5+1 tipp egyedül utazóknak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha először utazik egyedül, kezdje belföldön, vagy legalábbis olyan országban, aminek a nyelvét jól beszéli, és válasszon kisebb, családiasabb szállást!

A közhiedelemmel ellentétben egyedül utazni igenis jó, hiszen számos előnnyel rendelkezik. Éppen ezért az egyedülállóknak se mondjanak le a jól megérdemelt pihenésről, viszont nem árt, ha ekkor néhány dolgot figyelembe vesz a nyaralás szervezésekor!

Janice Waugh, a Solo Traveler blog szerzője már több cikket és könyvet is publikált az egyedül utazás előnyeiről. Nem győzi hangsúlyozni, hogy a szingliknek is jár a nyaralás, hisz ezalatt nem csak kikapcsolódhatnak, hanem jobban meg is ismerhetik önmagukat, így önbizalmat is lehet ebből szerezni. Ehhez viszont úgy véli, nem árt, ha kezdőként néhány tanácsot megfogad, hogy felhőtlen napokat tölthessen el.

Ha ez az első ilyen utazása, maradjon a komfortzónán belül

Ne akarjon egyből fejest ugrani a mélyvízbe, hiszen akkor a folyamatos stresszelés megölheti a jó hangulatát. A legjobb az lenne, ha elsőre nem azonnal a világ másik végére utazna, hanem eltöltene pl. egy hosszú hétvégét belföldön, vagy olyan nyelvterületen, amelynek nyelvét nagy magabiztossággal képes használni. Bár lehet, hogy szívesebben heverészne a homokos tengerparton, de lehet, hogy elsőre túl nagy falat volna idegen nyelven beszélve eligazodni egy hatalmas repülőtéren, átverekednie magát az ellenőrzéseken, megtalálni az átszállást, a szállást, kiismerni magát egy nyüzsgő nagyvárosban, és mindez csökkentheti az önbizalmát. Éppen ezért első önálló utazásához olyan úticélt válasszon, ahol biztonsággal tud másokkal kommunikálni, így egy teherrel kevesebb nyomja majd a vállát! 

Kerülje a nagy szállodaláncokat

Lehet, hogy igazán jó nevű és patinás szálláshelyeket dob fel az internet, ám nem biztos, hogy a legjobb választás lenne egy hatalmas, csillogó, ám személytelen szállodába mennie. Helyette keresgéljen a családias apartmanok, szobák, hostelek közt, ahol kevesebb a vendég és közvetlenebb a hangulat,, így könnyebben alakulhatnak ki mélyebb ismeretségek. Vagy vegyen ki önálló lakást, így alkalma lesz felfedezni a környéket, a kis üzleteket, éttermeket, kávézókat, így nap mint nap ugyanazzal a zöldségessel, pincérekkel, emberekkel találkozik, ami hamar biztonságérzetet ad. Nézelődjön például az Airbnb.com oldalán, ahol igazán családias helyek közül válogathat!

Ismerkedjen a vacsoránál!

Waugh szerint a legtöbben a szállodai étkezésektől tartanak, melyek során egyedül kell leülniük egy 4 fős asztalhoz, esetleg egy pár mellé. Ennek elkerülésére azonban rengeteg más variáció van: az étkező helyett vacsorázhat a szálloda bárjában, vagy kereshet előre útikönyvekből vagy a neten olyan éttermet a környéken, ahol vannak közös asztalok. Ha ilyet nem talál, még mindig elmehet egy színvonalasabb kávézóba, ahol ételek is vannak, ezek általában laza, közösségi helyek, ismerkedni is könnyebb itt. Ha még így is kellemetlenül érzi magát, vigyen magával olvasnivalót!

Cselezze ki az egyágyas felárat

Sok szálláshely, utazási iroda az egyedülállóknak drágábban kínálja szolgáltatásait, ezért ha nem akar még ráfizetni is arra, hogy egyedül indult neki, keressen más megoldásokat! Ha bátrabb, összeállhat vadidegenekkel - persze csak a másik alapos leinformálása után -, de ha ezt túl rizikósnak találja, már van egy rakás olyan cég, akik épp az egyedül utazók növekvő számára alapozva kínálnak szolgáltatásokat. Waugh ajánl is párat: ilyenek az Overseas Adventure Travel, a G Travel, az Intrepid Travel, vagy a SoloMate Traveler. És véletlenül épp neki is van egy ilyen utazási weboldala, ami pont a szólóban utazóknak kínál ajánlatokat: a Solo Traveler.

Hallgasson a helyiekre

Mihelyst megérkezett a szállására, érdemes bejelentkeznie csoportos kirándulásokra, tanfolyamokra (erre is létezik külön weboldal, ahol a helyiek kínálják ilyen szolgáltatásaikat a turistáknak, a Vayable). A lényeg, hogy ne üljön egyedül, és hogy társaságot találjon. Érdemes kiderítenie, milyen helyeket ajánlanak a helyiek, léteznek olyan weboldalak (pl. Meetup.com), ahol hasonló érdeklődésű emberekkel cseveghet, így könnyen megtudhatja, hol hova érdemes menni, sőt, akár útitársat is találhat hozzá!

+1: legyen magabiztos

Senki sem állítja, hogy elsőre egyedül utazni könnyű. Ráadásul a legtöbben úgy érzik, hogy partner nélkül menni valahová ciki és kellemetlen, hisz ezzel rájuk van írva, hogy nincs párkapcsolatuk, akivel utazhatnának. Pedig ennek fényében bevállalni az egyedüli utazást inkább becsületreméltó, hiszen hatalmas bátorságról tesz tanúbizonyságot, ha ezt bevállalja - és ezt mások is tudják.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.