Ha nem tudja, mitől fáj a lába

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Keringési zavar, ciszta, de gerinceredetű probléma is állhat a rejtélyes tünetek mögött.

A lábfájdalom gyakori panasz, melynek oka a legtöbbször zúzódás, izomláz, esetleg csonttörés. A legtöbb esetben az illető tisztában van a probléma okával, azonban olykor különösebb ok nélkül megmagyarázhatatlan fájdalom is felléphet, mely a hosszas pihentetés ellenére is vissza-visszatér. Azt már megtudhatta, milyen rossz szokásokkal árthat a lábának, most leírjuk, mi van akkor, ha azokra odafigyelve is megmarad a kellemetlen fájdalom.

Vénás keringési zavar

A vénás keringési zavar sokak szerint csupán az idősebb korosztály tagjait sújtják, így a lábfájdalom hétterében kevesen gondolnak erre a problémára, pedig már a 20-as években is kialakulhat. A visszerek ekkor kitágulnak és a folyadék visszaszállítása elégtelenné válik.

Fotó: Shutterstock

A visszeres lábfájdalomra jellemző, hogy döntően sok állás, ülés után, este jelentkezik feszülő érzéssel - bár előfordulhat a nap bármely szakaszában is. A láb ilyenkor a vissza nem szállított folyadék miatt megdagad, ödémássá válik. 

„Már a 20-as éveim elején kezdődtek a panaszaim, amikor estére a jobb lábam iszonyúan elfáradt. Mivel masszőrként dolgozom, a sok állásnak tudtam be. Persze sokan mondták a környezetemből, hogy biztos a visszerektől fáj, hiszen az álló munkát végzőknél ez gyakori probléma, de én szentül meg voltam arról győződve, hogy nem ez az ok, hiszen nem voltak kitüremkedő ereim. Mikor elmentem orvoshoz, csinált ultrahangot, és kiderült, hogy bizony vannak kitágult vénáim, csak még nem jöttek elő. Felírt nekem gyógyharisnyát, amit mindig viselek munka közben, azóta sokkal jobb” - meséli Dia.

Baker ciszta

Bár igen keveset lehet róla hallani, ennek ellenére igencsak gyakran áll a rejtélyes lábfájdalom hátterében. Ilyenkor valamilyen probléma – ízületi gyulladás, sérülés, porckopás – miatt fokozódik az ízületi folyadék termelődése, aminek hatására egy folyadékkal teli ciszta alakul ki a térdhajlatban. Ez az esetek többségében fájdalommal jár, ami korlátozódhat csak a térdhajlatra, de érintheti akár az egész lábat is. Kezelése gyulladáscsökkentő injekcióval, a ciszta lecsapolásával, esetleg fizikoterápiával történik.

Fotó: FotóFotóFotóShutterstock

Trombózis

A hormonálisfogamzásgátlók elterjedése miatt egyre több fiatal nőnél alakul ki trombózis, mely akár életveszélyes tüdőembóliához is vezethet, amennyiben a kialakult vérrög a véráramba kerül. Bár tipikus tünetei közt a fájdalmon kívül az érintett láb dagadása és elszíneződése is szerepel, előfordulhat, hogy csupán a feszítő érzés hívja fel rá a figyelmet. Éppen ezért ha az egyik lábában nem szűnő, mozgásra élesebb fájdalom jelentkezik, érdemes orvoshoz fordulni a trombózis kizárása céljából!

„Mivel rendszeresen sportolok, megszoktam már, hogy olykor a túlerőltetés miatt megfájdul a lábam, így kezdetben nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget annak, hogy fáj a bal lábam. Pár nap múlva arra lettem figyelmes, hogy míg az izomláz csillapodni szokott, addig most egyre rosszabb lett. Még ekkor sem gondoltam semmi rosszra, mert más tünetem nem volt. Aztán az egyik nap gyors zuhanyzás helyett engedtem magamnak egy jó meleg fürdőt, amikor hirtelen rosszul lettem, légszomjam volt. A feleségem azonnal mentőt hívott, majd a kórházban kiderült, trombózisom volt, és a vérrög pedig tüdőembóliát okozott. Most már azt mondom, szerencsésen megúsztam, rosszabb kimenetele is lehetett volna” – meséli Bálint.

Fotó: Shutterstock

Dr. Szélessy Zuzsanna hematológus főorvosnő szerint bár a tüdőembólia egy életveszélyes állapot, ám ha idejében kezelik, akkor a beteg jó eséllyel felépül és teljes életet élhet, sőt akár - ha mértékkel is, de - még sportolhat is. Viszont azt érdemes tudni, hogy ha egyszer már valakinél kialakultak vérrögök, akkor utána a trombózis ismétlődésének esélye lényegesen megnövekszik. Éppen ezért az utánkezelés kiemelt fontossággal bír, így a rendszeres szakorvosi kontroll elengedhetetlen, továbbá fél-1 évig ajánlott vérhígítót szedni a további problémák elkerülése céljából.- olvasható a Trombózisközpont sajtóközleményében.

Probléma a gerincben

„A lábfájdalmak egy részénél nem is a láb, hanem a gerinc érintett. Az ágyéki gerincből kiinduló kisugárzó fájdalom az isiász, ami az ágyéki gerincsérv gyakori tünete. Ekkor a gerincoszlopra nehezedő nyomás miatt a porckorong kocsonyás állománya kitüremkedik, nyomás alá hozva az idegeket. Ekkor a fájdalom a derék, comb hátsó része, térd külső oldala és a külső boka mentén fut végig. Zsibbadással, nyugalmi panasszal is jár.”- mondja dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont reumatológus főorvosa, aki hozzátette, további ismertetőjele, hogy a fájdalom provokálható, pl. köhögéssel. Idegbecsípődés, isiász esetén helyi, gyulladáscsökkentő injekciós kezelés javasolt, ami kiegészíthető akupunktúrával, illetve guna injekciós terápiával, ami keringésjavító hatása révén a fájdalomért és a gyulladásért felelős anyagot gyorsabb eltávozását segíti elő.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.