Ezektől az alkoholoktól nem fog hízni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megmondjuk, mit igyon, mikor, és hogy mire figyeljen, mielőtt elkezdene vedelni.

Azt hihetnénk, hogy a legtöbb fogyókúrába egyáltalán nem fér bele az alkohol fogyasztása, pedig, ha mértékkel iszik, és tudja, hogy melyek azok az alkoholos italok, amelyek kevés kalóriát tartalmaznak, simán belefér, hogy pár pohárral magához vegyen. A Harper's Bazaar cikkét vettük alapul, de biztos, ami biztos, egy szakértőt is megkérdeztünk a témában. Mert hát ugye, mit ér egy hétvégi kikapcsolódás a haverokkal, ha egy kortyot sem ihat?!

 

Fotó: Shutterstock

Amit azért nem árt tudni

Az alkohol rendkívüli módon dehidratálja – azaz kiszárítja – a szervezetet, és legalább ennyire kártékony az emésztőrendszerre is. Kutatások támasztják alá, hogy az emésztés nagyban befolyásolja az immunrendszer megfelelő működését. Az emésztőrendszer nem kielégítő működése többek között a következő káros következményekkel járhat: bőrproblémákat okozhat, tápanyaghiány léphet fel és legyengülhet az immunrendszer. Szóval, ha ezeknek az esélyét szeretné minimalizálni, olvasson tovább!

Mit igyon? 

Az egyik legfontosabb szabály, hogy gluténmentes italokat fogyasszon. A glutén ugyanis nem hat kedvezően az emésztőrendszerre – emiatt sem árt kerülni a fogyasztását. Íme tehát pár gluténmentes alkohol, amit nyugodtan ihat; persze, csak mértékkel. (Szerencsére, a lista elég bőséges.)

  • bor
  • gluténmentes sör (Azt azért ne felejtse el, hogy a sör alkoholtartalma ugyan alacsony, szénhidrát tartalma viszont van (folyékony kenyér), és mivel mennyiségre is többet fogyasztunk belőle, nem túl előnyös fogyókúrázóknak.)
  • cider
  • pezsgő
  • rum
  • brandy 
  • gyümölcspálinka, törkölypálinka/grappa
  • Metaxa 
  • konyak
  • tequila
  • desztillált vodka
  • ouzo
  • vermut

Ha van rá lehetősége, azért nézze meg, hogy mik a kiválasztott ital összetevői; így tud igazán biztosra menni. És azt is elolvashatja, hogy ezek mennyi kalóriát tartalmaznak!

Az alkohol magas kalóriatartalommal rendelkezik

„Az alkohol, mint energiát szolgáltató "tápanyag" magas kalóriatartalommal rendelkezik (1 galkohol= 7,9 kcal, és viszonyításképpen 1 g zsír=9,3 kcal, 1 g fehérje és szénhidrát=4,1 kcal). Mivel majdnem olyan magas a kalóriatartalma, mint a zsírnak és könnyen is alakul depózsírrá a szervezetben, az alkoholos italok alapvetően hizlalnak. Természetesen kis mennyiségben alkalmanként fogyaszthatók, de elsősorban célszerű az alacsonyabb alkohol-és cukortartalmúakat előnyben részesíteni. A tömény italoknak általában alkoholtartalmuk mellett a cukortartalmuk is magas, tehát még kevésbé előnyösek diétázóknak. Mindezek mellett még azért is, mert az alkoholos italokat este fogyasztjuk, amikor az anyagcserénk már lassult és inkább a tartalékolásra áll át szervezetünk.” - tudtuk meg Barcza Zsuzsanna dietetikustól

Mikor igyon?

Napszaktól teljesen független, hogy mikor iszik alkoholt, a lényeg az, soha ne éhgyomorra tegye. Hogy miért? Mert üres gyomorban sokkal gyorsabban szívódik fel és kerül ezzel a véráramba az alkohol, ami azt jelenti, hogy hirtelen emelkedik meg a véralkoholszint, és emiatt gyorsabban a fejébe száll a pia. Ezen túlmenően a magas cukor- és szénhidráttartalom miatt a vércukorszint is vészesen lezuhanhat, bár ehhez azért már jó sok alkoholt el kell fogyasztani.

A nem megfelelő vércukorszint hatással van a hormonális problémákra, lelassítja az anyagcserét, a szervezet zsírt raktároz nem kívánt területeken. Ezek miatt is lehetséges, hogy izzadva ébred, miután túl sok alkoholt fogyasztott. 

Ezek lesznek a legmenőbb piák idén

Körbekérdeztünk egy pár helyen, mit tippelnek, mik lesznek a legjobban fogyó italok idén a melegben. A nyitott helyek még mindig a fröccsöt és az Aperol Spritzet említik első helyen, az URIMURI pultosai viszont azt ígérik, nagy hangsúlyt fektetnek idén a különböző ginek és tonikok keverékére, amiket friss fűszernövényekkel fognak feldobni, így próbálják majd a nép szomját oltani. Egyébként azt is hozzátették, hogy szerintük az Unicum Szilva magában és long drinkbe keverve is elég ütős lesz ebben a szezonban.

Mit egyen ivás előtt?

Fehérjében és zsírban dús ételt azért célszerű nagyobb mennyiségű alkohol elfogyasztása előtt enni, mert ezek emésztése lassú, tovább tartózkodnak a gyomorban, és lassítják az alkohol felszívódását, tehát csökkentik a „hatását". Nem kell persze óriási lakmározásra gondolni – tökéletesen elegendő egy marék mogyoró, dió, mandula (magvak), avokádó vagy mondjuk egy kis szelet kókuszzsírban sült csirkemell.

Hidratálás

Ahogyan a bőrt (főleg a száraz bőrt), a testet is hidratálni kell: ivászat előtt és után fel kell tölteni a szervezetet vízzel. A normális napi kétliteres mennyiséget emelje ilyenkor nyugodtan 2,5 literre, így meglehet, hogy bár az alkoholtól becsiccsent, de másnapos nem lesz. Az átmulatott éjszaka után pedig kezdje a napot egy vitaminbombával: 3 dl vízbe nyomja bele egy egész citrom levét, és tegyen hozzá két csipet tengeri sót. Ez a keverék jó a májnak és a vesének, hidratálja a szervezetet, a citrom meg tele van C-vitaminnal, ami ilyenkor elengedhetetlen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Becca
Becca
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.