Felvettem a harcot a horkolással

Az nagyon önző kijelentés lenne, hogy nagyjából ötéves korom óta küszködök a horkolással, mivel valójában a környezetem küszködik az én horkolásommal nagyjából ötéves korom óta. A megállíthatatlan traktorhangok egy ideig inkább viccesnek számítottak mint zavarónak, legrosszabb esetben a barátaim rugdostak meg valami házibuliban, hogy talán hagyjam már abba, de ez idővel változik. Akkor, amikor az ember elkezd semjénzsolti értelemben vett módon egészségesen élni, és minden nap ugyanazzal az emberrel aludni, ekkor ugyanis a korábban vicces alváshangok nagyon hamar elviselhetetlenné válnak a másik fél számára (mint ahogy nekem is elviselhetetlen, ha valaki hetek óta óránként felébreszt a legmélyebb álmomból). Mivel műttetni senki nem szereti magát, ezért a patikába mentem, hogy megtaláljam azt az alternatív megoldást, ami mindkét fél számára nyugodt estét biztosíthat.

A kínálat szegényes

Bár nyilvánvalóan nem én vagyok a világon az egyetlen, aki szeretné lézerek nélkül megoldani ezt a problémát, a horkolásra összesen három megoldás létezik: a füldugó, a tapasz és a kategória nehézbombázójának számító orrspray. Az egészben a vásárlás a legnyomasztóbb, kicsit azt az érzést adja, mint amikor az ember tizenéves korában kotont vesz: gyorsan előkerül a félelem attól, vajon miket gondol a patikus rólam, pedig én csak aludni akarok. Persze valószínűleg nem gondolt semmi csúnyát, csak hát nehéz az embernek bevallania egy idegennek, hogy annyira elviselhetetlen a legbékésebb pillanatokban, hogy segítséget kell kérnie. Végül azért elindult a nagy három éjszakás teszt.

Füldugó

A három közül ez az egyetlen, amivel nem a hangzavart szolgáltató, hanem az szenvedő félnek kell küszködnie, úgyhogy a használat sikeressége tényleg csak attól függ, mennyire zavarja az embert, a párja horkolása, illetve az, hogy egy szivacs dugítja el a fülét egész éjszaka (létezik gyantás verzió is, de a közmegegyezés szerint az már tényleg annyira zavaró, hogy még részegen sem lehet vele aludni). Részemről annyit tudok mondani, hogy remekül aludtam, hiszen nekem semmi dolgom nem volt ezen kívül, bár a visszajelzés szerint azért így is egész este hallható volt a produkcióm, csak jóval halkabban. Ha a horkolással károsított felhasználó jó alvó, akkor ez a megoldás bármeddig működhet (de legalábbis az első közös gyerekig, akinek minden nyikkanására azonnal készenlétben kell lenni), de teljesen érthető, ha valaki már a gondolatát is gyűlöli. Javára szól, hogy elég olcsó, egy 12 darabos, jó sokáig tartó készlet már egy ezresért elvihető.

shutterstock 67916599

Orrtapasz

Halandó ember számára nagyon nehéz elképzelni, hogy egy sebtapaszhoz hasonlító vacak az orrára ragasztva majd javít a helyzeten, A tapasz nem csak a horkolásra jó elvileg, hanem a bedugult orron is segít állítólag, de esetemben nyilván nem ez a lényeg. Működési elve valami olyasmi, hogy az orrnyeregre ráragasztva a reklámszöveg szerint 31%-kal javítja a levegőáramlást azzal, hogy kitágítja az orrjáratokat. Azt nem mondom, hogy nem tűnik fel alvás közben, de bőven megszokható, és feleannyira sem idegesítő, mint egy füldugó lehet. Arra viszont tényleg nagyon kell ügyelni, hogy tiszta, zsírmentes orra tapasszuk fel, különben nagyon rövid idő alatt lejön, és kezdődik a hangos horkolás. A beszámolók szerint tényleg hatásos, és bár teljesen nem szünteti meg a horkolást, de pont javít annyit a helyzeten, hogy a velünk alvó ne akarjon gyilkolni. Az egyetemes probléma az lehet, hogy egy igazán edzett horkoló egy idő után akkora erőt fejt ki, amitől garantáltan lejön a tapasz, de kis mázlival ekkorra a mellettünk lévő már békésen alszik úgyis. A legzavaróbb persze az, hogy rettenetesen szarul néz ki benne mindenki, ezért a használata kellemesen meghitt, nyugdíjas bájat kölcsönöz bármilyen párocskának. Nagyjából 1600 forint egy csomag, ez tizenkét estére elég.

P5083384

Orrspray

Már le is lövöm a poént: tényleg ez a leghatásosabb, mondjuk 5600 forintért az lenne a minimum, hogy a kávémat is behozza reggel. A használatához ráadásul előre is kell tervezni, mert se enni, se inni, se fogat mosni nem szabad már utána. A tortúra itt nem ér véget, hátradőlve addig kell nyomni, ameddig már a torkunkban érezzük a cuccot, ez pedig egyszerűen baromi kényelmetlen. Az ígéret szerint a spray nem csak a horkolást, de a horkolás okát is megszünteti az olyan fasza összetevők miatt, mint a nátrium-klorid, glicerol, poliszorbát 80, EDTA, és a kálium-szorbát. Bár én gyűlölöm, de a spray, ami valójában nem is spray, hanem sugárágyú tényleg hatásos: órákon keresztül inkább csak hangosan szuszogtam, mint horkoltam, bár én hajlamos vagyok ezt annak is betudni, hogy a szokásosnál sokkal nehezebben aludtam el. Tökéletesnek nem mondanám, de némi áldozatért cserébe meg lehet szüntetni a problémát.

shutterstock 214806835

A horkolás utat tör?

Mivel a horkolás a legtöbbször orrsövényferdülés és alsó orrkagyló-túltengés miatt történik, hiba lenne biztosnak lenni abban, hogy egy spray örök megoldást ad. Dr. Baczonyi Miklós online válasza szerint egyik megoldás sem tartós, és mindenképp keressünk fel szakembert, és inkább ne féljünk a műtéttől. Annyira pedig nem is vicces a horkolás okozta alváskimaradás: kimerültséget, depressziót okozhat, az alvási apnoé pedig néha életveszélyes. Mondjuk én még mindig félek a műtéttől, és továbbra is örülök az ideiglenes megoldásnak, és talán még az egyszerűbb tanácsokat is megfogadom.

Oszd meg másokkal is!
Mustra