Ezt teszi bőrével a napfény

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ha eddig nem használt (elég) napvédő terméket, nézze meg ezt a videót, és fog. Mert naptejet nemcsak a strandon kell használnunk.

Amikor megszületünk, mindenkinek tökéletes a bőre, később eltérő ütemben öregszik, ami erősen függ attól is, mennyi napsütés éri. Az egyik alapvető védekezés tehát a bőr öregedésének lelassítására, a maradandó sérülések elkerülésére például, hogy soha ne felejtsük el bekenni magunkat napvédő termékekkel, ha sokat tartózkodunk a napon vagy magas az UV-sugárzás. Ezért készítette el Thomas Leveritt író és fotós a következő videót, amit eddig már több mint egymilliószor tekintettek meg – írja a Designboom.

A művész ugyanis brooklyni járókelőket fotózott le UV-kamerával, majd mutatta meg nekik a végeredményt. A résztvevők jó részét sokkolták a látottak: az UV megvilágítás ugyanis a fényképeken feltárta az emberi szem számára normál fénytartományban láthatatlan bőrelváltozásokat, sérüléseket, amelyeket a napfény okozott az arcukon. Leveritt kísérletéhez tartozik még, hogy ezután megkérte alanyait, kenjék be az arcukat fényvédő krémmel. Bár ezek természetesen átlátszónak tűnnek felkenve, az UV-sugarak számára a következő képeken áthatolhatatlan fekete maszatként látszanak – ezzel is demonstrálva e krémek hatásosságát a káros sugárzással szemben.  

„Ilyen fényben nagyon érdekes felvételeket lehet készíteni az emberekről, olyan, mintha egy alternatív valóságból érkeztek volna vagy a jövőből. Kicsit olyan érzés, mintha láthatóvá válna a lélek" – nyilatkozta a művész a Yahoo Health-nek. Állítása azoknak az embereknek a reakciója tetszett neki a legjobban, akiken látszott, hogy most tényleg olyan dolgot tudtak meg magukról, amiről sejtésük sem volt. „A magabiztosságuk pillanatok alatt elszáll, olyan, mintha a jövőbeli önmagukkal találkoztak volna. De ez nem is olyan borzasztó" – tette hozzá. 

Josh Zeichner, a Mount Sinai kórház bőrgyógyásza szerint érdemes mindennap bekenni magunkat naptejjel, ennek ugyanúgy, szigorúan a napi rutin részévé kell válnia, mint a fogmosásnak, és az sem lehet kifogás, hogy a nap nagy részét a négy fal között töltjük. Jennifer A. Stein, a Langone Medical Center munkatársa szerint ha nem is tudjuk visszaforgatni az idő kerekét, a bőrünk képes regenerálódni egy bizonyos mértékig. Ehhez viszont segítségre van szüksége, mindenek előtt arra, hogy ne tegyük ki újabb UV-sugárzásnak, fedjük vagy kenjük be az érintett területeket - azokat is, amikre esetleg nem is gondolnánk. Ja, és persze kerüljük a szoláriumokat is.  

Zeichner hozzátette, bizonyos helyi hámlasztó vagy lézeres kezelések is segíthetnek eltüntetni a bőrhibákat, és persze a retinol tartalmú termékek is hatásosak lehetnek, mivel ezek elősegítik a kollagéntermelődést, amitől feszesebb és egyúttal ruganyosabb lesz a bőr. Ha pedig nem biztos a dolgában, akkor keressen fel bőrgyógyász vagy kozmetikus szakembert.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?