Jalagati jóga: így segíthet a víz ereje az irodistáknak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szegedi csapat dolgozta ki a XXI. század emberére szabott speciális módszert. De mégis mi ez? Elmondjuk.

Tavaly már összegyűjtöttük, hogy milyen jógafajták vannak, és melyik mozgásforma kinek ajánlott. A lista azóta bővült, és a hajtás után bemutatjuk a XXI. század emberére szabott speciális módszert, a jalagati jógát.

Jala... Mi?

A jalagati szanszkrit szó, azt jelenti: a víz ereje. Ennek a jógának az elve, hogy elősegítse a testben lévő víz, ezáltal az energia áramlását. A tradicionális indiai jóga elemein alapuló, speciális légzéstechnikát alkalmazó módszert egy szegedi csapat fejlesztette ki mozgásszervi rehabilitációs és edzéselméleti szempontok alapján.

“Évekkel ezelőtt találkoztam először a hagyományos indiai jógával, amely nagyon sokat segített abban, hogy meglássam, milyen mozdulatokat nem végeztem addig, hol kellene egy kis plusz figyelmet fordítanom a testemre. Időközben többen panaszkodtak a csoportból egy-egy gyakorlat okozta napokig tartó fájdalmakra, és bennem is felmerültek a szakmámból adódó kérdések. Az ősi jóga alapjaiból, saját tapasztalatainkból és az emberek folyamatos visszajelzéseiből állt végül össze a módszer, amely a XXI. század emberének fizikai adottságaihoz igazodva megszabadít az ülőmunka vagy a stresszes életmód okozta panaszoktól” – magyarázza dr. Bajzik Éva orvos, mozgásterapeuta.

Fotó: Jalagati Jóga Egyesület

Mi mindenre jó?

Az óra alatt feltölődhet és átmozgathatja az ellustult izmokat, így kiegyensúlyozottabbá válik a test és a lélek. A módszer kiváló migrén és egyéb visszatérő vagy állandóan fennálló betegség tüneteinek enyhítésére is. A ma már Budapesten is működő Jalagati Jóga Egyesületnek számos versenyszerűen sportoló – férfi és nő, fiatal és idős – tagja van, akiknek nőtt a terhelhetősége, javult a testtudata és gyorsult egy-egy sérülés utáni regenerációja.

“Gyakorlatsoraink felépítésekor figyelembe vettük azt, hogy a jógázók túlnyomó többsége ülőmunkát végez, amely mind fizikailag, mind lelkileg speciális terhelést jelent. A jalagati alkalmas a megfelelő testtartás megőrzésére vagy helyreállítására. Ezenkívül sokan vannak, akik a jóga mellett egyéb sportágat is űznek, és azt sem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy a városi környezetből, munkából, országunkra jellemző étkezési szokásokból, környezeti ártalmakból kifolyólag ún. civilizációs betegségek (allergia, asztma, ízületi kopások, porckorong problémák) is kialakulhatnak, sajnos néha már egészen fiatal korban. A rendszeres gyakorlás során megismerhetjük testünk jelzéseit és igényeit, így könnyebben felépülhetünk egyes betegségekből, sérülésekből. A speciális légzés nagymértékben oldja a stresszt, amely a modern élet velejárója. Ismerőseim, akik úgy próbálták ki a jógát, hogy azelőtt soha nem sportoltak és ülő életmódot folytattak, három hét alatt annyit javítottak az ízületeik mozgásterjedelmén, hogy könnyedén megcsinálták a lótuszülést. Még ők is meglepődtek az eredményen” – meséli dr. Bajzik Éva.

Fotó: Jalagati Jóga Egyesület

Komplexitás

A gyakorlatokat csukott szemmel, befelé figyelve végzik, és a kezdőknek sem kell tartania attól, hogy nem értik, milyen mozdulatokat kellene is végezniük.  A kellemes, otthonos környezetben tartott 75 perces órák teljes edzést nyújtanak; a bevezető rész után következik a csúcsterhelés, majd a levezetés és a lecsillapodás. Pihenő nélkül végzik a gyakorlatokat, amelyek a legkisebb részletekig egymásra épülnek és tetőtől talpig minden szegmenst (nyak, váll, kar, derék stb.) megdolgoztatnak. A mozgás folytonos és folyamatos, így az izmokat előkészíthetik a terhelésre. Mindeközben a külvilág kizárására és a megfelelő légzésre is figyelni kell. Ijesztően hangzik? Akkor most fellélegezhet. Az álló gyakorlatoktól haladva szép lassan jutnak el a kényelmesebb, hason- vagy hanyattfekve végezhető mozdulatsorokig, végül jöhet a jól megérdemelt relaxáció.

“Ügyvédjelöltként dolgoztam egy irodában, amikor először hallottam a jalagati jógáról. Rengeteg görcs és feszültség volt bennem, mindenen idegeskedtem és állandóan fáradtnak éreztem magam, a nyakam és a vállam pedig folyton be volt állva. Korábban kipróbáltam a pilatest, többféle jógát, relaxációs tréningeket, de semmi nem hozott igazán nagy változást az életembe" – meséli Petró Éva. "Volt évfolyamtársaim csaltak el egy órára, ami teljesen új és más volt, mint amit azelőtt bárhol tapasztaltam. Az elejétől a végéig mindenki csak magára figyelt, nem pislogott a másikra, nem állt le beszélgetni, így végre egy kicsit tényleg csak magammal foglalkozhattam. Egy-egy jógapóz kitartása időnként egyáltalán nem könnyű, de nagyon élvezem a fizikai kihívást és a testem meghálálja a kitartó munkát; a helytelen testtartás okozta fájdalmaim hamar megszűntek. Már ötödik éve veszek részt a Jalagati Jóga Egyesület óráin, és azóta sokkal energikusabban és tudatosabban telnek a mindennapjaim.”

Mire jó?

- Az irodai munka vagy sportolás miatt a test egyensúlya eltolódik. Ennek helyreállítását segíti elő.

- A hétköznapi embereknél olyan tartó és mélyizmokat dolgoztat, amelyeket a napi rutin vagy egy normál edzés során sem mozgatnak meg.

- A sportolóknak is vannak elhanyagolt testrészeik, amelyek fejlesztése ideális a jóga által.

- Tartás-, egyensúly- és koordinációjavító hatása van.

- A nyújtás és lazítás kimozgatja a kötött ízületeket, beszűkült mozgásterjedelem esetén segít a mozgáshatárt tágítani.

- A speciális mozgások miatt nő az inak és a szalagok rugalmassága és szakítószilárdsága, ezáltal csökken a sérülésveszély és jelentősen javul a gyorsaság, robbanékonyság, valamint az izmok kitartása.

- A módszer fejleszti a testtudatot a légzés és a befelé figyelés által.

- Mivel a sportági mozgástól jelentősen eltérnek a gyakorlatok is és az izmok terhelésének iránya is, javul az agy plaszticitása, helyzetfelismerő és problémamegoldó készsége.

- A mozgáshatárok kijjebb helyezésével és a lassú kivitelezéssel a fájdalom- és tűréshatár is áthelyeződik, a fájdalom egyéni feldolgozása megváltozik.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Sáfár Zsófia
Sáfár Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.