Amiket nem biztos, hogy tudott a spermáról

Olvasási idő kb. 4 perc

Tovább életképes, mint gondolná, a túlzott hőhatás akár hónapokra visszavetheti a minőségét, és nem, nem lesz jobb íze az ananásztól.

Tudta, hogy a tévhitekkel ellentétben az ananásztól nem lesz finomabb  a sperma íze, hogy egy hosszú, forró fürdő nem árthat nekik, és hogy akár egy hétig is kibírják a petesejtre várva? Kíváncsi az igazságra?

Az elsők a legjobbak

A spermák a legnagyobb koncentrációban az ejakuláció legelején vannak jelen az ondóban, utána már csökken a mennyiségük. Éppen ezért veszélyes a megszakításos védekezés, hiszen ha csak egy kicsit is későn kap észbe a férfi, már több millió spermium nevezett be a versenybe.

Hosszabb ideig állnak lesben, mint azt gondolná

Sokan védekeznek naptármódszerrel, ám ezzel több baj is akad. Egyrészt a szervezet nem egy mechanikus gép, így nem mindig lehet napra pontosan kiszámolni, mikorra is tehető az ovuláció. Másrészt a spermiumok elég hosszú ideig várakozhatnak a megtermékenyítendő petesejtre. Bár általában szex után 48, legfeljebb 72 órán keresztül maradnak életképesek, ám ha épp kiemelkedően kedvező a hüvelyben a környezet, akkor akár egy hétig is lesben állhatnak. Ebbe pedig simán beleeshet akár egy menetrend szerinti ovuláció, de akár egy orgazmus által kiváltott soron kívüli is. Érdekesség: a méhszájat védő nyálka (cervixnyák) a nem fogamzóképes időszakokban sűrű és "ellenséges" közeg a spermiumok számára, a tüszőrepedés idején azonban folyósabbá, könnyebben átjárhatóvá válik, és kifejezetten segíti a spermák haladását és minél további életben maradását.

A sok szex és maszturbálás nem csökkenti jelentősen a spermaszámot

Dr. Carrie Wambach termékenységi endokrinológus szerint a legtöbb esetben nem okoz gondot, ha a férfi sokszor szexel. Maximum kisebb mennyiségű ondó ürül, ami viszont normális spermaszám mellett nem jelent semmilyen hátrányt – olvasható a Women's Health Magazinban.

A hő ellenben igenis káros rájuk

Vizsgálatok kimutatták, miszerint a spermaszám más mennyiséget mutat a melegebb és a hidegebb évszakokban: nyáron alacsonyabb, míg télen magasabb. Ennek oka a külső hőmérséklet változásában keresendő, mivel a nagy hőség rossz hatással van a spermiumokra. Így elmondható, a gyermekre vágyó férfiaknak nem ajánlott rendszeresen hosszas, forró fürdőket venniük: az ekkor elszenvedett hőártalom ugyanis akár hónapokig is kihathat a spermaszámra. Ugyanakkor fontos leszögezni: ez még mindig nem jelenti azt, hogy a forró fürdő biztos fogamzásgátlási módszer is volna.

Ehet bármennyi ananászt a pasi, attól még nem lesz finomabb az íze

Sokszor lehet hallani, hogy az édes gyümölcsök – a legnagyobb sláger a témában az ananász –fruktóztartalmuknak köszönhetően megédesítik, vagy legalábbis jobb ízűvé teszik a spermát. Ez nagyon szép elképzelés, valószínűleg abból indul ki, hogy az ondó maga is tartalmaz némi fruktózt, ám ezidáig még nem született az ételek hatását valóban alátámasztó tudományos kutatási eredmény a témában (pedig a brit tudósoknak annyi idejük szokott lenni!).

Mindegy, hogy fiú-e vagy lány

Igen elterjedt mítosz, hogy az Y kromoszómájú, azaz "fiú" spermiumok gyorsabbak, de rövidebb az élettartamuk, míg az X kromoszómát hordozó "lányok" lassabbak, viszont tovább élnek (ezért aztán akik fiú utódot szeretnének, lehetőleg a tüszőrepedéshez minél közelebbi időpontban szexeljenek, míg akik lányra várnak, inkább előtte). Ezzel szemben az igazság az, hogy az X és Y kromoszómát tartalmazó spermiumok ugyanolyan gyorsak, semmi különbség nincs köztük.

Nagyon ritka, hogy valaki allergiás legyen rá

Ha valamiért nincs kedve a szexhez a frissen megismert fickóval, gyenge kifogás, hogy allergiás a spermára. Ez ugyan valóban létezik, és joggal gyanakodhat ilyesmire, ha szex után rendszeresen égő érzést és piros foltokat tapasztal, de mielőtt beleélné magát, bizonyosodjon meg róla a nőgyógyászával, hogy nem valami hüvelyi fertőzés áll-e a tünetek hátterében. Ha pedig nem lerázásként találta ki új partnerének ezt a dumát, hanem tényleg abba az 1-2 százalékba tartozna, akik valóban allergiások a spermára, a megoldás egyszerű: használjanak gumit!

Hosszú utat tesznek meg a célig

Kb. 2,5 hónapra van szükségük a spermiumoknak ahhoz, hogy felkészüljenek arra, hogy a magömléssel kijuthassanak. Először a herékben kezdenek formálódni, majd onnan a mellékherékbe kerülnek. Amikor elérték a végleges formájukat, az ondóvezetékbe, később az ondóhólyagba úsznak, ahol az ott lévő folyadékkal keveredve ondót képeznek. Utolsó körben mindehhez még a prosztata is hozzáad némi váladékot, majd megtörténik a magömlés.

Az egészségi állapot is hatással van rájuk

Valóban, Rod Stewart is 66 évesen lett legutóbb apa, de ehhez azért jó adag szerencse is szükséges. A férfiak 40 éves kor alatt rendelkeznek a legjobb minőségű spermával, és igen, akárcsak a szervezet más elemeire, ezekre is hatással van az olyan ártalmas szokások, mint a dohányzás, a sok alkohol, a káros környezeti hatások, valamint az egészségtelen étkezés és életvitel. Így ha családot szeretne alapítani, ezt jobb, ha észben tartja!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.