Be kell ugrani a bankba, ki kell cserélni a vizet az akváriumban, jövő hétre van egy színházjegyem, és ha jól emlékszem, ma kell leadnom valamit, de nem emlékszem mit. Ismerős? Üdv a klubban!
A világ egy rendkívül komplikált hely, ahol ráadásul minden egy pillanat alatt omolhat össze körülöttünk, mert mondjuk elfelejtettünk elmenni a postára, vagy elhalasztottuk egy pár nappal a viráglocsolást, vagy egyszerűen csak azért, mert a feladatok száma nincs arányban az egy nap rendelkezésre álló órák számával.
Viszlát, notesz!
Feltételezem, hogy már az ősember is igyekezett lépést tartani valahogyan azzal, hogy milyen bogyó mikor érik .Ki tudja, talán a barlangrajzok egy része is csupán egyfajta jegyzet, mert mi emberek imádunk jegyzetelni. A gond csak az, hogy a notesz az elmúlt évtizedek során többször bizonyította alkalmatlanságát: például elveszhet, leönthetjük vörösborral, de a leggyakoribb eset mégiscsak az, hogy egyszerűen elfeledkezünk a létezéséről. Egy notesz egyszerűen túl kicsi és jelentéktelen ahhoz, hogy felhívja a figyelmünket mondjuk arra, hogy elfogyott olívaolaj, vagy hogy pénteken le kell adnunk egy munkát, és egyébként péntek ma van.
Még egy perc a gép előtt és tökönszúrom magam!
Jött a digitális éra, amikor is tableteken, laptopokon és okostelefonokon kezdtük összeszedni a teendőket. Persze ez sem jó megoldás, hiszen ha valaki olyan szétszórt mint én, egy örökké nála lévő telefon maximális élettartama fél év. Meg aztán jó, hogy ott van a Google Calendar és egyéb online, bárhonnan elérhető jegyzetfüzetek, de mi van, ha épp nem vagyunk net közelben? Vagy ha ne adj' Isten valaki okostelefon és számítógép nélkül szeretné élni az életét? Félreértés ne essék, nekem is van Google naptáram, sőt, papírfecniket is gyártok, amikre felfirkantok egy-egy vezényszót és kódnevet, remélve, hogy majd eszembe jut róla, milyen teendőt jelez (általában nem). Ám számomra valamiért az online naptárak nem elég inspirálóak, mert unalmasak, szürkék, kicsik a betűk, és semmiféle kreativitásra nem sarkallnak. Egyébként sem szeretem, hogy a számítógépemet lassan is a stresszel és a tennivalókkal azonosítom.
Vissza a suliba, előre a teendőkkel!
Itt jön a megoldás, amit a suliban még jól ismertünk, ám mostanra teljesen elfelejtettük, pedig elképesztően praktikus tud lenni: készítsen magának egy szép nagy, színes órarendet! Én a dolgozóasztalom feletti falfelületet egyszerűen lefestettem táblafestékkel, és színes krétákkal körmölöm fel rá, mikor milyen teendőim vannak. Vízszintesen felírom az oszlopok tetejére a hét napjait, függőlegesen pedig az egyes sorok elejére a teendőket. Ezek nyilván egyénenként változnak, de hogy egy kis ihletet adjak: szerepelhet rajta a munka, a háztartás, a testmozgás, a lelki feltöltődés az új projekt, amibe a palántaültetéstől az önéletrajz átszerkesztéséig minden belefér. Kell egy kis hely a jegyzeteknek is, ahova be lehet írni „felhívni a bankot” típusú közlemények. Nálam egy esemény nevű sor is van, ahová például színházlátogatásokat, divatbemutatókat, vagy kiállításmegnyitókat írok be, mert előfordult már, hogy fél órája ment egy előadás, mikor eszembe jutott, hogy két hónapja jegyet vettem rá.
Még a tornaóra is belefér
Az új rendszert három hete vezettem be, és azóta - őszintén mondom! -, megváltozott az életem. Minden hét elején leülök a postafiókom társaságában a fal elé, és elosztom a melókat. Kiírom a legizgalmasabb eseményeket, majd átgondolom, ezek mellett mi mindent akartam megvalósítani már hónapok óta – például eljutni a képkeretezőhöz, megvarrni az elszakadt díszpárnákat, kitakarítani a mosogató alatt, és így tovább. Mivel rólam köztudott, hogy inkább töltök írással 24 órát, mint 24 percet egy edzőteremben, minden napra betervezek valamiféle sportnak azért nem nevezhető, de mindenképpen hasznos mozgásformát: legyen szó bicajozásról, egy nagyobb sétáról a kutyákkal, egy fél óra őrült ugrabugrálásról a kedvenc Madonna számaimra, vagy mondjuk ugrókötelezésről, hullahoppozásról, esetleg néhány napüdvözletről, mert a jóga gyakorlatok közül egyedül ez maradt meg bennem.
Elvégezve? Pipa!
Ha elvégeztem egy küldetést, egyszerűen kipipálom az adott feladatot. Ha viszont egy nap végére nem sikerült teljesítenem egy-egy betervezett feladatot, nem borulok ki, egyszerűen átteszem egy másik, kevésbé sűrű rapra, a kréta ugyanis könnyedén letörölhető a táblafestékről. Eltart egy-két hétig, míg az ember megtanulja a maga tempóját, és kitapasztalja, hogy hányféle „órát” képes végigcsinálni egy nap alatt. Én ezen a héten már azt is odaírtam a kis boxok csücskébe, hogy előreláthatólag mennyi időt visz majd el egy-egy tevékenység, így nem esem abba a hibába, hogy harminchatórás napokat tervezek be magamnak.
