Zavarja a horkolása? Így küzdjön ellene!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokat segíthet, ha lemond az esti alkoholizálásról, de a fogyás is jó irány, ha már megőrül a saját horkolásától.

Előfordult már, hogy felébredt valami idegesítő zajra az éjszaka közepén, esetleg gyakran megkapja hálótársától, hogy túl hangosan horkol? Habár csak egy ártalmatlan, bosszantó kellemetlenségnek tűnik, a horkolás sokszor komolyabb egészségügyi problémák (például az alvási apnoe, azaz az éjszakai légzéskimaradás) tünete is lehet – magyarázta a Huffington Postnak az American Academy of Sleep Medicine elnöke. Az erősen panaszos horkolóknak M. Safwan Badr szerint mindenképpen javallott a kivizsgálás, de addig is, míg odáig eljut, próbáljon ki néhány tippet állapota enyhítésére! A Huffington Post összeszedett párat, és néhány olyat is, ami biztosan nem működik.

Ezeket érdemes kipróbálni

Hogyan keletkezik a hang?

A horkoláskor hallható hangot a felső légutak laza szöveteinek rezgése hozza létre: alvás közben a garatot kifeszítő izmok ellazulnak, a ki-be áramló levegő pedig rezgést okoz a garat-algarat területén – nyilatkozta korábban a Díványnak dr. Augusztinovicz Mónika fül-orr-gégész, a Sleep Center munkatársa.

Adjon le pár kilót: dr. M. Safwan Badr szerint a jelentős súlyfeleslegnek is szerepe lehet a horkolásban, a zsírszövetek ugyanis nyomást fejtenek ki a nyakra, és így korlátozzák, szűkíthetik a garatot. Mindenképpen érdemes tehát leadni néhány kilót (ezért is), mert ha meg nem is szünteti teljesen a problémát, a tüneteket enyhítheti. „Azoknál az embereknél, akik minden évben magukra szednek néhány plusz kilót, elképzelhető, hogy éjszakai légzéskimaradás áll a háttérben, de ha a horkolás már a hízás után jelentkezett, meglehet, hogy a fogyás javíthat a helyzeten" – magyarázta az orvos a lapnak.

Aludjon az oldalán: Ha ön a hátán alszik és rendszeresen horkol éjszakánként, akkor a szakértő szerint érdemes pozíciót váltania, a garaton ugyanis kisebb a nyomás, ha az oldalán tölti az éjszakát. Alvás közben elég lehetetlen küldetés azt ellenőrizni, hogy épp a hátán vagy az oldalán fekszik-e, de a Huffington Postnak van egy tuti módszere, amivel stabilan kiiktathatja a háton alvást: varrjon egy teniszlabdát a pizsamája vagy a pólója hátuljába, így kénytelen lesz pozíciót váltani, ha ráfekszik.

Kerülje az alkoholt lefekvés előtt: Alkoholfogyasztás után nemcsak kevésbé pihentető alvásra készülhet, de arra is, hogy horkolni fog. Az ok egyszerű: az alkohol ellazítja azokat az izmokat, amik folyamatosan nyitva tartják a légutakat. Ha tehát mérsékelni szeretné a horkolásást, hagyjon fel az esti szokásával.

3 megoldás, amit érdemes megfontolni

Használjon párologtatót: Amennyiben allergiás vagy egyéb okokból eldugult az orra, akkor állapotán ronthat a száraz levegő. Ilyenkor jó szolgálatot tehet egy párologtató, ártani legalábbis biztosan nem árthat – mondta az orvos a lapnak. Hozzátette: a házi gyógymódoknak általában van némi alapja, de önmagukban ritkán oldják meg teljes egészében a probémát, így érdemes szakértő segítséget is keresni.

Légzéskönnyítő készülékek: Ha már belefáradt a többi módszer kipróbálgatásába, az éjszakai légzéskönnyítő készülék beszerzését is fontolóra veheti, ám azt fontos tudni, hogy ezek a gépek (CPAP, illetve BiPAP) igen borsos áron szerezhetőek be: némelyikük az alvási apnoesoknak biztosított OEP-támogatással együtt is 150 ezer forintba kerül – derült ki a Zaol.hu cikkéből.

A Webbeteg.hu szerint a CPAP készülék az alvás alatt az orra helyezett maszkon keresztül folyamatosan levegőt juttat be a légutakba. A légutakban uralkodó nyomás így mindig egy kicsit magasabb lesz, mint a levegő nyomása, ezáltal nyitva tartja a felső légutakat, és megakadályozza a légzéskimaradást, valamint a horkolást. Míg a CPAP ki- és belégzéskor ugyanazt a folyamatos nyomásmennyiséget biztosítja, addig a hasonló elven működő BiPAP a belégzésnél magasabb, a kilégzésnél alacsonyabb nyomású levegőt pumpál a tüdőbe.

Műtét: A szakértő szerint a CPAP az aranyközépút a kínzó horkolással küzdők számára, ha pedig ön mégis olyan súlyosnak érzi a horkolását, hogy már a műtéten is elgondolkodott, akkor nagy valószínűséggel éjszakai légzéskimaradással is küzd. A szakértő szerint a horkolásgátló műtéti beavatkozáson akkor érdemes elgondolkodni, ha a CPAP terápia egyáltalán nem vált be, valamint a páciens átesett egy alapos szakorvosi vizsgálaton is, és ott nem tudtak más megoldást javasolni.

Amikre inkább ne pazarolja a pénzét

Orrtapasz: Ez az, amit M. Safwan Badr szerint teljesen felesleges megvásárolni, valójában ugyanis nem használnak, az összeszűkült légutak ugyanis ennyivel nem hozhatók rendbe. „A hanghatásokat éppen befolyásolhatják, de az biztos, hogy a légutak működésére nincsenek hatással" – mondta az orvos. 

Speciális párnák: Bár kétségtelenül hatással van a légutakra az, hogy a nyak milyen pozícióban van éjszaka, szinte kizárt, hogy ugyanabban a helyzetben maradjon a nyaka egy egész éjszakán keresztül, mint ahogyan lefekvéskor a párnára tette. Ezért teljesen felesleges horkolásgátló és egyéb spéci párnákat beszerezni, különösen, hogy a szakértő szerint tudományos bizonyíték sincs az ilyen irányú jótékony hatásukra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!