabolism című folyóiratban megjelent egyik friss tanulmány is ezt bizonyítja. A tudósok egereket vizsgáltak, és míg az állatok egyik csoportja csak 9-12 órán át fért hozzá adott mennyiségű táplálékhoz, a többiek egész nap ehettek. És melyik csapat volt mégis az egészségesebb és a soványabb? Igen, az első, de ez mégsem jelentu azt, hogy a 6 órás szabályhoz a végletekig ragaszkodni kell. Hogy miért? Kiderül a hajtás után! 

Fotó: Shutterstock

Nem a mikor, hanem a mit a fő kérdés!

A legtöbben valóban az esti órákban viszik túlzásba az étkezést, hiszen ilyenkor végre nyugodtan nekiülhetnek, de vannak olyan napok, amikor az egyéb elfoglaltságok miatt tényleg nincs idő 8 előtt vacsorázni. Mégis mit lehet tenni? A Shape magazinnak nyilatkozó dietetikus, Heather Mangieri szerint szerencsére az evés időpontjánál sokkal többet nyom a latban az, hogy mi is kerül a tányérra. "Ha este nyolckor, két órával a lefekvés előtt vacsorázik, akkor egyen kevesebbet, és az étel ne tartalmazzon annyi szénhidrátot, ellenben legyen benne fehérje" - tanácsolja Mangieri.

10 % maradjon estére!

Hozzátette, semmiképpen nem szabad kihagyni az esti főétkezést. "Ha korgó gyomorral fekszik le, nem tud majd olyan könnyen elaludni, sőt, nagyobb az esély arra, hogy éjjel a kínzó éhség miatt fel is kel, hogy egyen valamit." Ha pedig közvetlenül lefekvés előtt enne valamit, akkor főzzön magának egy tojást, vagy egyen egy kis sajtot, állítólag ebből nem lehet baj.  A WebMD cikke szerint az, aki fogyni szeretne, úgy ossza be a napi kalóriabevitelt, hogy a napi adag 90 százalékát még este nyolc előtt vigye be, és estére csak 10 százalék maradjon (ez a Women's Health szerint ez nagyjából 150-200 kalóriát jelent). 

Tényleg éhes?

Mielőtt benyúlna a hűtőbe, kérdezze meg magától, hogy tényleg éhes-e és hogy mi lehet az oka annak, hogy szívesen magába tömne még ezt-azt annak ellenére, hogy nemrég vacsorázott. Ha megszokásból nassolna valamit, vagy azért mert szorong, ideges, fáradt, unatkozik és így tovább, akkor még sokkal jobban figyeljen oda, mit eszik, mert ilyenkor hajlamosak vagyunk még többet is enni mint kellene. Persze az evés helyett talán okosabb rávennie magát egy olyan tevékenységre, ami eltereli a figyelmét a problémákról: vegyen egy forró fürdőt, vigye le sétálni a kutyát és így tovább - írja a medicinenet.com. És persze tudja: az éhségérzet időnként a szomjúság félreértelmezett jele is lehet, szóval először is döntsön le egy nagy pohár vizet!

Igyon sokat, egyen lassan!

Ha ügyel arra, hogy a teste ne száradjon ki napközben, akkor biztosan nem eszik majd felesleges dolgokat, a szomjúságérzet ugyanis gyakran keverhető össze az éhségérzettel. Emellett az is fontos, hogy lassan egyen, mert az agynak kell pár perc, amire rájön, hogy eszik, és hogy már eleget evett. Ja, és lehetőleg asztalnál és ne a televízió előtt fogyassza el a vacsoráját, így biztosan jobban oda tud figyelni, hogy mennyit is eszik. 

A sok rost és a délutáni nass is segít!

Több helyen is megemlítik, hogy érdemes rostokban gazdag ételeket is ennie, és kenyér, rizs vagy krumpli helyett olyan zöldségeket fogyasztania köretként, mint például a brokkoli, spenót, kelbimbó vagy articsóka. A Fox News cikke szerint pedig délután engedélyezzen magának valami rostokban és fehérjékben gazdag nassolnivalót, mert így biztosan nem falja fel az egész hűtőt vacsorára. Egyen például teljes kiőrlésű kekszet egy kis sovány sajttal, vagy görög joghurtot zabpehellyel, korpával.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.