Így küzdje le természetesen a tavaszi fáradtságot!

Olvasási idő kb. 3 perc

Fogyasszon gyömbért, méhpempőt vagy ginzenget, hogy mielőbb fel tudja pörgetni imagát!

Ha a hideg miatt nem is annyira, a napsütés hiánya és a korai sötétedés miatt joggal kívánhattuk a pokolba a telet, ám hiába érkeztek meg a napközbeni erős pluszok, sokak állapota még mindig nem tökéletes. Az öné sem? Akkor lehet, hogy tavaszi fáradtsággal küzd. Ám mielőtt teljesen belepunnyadna ebbe az állapotba, vegyen egy kis erőt magán, ajálunk hozzá néhány praktikát.

Ha tavasz, akkor fáradtság?

Bár elég logikus lenne, hogy a napsütéssel, jó idővel mindenki azonnal újult erőre kapjon, ez sajna nem ilyen egyszerű: sokakon ilyenkor súlyos tavaszi fáradtság uralkodik el. „A tavaszi fáradtság oka az emberek életmódjában keresendő. Egész évben hajtanak, még télen is, pedig ekkor a szervezetnek pihenésre, visszahúzódásra lenne szüksége. Mivel ezt nem kapja meg, így a tavaszi nap első sugaraira nagyfokú fáradtság lesz úrrá rajtuk, amire csak rátesz, hogy a téli hónapokban a legtöbben nehezebb, zsírosabb ételeket fogyasztanak, és a vitaminraktárak is kimerülnek. Éppen ezért a rendszeres testmozgás, a szabadban eltöltött órák és a megfelelő táplálkozás nagyban hozzájárulhatnak a tavaszi fáradtság leküzdéséhez" – mondta a Díványnak dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa. 

Energetizáló gyógynövények

Cayenne-i bors

méregtelenítésnél gyakran felmerül a cayenne-i bors neve, az élénkítésnél azonban már kevésbé, pedig az ebből készült tea biztosan felpörgeti fogyasztóját. A csilipaprika durva őrleménye is nagymértékben fokozza a vérkeringést, serkenti az anyagcserét, ami annak köszönhető, hogy kitágítja a vérereket.

Nem akarja teaként, magában fogyasztani? Akkor sincs gond! Adjon hozzá egy keveset a ginzengteához, így legalább annak hatását is felerősíti!

Ginkgo biloba

A Ginkgo biloba – másik ismert nevén páfrányfenyő –  javítja az agy vérellátását, ezáltal pedig javul a memória, a koncentrációs képesség és a szellemi frissesség is. Fontos vizsga vagy prezentáció előtt érdemes fogyasztani, hiszen segítségével nemcsak az idegességen lehet úrrá, de a felkészülési időszakot is lényegesen lerövidítheti, mivel jótékony hatással van a koncentrációra.

A ginkgo biloba további hatásai

A páfrányfenyő levelét gyógyászati célokra használják fel. Levele tavasztól őszig szedhető. Alkalmazzák agyi vérellátási zavar, szédülés, fülzúgás illetve hallásgyengülés gyógyítására. Jótékonyan hat a visszértágulatra, az aranyérre és a lábfekélyre. Az orvosi kutatások szerint hatásos enyhe és közepes depresszió, valamint impotencia kezelésében is. A vizsgálatok kimutatták, hogy a páfrányfenyőben lévő flavonoidok hatása miatt jó értágító, biztosítják a bőr és az izmok jó vérellátását, és fokozzák az anyagcserét. Kiváló antioxidáns tulajdonságú, és javítja az agyi vérellátást is. A homeopátiában mandulagyulladás és fejfájás ellen alkalmazzák. A kivonat állítólag javítja a koncentrálókészséget és a szellemi teljesítőképességet.

Forrás: wikipedia

Ginzeng

A Koreai-félszigetről származó ginzeng a fáradtság és a stressz egyik leghatásosabb ellenszere, ami teaként és kapszulaként is könnyen beszerezhető. A benne található szaponinoknak, E- és B-vitaminoknak, valamint ásványi anyagoknak (cink, mangán, réz) köszönhetően nagyfokú energialöketet ad, mivel fokozza a keringést, és növeli a sejtek oxigénfelvételét. Íze nem a legkellemesebb, viszont egy kevés mézzel lehet segíteni rajta. A Ginkgo bilobával együtt gyakran vegyítik fáradtságűző teakeverékben.

Gyömbér

A gyömbér az egyik legsokoldalúbb gyógynövény, így nem csoda, hogy óriási népszerűségnek örvend, és számos háztartásban megtalálható valamilyen formában. Jó hatással van az emésztésre, a gyulladásokra, valamint remek fájdalomcsillapító és vértisztító is. Bárhogy fogyaszthatja – teaként, süteményekben, fűszerként, kapszulában –, minden esetben élénkítő hatással bír, mivel fokozza a vérkeringést.

Méhpempő

Igaz, nem gyógynövény, de a tavaszi fáradtság esetén sokat segíthet a méhpempő is. A proteinekben és B-vitaminban gazdag anyag leginkább immunerősítőként ismert, de egyúttal remek energetizáló is, és segítségével eredményesen legyőzhető a kimerültség is. Támogatja továbbá az agyalapi mirigy és a mellékvese működését, ami elűzi a depressziót, valamint a fizikai fáradtságot is. Ha a téli lazítás után most rávenné magát az edzésre, kezdjen el méhpempőt fogyasztani, az ugyanis az állóképesség javításához is hozzájárul.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.