Napi száz falat elég a fogyáshoz

Olvasási idő kb. 3 perc

Ezt állítják a falatszámláló kitalálói. Igen, jól olvasta, a lépésszámláló után itt a kütyü, ami méri, hogy mennyit eszik.

Lusta a kalóriaszámláláshoz, nincs kedve diétás naplót vezetni, ám az életét is rábízná egy kütyüre? Akkor van egy jó hírünk, a Wall Street Journal szerint ugyanis a lépésszámlálók mintájára kifejlesztették a falatszámlálót. A Bite Monitort ugyanúgy a csuklón kell viselni, mint a hagyományos lépésszámlálót. A készüléket a dél-karolinai Clemsom Egyetem kutatói találták ki, és 2015-ben talán már meg is lehet venni, az ára 195 dollár, azaz kb. 45 ezer forint lesz. Részletek a hajtás után!

Az ideális falatszám meghatározásához a kutatók 77 ember étkezési szokásait figyelték meg két héten át. Számításaik szerint egy falattal a férfiak 17, a nők pedig 11 kalóriát visznek be a szervezetükbe, így ha valaki fogyni akar, akkor 100 falatnál többet nem ajánlott fogyasztani. A készülék egyébként 90 százalékos pontossággal működik és a kar mozgásából számolja ki, hányszor emeltük a szánkhoz a kanalat, villát.

Egy előzetes tanulmány szerint a módszer tényleg hatásos, azok ugyanis, akik számolták a falatokat többet fogytak, mint azok, akik nem. Az egyetem és a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (National Institutes of Health) munkatársai természetesen további bizonyítékokat is szeretnének gyűjteni. Egyelőre annyit sikerült kideríteni, hogy a módszer nem működik, ha az emberek nulláról kezdik a számolást, ezért arra kérték a tesztalanyokat, hogy számoljanak 100-tól visszafelé. "A 100 falat csak egy átlagos érték, nem működik mindenkinél" – nyilatkozta Eric Muth, a Clemson Egyetem pszichológiatanára.

Rágni csak szépen, csak lassan

Persze vannak szakértők, akik szerint az egész badarság. Dr. Michael Jensen, a Mayo Klinika endokrinológusa szerint nem mindegy, hogy egy falat pizzáról vagy egy falat salátáról van szó, arról nem is beszélve, hogyha valaki csak 100 falatot ehet naponta, lehet, hogy nagyobbakat harap majd. A csapat egyébként szeretné kifejleszteni a Bite Monitor okosabb változatát is, ami azt is figyeli majd, hogy milyen gyorsan eszik viselője, vagyis mennyi idő telik el két harapás között.

Abban mindenki egyetért, hogy a kisebb falatok és megfelelő ütemű rágás sokat segíthet a fogyásban és az olyan emésztőszervrendszeri problémákkal, mint például a reflux. "Ha túl gyorsan eszik, akkor nem rág megfelelően és több ételt töm magába" – mondta Dr. Michael Jensen.

A szakértők szerint egy falatot tízszer-hússzor kell megrágni, és a mennyiséget nyilván befolyásolja az, hogy mennyire szilárd az adott étel. Három évvel ezelőtt az American Journal of Clinical Nutritionben megjelent egy kínai kutatás, amely szerint azok, akik 40-szer rágták meg az ételt, sokkal kevesebb kalóriát vittek be, mint azok, akik mondjuk 15-ször rágtak meg egy falatot. Az ő szervezetükben alacsonyabb volt az éhségérzetért felelős ghrelin hormon szintje.

Sokan mások

Természetesen mindenki szeretne egy szeletet a fogyókúrás tortából. Egy stockholmi cég, a Mando Group például egy beszélő tányérral (pontosabban egy apró digitális mérleggel) szeretné megkönnyíteni a diétázók életét. A tányér állítólag figyeli, hogy milyen gyorsan eszünk, és megállapítja, hogy mikor vagyunk tele. Talán idén ősszel már piacra is dobják, és 250 dollárba (kb. 60 ezer forintba) kerül majd. Ha nem bír várni, akkor ajánljuk a HAPIforkot, ami vörös fénnyel jelez és vibrál, ha két harapás, illetve falat között nem telik el 10 másodperc, sőt, még az okostelefonunknak is jelent, ha rosszak voltunk. A tudálékos villát 99 dollárért, azaz kb. 23 ezer forintért lehet megrendelni. Baromság? Lehet, de ennél furább dolgokról is hallottunk már.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.