Le a szexista beszólásokkal a munkahelyen!

Olvasási idő kb. 3 perc

Három vállalt indított kampányt a munkahelyi egyenjogúságért, a sajtótájékoztatón az is kiderült, minden menő nagyvállalat vezetőségében ülnek nők.

„Julika, milyen csinos ma!" – jelenti ki a saleses Józsi. Mielőtt örömködne, gondoljon arra, hogy ez csak egy a szexista kijelentések tömegéből, amely nap mint nap elhangzik a munkahelyeken. Legalábbis ha elfogadjuk néhány techcég alaptézisét, akik 2013-ban hozták létre a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezést.

A cél, hogy a munkaadók kizárólag a teljesítményük, és ne nemük, vallásuk, nemi hovatartozásuk vagy rasszuk alapján itéljék meg a munkavállalókat. Persze ez a Preziben vagy az Espellben talán már természetes, de sok magyar vállalt még sehol nem tart a dologban. Min kellene változtatniuk?

Galéria ikon

12

Galéria: Nyitottak vagyunk sajtótájékoztató
Fotó: Dívány / Dívány
  
 

Egy felmérés szerint a nők 31%-a, de még a férfiak 25%-a is úgy gondolja, hogy nőket és férfiakat nem kezelik ugyanúgy az előmenetelt illetően. a fizetésekkel kapcsolatban pedig a nők 37, a férfiak 24%-a mondta azt, hogy úgy érzi, van különbség nemek szerint.   

Ezügyben nem is tévednek: az Eurostat adatai alapján 20,1%-kal keresnek jobban a férfiak, mint a nők ugyanabban a pozícióban – és ez ráadásul az EU-s átlagnál 4 százalékkal rosszabb eredmény. A nők 28 százaléka emellett úgy is érzi, a munkahelyi helyzetek, megbeszélések során sem kezelik a nőket és a férfiakat ugyanúgy.  Általánosító megjegyzést a munkavállalók 16 százaléka élt már át a munkahelyén, szexuális ajánlatot pedig 15 százalékuk kapott már.

Miért jó a női vezető?

Nemzetközi kutatások szerint minél sokszínűbb egy munkahely, annál sikerebb is. A a Fortune 500 cégeit vizsgálva arra jutottak, hogy ahol legalább három nő van a felsővezetők körében, ott 
84%-kal magasabb árbevételt értek el a vállalatok. Ennek oka nem feltétlenül az, hogy a nők okosabbak, vagy hogy jobban vezetik a céget, hanem mert a két nem eltérő gondolkodásmódja miatt a vezetői képességek keveredése jobb, a cégek ezáltal leképezik fogyasztóikat, és a felelős vállalatirányítás és a kockázatkerülés is szerepet játszhat.

Nyitottak vagyunk kezdeményezéshez 800 cég és szervezet csatlakozott (köztük a Dívány és az Index is – a szerk.), akik vállalásokat tehetnek, melynek megvalósítására egy évük van.Már az első nap több mint 50 vállalás érkezett, többek közt olyan, Magyarországon összességében több tízezer embert foglalkoztató vállalatoktól, mint az Auchan, a GE Hungary, a LogMeIn, a Microsoft, a Morgan Stanley, az NNG, a Sziget, a Ustream, és a Nyitottak vagyunk alapítói, a Prezi, az Espell, és a Google.

 
Ilyen vállalás lehet a részmunkaidő bevezetése, annak lehetősége, hogy a munkavállaló eldöntse honnan dolgozzon és hogyan ossza be az idejét, a céges családi napközi létrehozása, vagy – ahogy példaként elhangzott –, egy buszjárat indítása a munkahelyről a városba, hogy a szülők odaérjenek a gyerekért az óvodába vagy az iskolába, négy cég pedig a szexista üzenetek kiirtását vállalta. Persze ezek a vivmányok nem csak a nőknek segítenek, a férfiak számára ugyanolyan előnyökkel járnak. 
      
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Galéria ikon

12

Galéria: Nyitottak vagyunk sajtótájékoztató
Fotó: Dívány / Dívány
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.