A Mozgás Éjszakája: tömegek lepték el a Városligetet

Olvasási idő kb. 4 perc

Milyen együtt futni, zumbázni és evezni több ezer emberrel a budapesti éjszakában? Bárki kipróbálhatta szombaton. Mi a nordic walkinggal ismerkedtünk meg.

Nyáron nem nehéz programot találni, főleg akkor, ha valaki nem a négy fal között akarja tölteni a szabadidejét. A lehetőségek köre idén egy újabb programmal bővült: június 28-án szombaton a Városligetben megrendezték a Mozgás Éjszakáját. Ugyan egyre több olyan rendezvény van, ahol az emberek különböző sportágakat próbálhatnak ki, de ezek nem ingyenesek, és a helyszín sem ennyire különleges, ezért is voltunk kíváncsiak arra, hogy mit is nyújthat az Országos Egészségfejlesztési Intézet Egészségkommunikációs Központjának rendezvénye.

Tekerjen a csillagos ég alatt!

A beharangozó szerint 10+1 sportágat lehet kipróbálni, és a választék természetesen teljesen más volt, mint a FittAréna, Fitbalance és Nivea Fittnes Tournál. Ugyan itt is volt zumba, sőt alakformáló és zsírégető óra is, de lehetett tollasozni, pingpongozni, sárkányhajózni, és persze az egyre nagyobb tömegeket megmozgató futás szerelmesei is kipróbálhatták, hogy milyen csillagok, azaz inkább lámpák fényében futni az Andrássy úton. Természetesen a biciklisek sem maradtak ki a jóból, sőt, ők még Budára is áttekerhettek.

A különböző sportágakra előzetes regisztráció volt, de ez tulajdonképpen csak azt szolgálta, hogy felmérjék az igényeket; a mozgásformákra a helyszínen is fel kellett iratkozni. Attól tartottunk, hogy emiatt majd lecsúszunk a választott sportágról, de mint utóbb kiderült, előzetes félelmeink alaptalanok voltak. Az esemény megnyitója hivatalosan 10 órakor volt, de már fél tízkor is rengetegen voltak a helyszínen. A Műcsarnok előtt például már javában tollasoztak, amikor odaértünk, és rengeteg volt a pulzusszámlálós futó, illetve a biciklis is, amire számíthattunk is, hiszen az előzetes regisztrációnál nagyon hamar betelt a keret.

Nordic walking kezdőknek

Mivel a kínálatban sok olyan sportág volt, amit ismertünk, és ki is próbáltunk már, a nordic walkingra esett a választásunk, amiról hallottunk már jót és rosszat is. Sokan az idősek sportjának tartják, és tény, hogy a regisztrációnál főként nyugdíjaskorúakat láttunk. Ők szemmel láthatóan kellő gyakorlattal rendelkeztek, és az oktatást kihagyva azonnal indultak a tájékozódási versenyre. Botot természetesen a helyszínen adtak. Mielőtt megkaptuk volna a magasságunknak megfelelő eszközt, gondosan lefénymásolták a személyi igazolványt és a lakcímkártyát, és feljegyezték, hogy ki milyen eszközt vitt el.

Pár perccel később pedig kezdetét vette az ismerkedés. Először megtanultuk, hogyan kell helyesen rögzíteni a botot a kézfejünkhöz, majd megtudtuk, hogy mi is ennek a mozgásformának a lényege. A rövid elméleti ismertető után csak húztuk magunk után a botokat anélkül, hogy ráfogtunk volna: épp megszokjuk az érzést. A karunkat úgy kellett lóbálnunk magunk mellett, ahogy egyébként tennénk gyors séta közben. Ez még viszonylag jól is ment, ám amikor élesben próbáltuk ki, már nem volt olyan egyszerű, én például rendszeresen behajlítottam a karomat, pedig ezt nem lenne szabad, és nem sikerült mindig magam mögött leszúrni a botot. Az eszköz nélkül persze megint tökéletes volt minden. Valószínűleg még egy kis gyakorlás elég is lett volna, bár a mozgáskoordinációm legendásan pocsék. Igaz, ez pont az a sport, ami segíthet benne

Mi a nordic walking?

A nordic walking (magyarul: skandináv gyaloglás, síjárás vagy botsport) egy sportág, amelynek lényege, hogy egy pár speciális bot és különleges gyaloglótechnika segítségével hatékonyan, ugyanakkor kímélő módon fejleszthető az állóképesség, az izomerő, a mozgáskoordináció. A botok miatt hosszabbakat lépünk, úgy, hogy a kezek és a lábak természetes, a járáshoz elengedhetetlen ellentétes mozgása megmarad. Az edzések intenzitásuk szerint lehetnek lassabb tempójú zsírégető edzések vagy gyorsabb intenzitású kondinövelő edzések.
A sportág Finnországból indulva Észak-Európában már az 1930-as években elterjedt a sífutók körében, mint a leghatékonyabb nyári erőnléti edzést biztosító mozgásforma. 

Forrás: Wikipedia

A vízszintes terep után volt egy kis emelkedős gyakorlás is, itt tényleg érezhető volt, hogy mennyire segíti a mozgást egy ilyen eszköz. Nagyon meredek terepen persze másként kell használni a botokat, ilyenkor nem a lábunk mögött kell leszúrni az eszközöket, hanem magunk előtt. Gyakorlás közben azt is megtudtuk, hogy a sima túrabot nem megfelelő ehhez a mozgásformához, és nemcsak a magasság határozza meg, hogy mekkora bot kell, az alkat és az arányok is sokat számítanak. Elég pár lépést tenni ahhoz, hogy kiderüljön, valami nem stimmel – ilyenkor botot kell váltani, de vannak teleszkópos eszközök is. Mint a futásnál, a nordic walkingnál is jobb, ha az ízületek védelme miatt nem betonon végzi az ember. Ha mégis van aszfaltozott szakasz, akkor gumitalpat kell húzni a botra, illetve ha csak át akarunk kelni az úton, akkor fel is lehet emelni. 

Végkövetkeztetés? Ennyi idő alatt természetesen nehéz megmondani, hogy milyen jótékony hatásai vannak a nordic walkingnak, és azt is, hogy egyáltalán vannak-e. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindenki megtalálja a számára legszimpatikusabb mozgásformát, ami miatt rendszeresen kimozdul otthonról, és az pedig külön jó pont, hogy a nordic walkingot kint a természetben lehet űzni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.