Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Vannak a felnőtt létnek olyan velejárói, amik gyerekek számára tiltottak. Naná, hogy így máris iszonyú érdekesek - míg fel nem növünk.
„Majd ha én is nagy leszek...!” – ki ne érezte és gondolta volna legalább egyszer így gyerekkorában, valami nagyon izgalmas és áhított, de tiltott dolog kapcsán?! A Huffington Post összeszedte, mik azok a "felnőttes" dolgok, amikre kislányként mindenki annyira vágyik, és csak felnőtt fejjel jövünk rá, hogy akkoriban kicsit talán túlértékeltük a jelentőségüket vagy a menőségüket. Hajtás után felnövünk.
Kosztümöt hordani olyan menő!
Ugye, ön is alig várta, hogy csini kiskosztümöt, szűk ceruzaszoknyát és blúzt hordhasson munkába járáshoz? Ezek tényleg remekül néznek ki, de viselni valójában eléggé kényelmetlen őket – sajnos. És igen, néha mi is visszasírjuk azokat az időket, amikor még nyugodtan hordhattuk a (gyerekkorban még gyűlölt) cicanadrágot kötényruhával anélkül, hogy bárki is beszólt volna az öltözetünkre.
Nem akarok lefeküdniiii!!
Melyikünk ne szeretett volna fent maradni sokáig, amíg a szülei is? Mindenki arról ábrándozott esténként, hogy a nyolcórás lefekvés helyett akár egész éjjel fent lehessen, ahogyan a „nagyok” is. Felnőttkorban persze, amikor már senki nem írja elő, hogy hánykor is kellene lefeküdni, legtöbbször este kilenckor már boldogan másznánk az ágyba egy jó könyvvel a kezünkben - de persze a hazahozott munka, vagy a gyerek, vagy a még lejáró mosás kiteregetése, esetleg egyéb, "felnőttes" kötelezettségek nem engedik. Tényleg fölösleges volt a korai fekvés miatt vigasztalhatatlanul búslakodni gyerekkorban, most bezzeg néha mit nem adnánk érte!
Én is kérek kávét!
Igaz, a hercegnőket és a rajzfilmfigurákat ritkán látni kávézni, a felnőttek filmjeiben viszont rendre megjelenik az elegáns, nagyvilági, kávét szürcsölgető díva - arról nem is beszélve, hogy első számú példaépeinket, a szüleinket is láttuk, hogy ezzel az itallal vértezték fel magukat az újabb napra reggelenként. A legtöbb gyerek ilyenkor könyörög egy kortyért, és mivel ez tiltólistás cucc, marad, sőt egyre fokozódik a sóvárgás iránta – legfeljebb egy kiskanálnyi kávéba merített kockacukrot kap (és ez bármilyen undorító is, a gyerek ilyenkor kidüllesztett mellel érzi felnőttnek magát). A valóságban, felnőttként ugyanakkor mi a helyzet? Az irodában a kávéautomata pocsék kávét ad, a büfében szintén ihatatlan a fekete, ha meg otthon kávéznánk, az korántsem valami elegáns, ráérős díváskodás lesz, mint a filmekben, hanem bedagadt szemű, kócos harc az életért, közvetlenül a reggeli rohanás előtt. Mi is a jó ebben?!
Randevúzni
Kislánykorunkban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy minden fiú kedves, intelligens, lenyűgöző humorú és minimum királyfi (némelyik még fehér lovon is ül). Arról fantáziálunk, hogy kéz a kézben andalgunk valahol, táncolni megyünk, és persze, a lovag minden kívánságunkat teljesíti, és együtt iszogatjuk azt a (biztosan csodálatos ízű) Martini nevű italt is, ami olyan csábosan néz ki a bárszekrényben, mint a málnaszörp. Mostanra pedig kiderült, hogy ebből alig igaz valami, sőt, még a Martininek is borzalmas íze van. Manapság, mikor már a Tinder, POF és más, hasonló mobilos alkalmazások segítségével próbálunk rábukkanni az igazira, egész gyorsan ki lehet ábrándulni az erősebbik nemből. Aki már próbált így ismerkedni, valószínűleg tudja, miről beszélek…
Egyedül akarok lakni!
Nem is lehet annál jobb, mint úgy élni, hogy senki nem szól bele, mikor mit csinálunk. De ugye, milyen szép is lenne, ha a lakásvásárlás nem csak álom lenne sokunk számára? Helyette viszont marad az albérlet, rendszerint többedmagunkkal megosztva ami nem pontosan az, amiről gyerekként álmodoztunk. Ha meg mégis összejön az önálló lakás, folyton ott motoszkál bennünk: bizony mégiscsak kéne valaki ide. Olyan üres így a lakás; annyira hiányzik…
Nagylány vagyok, menstruálok!
Az igazi felnőtt nők bizony menstruálnak - persze, anyánk jól elmagyarázta, hogy ez milyen csodálatos körforgása a természetnek, hisz nem akart bennünket előre elkedvetleníteni, úgyhogy alig vártuk, hogy mi is elmondhassuk magunkról: igen, megjött! Ha tudtuk volna, hogy micsoda nyűg tud lenni a menzesz, a betétektől a tamponokon át a (kevésbé szerencsések számára) görcsökig, tutira nem vártuk volna annyira, hogy felnőtt nők legyünk.
Akkor majd csak azt eszem, amit szeretek!
Az meg persze nyilván a csokoládé, a csokoládé, meg csokoládé! Jó, esetleg még a ropi. Ha tehettük volna, éjjel-nappal csak nassokat zabáltunk volna, haha, méghogy gyomorrontás meg hányás, ja, persze...! Hála szüleinknek, akik ezt nem engedték, szerencsére nem lett belőlünk Honey Boo Boo, mostanra meg már tudjuk, miért nem volna olyan jó buli kizárólag édességen élni. Vagy mégis?!
Én is magassarkút akarok!
Olyan kislányt sem láttunk még, aki ne billegett volna a tükör előtt az anyja magassarkújában. Most már sajna - többnyire a saját kárán - mindenki megtanulta, hogy mennyire fájdalmas tud lenni egész nap tűsarkút viselni, arról már nem is beszélve, hogy megnyomorítja a lábat, bütyköt és kalapácsujjat is okoz. Ezt egyedül Barbie nem bánja, az örökké spiccben álló lábfejével.
Rúzs, szemfesték, szájfény, meg minden, amit kenni lehet
Ahogyan a magassarkú, olyan sűrűn kerül elő a sminkkészlet is anya cuccai közül - amivel nincs is gond, hisz a smink tényleg nem az ellenségünk. Legalábbis addig, amíg nem kötelező minden nap full vakolatba végignyomni a napot – évszaktól függetlenül. Télen kiszárítja a bőrt, nyáron leolvad róla -még mindig annyira jópofa sminkelni?
Lábat borotválni is olyan nagylányos
A legjobb, amit a szülő tehet, ha nem tartja a lánygyermek keze ügyében a borotvát. Persze, maga a tiltás, na meg, hogy azért anya is néha nekiesik a lábának vele, meghozza a kedvet a „borotválkozáshoz”. Kicsiként szimplán balesetveszélyes (és persze felesleges), felnőttként viszont szimplán nyűg párnaponta kötelezően eltüntetni a tüskéket, nem véletlen, hogy felnőtt fejjel a legtöbben önként mondanak le a pengéről és egyéb, tartósabb szőrtelenítési módszereket választanak.
Melltartót hordni
A legjobb dolog a melltartóban, amikor le kell venni – csakhogy erről fiatalabb korunkban még fogalmunk sincs. Akkor szimplán menőnek tűnik és szexinek. Később is annak tűnik - amíg felvesszük, csak aztán pár óra múlva már melegít, kényelmetlen, dörzsöl, vág esetleg szorít (persze, ha jó méretet és fazont választunk, akkor legalább az utóbbiakat megúszhatjuk). De a legjobb akkor is az lesz benne, amikor lekerül - akár segítséggel is.
Minden nap más színű lesz a hajam!
Ugye, milyen gyönyörű haja van Barbie-nak, vagy milyen klassz színű a Monster High vámpírcsajainak a sérója? És ezzel kezdődik is a küzdelem a szebb és tökéletesebb külsőért, hisz nemcsak a média nyomatja ezt, de már a játékok is. Először jön a színezőhab, aztán az első dobozos festék, majd a csíkok – persze már fodrász által –, de mire valóban megjelennek az első ősz hajszálak, az egésznek már csak az marad a célja, hogy eltüntessük az idő nyomait. Ez pedig még fodrásznál is időigényes (ráadásul drága is), otthon meg nagyon hamar be lehet sokallni a csöpögő festéktől tönkrement pólóktól, a felkenéssel való szenvedéstől, és hogy pont az egész közepén csönget a postás (egyszer). És persze, ha drasztikus a váltás, a szemöldök színét is a hajéhoz kell igazítani...
És csak sört meg bort fogok inni!
Persze, hogy földöntúli élvezetnek tűnik az ivás, ahogy a felnőttek lehúznak egy üveg sört/pohár bort, belehörpintenek a meggyel díszített töménybe, de persze, ez sem a gyerek osztályrésze. Legkésőbb az első másnap után viszont mindenki nagyon gyorsan megtanulja, hogy nem is annyira klassz, hogy már szabadon, korlátlanul lehet alkoholt vedelni.
Táska!
Teljesen mindegy, hogy a táska kicsi vagy nagy, egy pici lány annyira vonzódik a táskákhoz, mint Gombóc Artúr a csokoládéhoz. Csakhogy míg üresen parádézni vele a lakásban jó bul, addig a magunkkal kötelezően hurcolandó iratokkal, pénztárcával, tamponnal-betéttel, befizetendő csekkekkel, kütyükkel telepakolva már korántsem olyan kényelmes viselet. Arról már nem is beszélve, hogy cserélgetni is kell ugye, hogy jól menjen az outfithez, így viszont szinte törvényszerűen elő fog fordulni, hogy az iratait éppen az otthon hagyottban felejti, naná, hogy pont akkor, amikor igazoltatják, és emiatt jól megvágják pár tízezerre. Szép kilátások…
