7 dolog, amin változtasson a munkahelyén

Olvasási idő kb. 5 perc

A munkahelyükön sokan érezhetik úgy, hogy bár mindent beleadnak, az erőfeszítéseiket mégsem koronázza siker. Még mielőtt másokat kezdene okolni a kudarcaiért, érdemes pár apró dolgot megvizsgálnia, mert könnyen lehet, hogy olyan egyszerű okok állnak a probléma hátterében, amikről nem is gondolta volna. A chatelaine.com összeszedte, mikről kéne leszoknia, hogy sikeresebb legyen a munkában.

Nem egyértelműen fejezi ki magát 

Bár sokan használnak munkahelyükön szlenget, azonban ha lehet, ne essen túlzásokba, mert nem biztos, hogy mindenki érti. Ha nem azonos közegben mozognak, lehet, hogy a másik nem is érti pontosan, mit is kér tőle. Ráadásul, ha csak egy kisebb csoport ismeri a sajátos nyelvezetet, az könnyen klikkesedéshez vezethet, amit egy idő után már nehéz szétrobbantani, ez pedig erősen rombolhatja a csapatmunkát.

Nem készít jegyzeteket

Lehet, hogy alapjáraton összeszedett, de bárkinek lehetnek rosszabb napjai, szóval ha egy fontos értekezlet előtt áll, ahol önnek is fel kell szólalnia, a biztonság kedvéért írjon magának jó kis jegyzeteket. Ez azért hasznos, mert így egyrészt jól fel tudja építeni a mondanivalóját, másrészt puskázhat is a kis cetlikből, így biztosan nem hagy majd ki fontos részeket. Akkor is érdemes jegyzetelni, ha ön csak résztvevő, akármilyen unalmasak is tudnak lenni az értekezletek, van, hogy értelmes felvetés is születik, ami a későbbiekben jól jöhet a munkájához.

Nincs napi ütemterve

Önnek is ismerős az érzés, hogy már közeleg a munkaidő vége, de úgy érzi, alig haladt? Nos, igen, ha nem olyan a munkája, ahol az egyik napról a másikra kell elvégeznie a kiszabott feladatokat, hanem csak heti vagy havi terv alapján, nagyon könnyen kicsúszhatnak a dolgok a kezei közül. Éppen ezért, ha teheti, minden nap állítson össze egy listát, melyek azok a teendők, amelyket aznap feltétlen el kell végeznie. Ha igazán pontos akar lenni, akkor vegye hozzá minden részhez, hogy az kb. mennyi időt vesz majd igénybe, így az is rögtön kibukik, ha irreálisan sokat akarna vállalni, és csak frusztrálná magát, mikor nap végén még a felénél se jár.

Százszor is lecsekkolja az okostelefonját/privát mailjét/Facebookját

Amióta megjelentek az okostelefonok, szinte mindenkihez hozzánőttek. Bár sokan úgy gondolják, hogy ha valaki állandóan a telefonján lóg, az nyilván munkamániás és precíz, a valóság ma már inkább az, ha folyton az e-mail-jeit vagy az ismerősei Facebook-státuszait csekkolgatja, sokkal kevésbé tud a valódi feladatokra fókuszálni. Ráadásul, ha valaki egy értekezlet közben nyomkodja a kütyüjeit, az udvariatlanság is. Inkább szabjon ki magának pár fix időpontot, mikor néz rá a telefonjára, és aztán tartsa is magát hozzá.

Feltételezi, hogy a kollégái gondolatolvasók

Na igen, nem csak a munkahelyen, de a magánéletben sem jó, ha elvárja másoktól, hogy kitalálják, mit is szeretne valójában, amikor valami mást mond, vagy nem mond semmit. Például ha állandóan hajt és többet dolgozik, mint a többiek, ne higgye, hogy a főnöke ebből rögtön leveszi, hogy ön előléptetésre pályázik. Amennyiben jobb pozícióra fáj foga, jobb, ha egyenesen elmondja neki (itt a tipp arra, milyen főnöktípussal hogyan érthet szót legkönnyebben) és ha nemet mond, akkor legalább tudni fogja, itt az ideje elkezdeni kipofozni a CV-jét.

Halogat

Legyen szó egy kínos telefonról, vagy egy elkerülhetetlen, de kivédhetetlen találkozóról, mindig vannak olyan dolgok az ember életében, amiket halogat. És sajnos minél tovább odázza el őket, annál lehetetlenebbnek, megoldhatatlanabbnak és kényelmetlenebbnek tűnnek ezek a feladatok. Ha önnek is felhalmozódtak az ilyesféle dolgai, kezdje el szisztematikusan kitakarítani őket, megszabadulva ezzel egy kiadós stresszfaktortól. Készítsen listát, hogy mely napokon miket fog megcsinálni: nem kell túlvállalnia magát, elég egy napra egy kínos teendőt előirányozni, a lényeg, hogy tartsa be a saját maga szabta ütemtervet. Lehetőleg ezek legyenek az elsők, amiket elvégez aznap, és higgye el, ahogy halad előre a listán, sokkal könnyebb lesz!

Áldozatot játszik

Ha sokszor kapja magát azon, hogy olyanokat mond, mint hogy „Nem tudom megcsinálni” „Nincs más választásom”, akkor ideje változtatni a hozzáállásán és kicsit pozitívabbnak lenni. Minden problémának vannak megoldásai, de ha csak siránkozik, attól még nem oldódnak meg. Ha például új állást keres, ne sajnáltassa magát, hanem kezdje el aktívan keresgélni, írjon egy jó önéletrajzot, és kérjen ismerőseitől segítséget!

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!
Nem tudsz elaludni? Próbáld ki a zöld zajt!

A fehér zajhoz képest kevésbé kellemetlen a természet hangjait utánzó zöld zaj, nyugtató hatása sok helyzetben előnyös lehet.

tegnap, 19:30

  • Offline
Egy évtizeddel az eset után fény derülhet a repülés legnagyobb rejtélyére
Egy évtizeddel az eset után fény derülhet a repülés legnagyobb rejtélyére

Megoldódhat a repülés történetének egyik legnagyobb rejtélye.

február 26., 12:40

  • életem
Kiderült: így kaják vissza a nyugdíjasok az áfát
Kiderült: így kaják vissza a nyugdíjasok az áfát

Havi 10-15 ezer forint is visszajárhat a nyugdíjasoknak a legújabb információk szerint, és az is kiderült hogyan juthatnak hozzá.

február 26., 12:10

  • világom
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott
Nyugdíjba ment egy macska, a brit külügyben dolgozott

Néhány évig élvezte a nyugdíjas éveket a brit külügy macskája, de most mégis visszatér a munkához.

február 26., 14:00

  • világom
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat
A mélytengeri Mona Lisa több százmilliós kincshez vezette a búvárokat

A tenger mélye gyakran nemcsak különleges állatokat, de mesébe illő kincset is rejt, íme erre egy jó példa.

február 26., 16:00

  • Mindennapi
Azonnal töröld, ha erről a számról kapsz SMS-t!
Azonnal töröld, ha erről a számról kapsz SMS-t!

Erről a telefonszámról adathalász SMS érkezik, véletlenül se menj rá!

február 26., 13:35

  • Önidő
Elbocsátanák azokat a dolgozókat, akik szeptember végéig nem kötnek házasságot Kínában
Elbocsátanák azokat a dolgozókat, akik szeptember végéig nem kötnek házasságot Kínában

Egy vállalat meghökkentő ultimátumot adott dolgozóinak: házasságkötés hiányában elveszíthetik állásukat.

február 26., 14:35

  • világom
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod
Ezt a Kaposvárt ne Somogyban keresd: tőlünk 8000 kilométerre találod

Ez nem az a somogyi Kaposvár, amelyet minden magyar ismer.

február 26., 15:10

  • Offline
Így nézett ki Sztálin huszonéves korában: rá sem ismernél
Így nézett ki Sztálin huszonéves korában: rá sem ismernél

Papnak szánta az édesanyja, de letért az útról.

február 26., 14:35

  • Offline
Ezt ette 2400 éve az ember
Ezt ette 2400 éve az ember

Olyan tökéletesen őrződött meg a mocsárban a mintegy 2400 éves test, hogy az illető táplálkozási szokásairól is kaphatunk izgalmas információkat.

február 26., 16:46

  • Testem
A körmöd elárulhatja, meddig fogsz élni
A körmöd elárulhatja, meddig fogsz élni

Egy genetikai szakértő szerint többet elárulhat a körmünk a várható élethosszunkról, mint gondolnánk.

február 26., 06:00

  • világom
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt
Interjút adtak az űrben rekedt asztronauták: ezzel töltik a legtöbb időt

A NASA meghibásodott Starliner űrhajójának asztronautái kihasználják a nem tervezett lehetőségeket.

február 26., 10:36

  • Offline
Tréfás kvíz: rájössz, hogy orvosi kifejezés vagy halandzsa?
Tréfás kvíz: rájössz, hogy orvosi kifejezés vagy halandzsa?

Nem mindig könnyű megállapítani egy orvosinak tűnő kifejezésről, hogy valóban létezik-e ilyen.

február 26., 06:46

  • életem
Döntött a kormány: mától így változnak legfontosabb okmányaink
Döntött a kormány: mától így változnak legfontosabb okmányaink

Tegnap éjjel változott a személyik és az útlevelek kiállításának rendje.

február 26., 11:10

  • világom
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja
3 hajókatasztrófát is túlélt a Titanic egyik alkalmazottja

Túlélte a Titanicot és mellette még két másik hajókatasztrófát, ismerd meg az elsüllyeszthetetlen nőt.

február 26., 18:30

  • életem
Megtudtuk: ezek a legveszélyesebb budapesti buszvonalak
Megtudtuk: ezek a legveszélyesebb budapesti buszvonalak

A villamosra támadó férfi esete kapcsán érdeklődtünk a budapesti közlekedés legtöbb incidenssel érintett járatairól: több buszvonalat említett a BKV.

február 26., 19:00

  • Testem
Ha van ilyen gyógyszered otthon, be ne szedd: kivonták a forgalomból
Ha van ilyen gyógyszered otthon, be ne szedd: kivonták a forgalomból

A gyógyszer minőségi hibával érintett, ezért az NNGYK forgalomból történő kivonásáról döntött.

február 26., 17:45

  • életem
Brutálisra sikeredett a mozgólépcsős teszt: ilyen a baleset, amivel a nagymamád ijesztgetett
Brutálisra sikeredett a mozgólépcsős teszt: ilyen a baleset, amivel a nagymamád ijesztgetett

Ijesztő, mit tehet a mozgólépcső egyes tárgyakkal, nézd meg a videót a cikkünkben.

február 26., 19:30

  • Offline
Felmondott a dolgozók harmada ebben a hivatalban: ezt írták közös levelükben
Felmondott a dolgozók harmada ebben a hivatalban: ezt írták közös levelükben

A dolgozók felmondólevelükben bírálták a vezetési módszereket és a kormányzati rendszerek átalakítását.

február 26., 11:40

  • világom
Ebben a városban minden épület és autó fehér
Ebben a városban minden épület és autó fehér

Az, hogy minden autó fehér, nem a legfurcsább dolog ebben az országban.

február 26., 06:30

  • életem
Fontos határidőre figyelmeztetik az autósokat: ha nem kapnak levelet, akkor is fizetniük kell
Fontos határidőre figyelmeztetik az autósokat: ha nem kapnak levelet, akkor is fizetniük kell

A fizetési határidő ráadásul hétvégére esik, elmulasztása esetén nagy összeggel nő a későbbi fizetnivaló.

február 26., 08:06

  • Offline
Terrortámadásra készülnek a farsangi karneválok idején: ezek lehetnek a célpontok
Terrortámadásra készülnek a farsangi karneválok idején: ezek lehetnek a célpontok

A farsangi karneválok idején fokozott biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe terrorveszély miatt.

február 26., 08:36

  • Offline
Aknákat rejt a Mátra, a túrázók is veszélyben vannak
Aknákat rejt a Mátra, a túrázók is veszélyben vannak

Térképen is mutatjuk, hol kell a Mátrában veszélyre számítani.

február 26., 07:00

  • életem
Hibrid fenevadak tartják rettegésben a lakosságot: támadás történt Németországban
Hibrid fenevadak tartják rettegésben a lakosságot: támadás történt Németországban

Két faj kereszteződéséből jött létre az a hibrid, melyet egyesek a támadás mögött sejtenek. Az utódok így akár agresszívebbek is lehetnek.

február 26., 10:05

  • Édes otthon
Drágulhat a palackok betétdíja hazánkban is egy uniós környezetvédelmi szabály miatt
Drágulhat a palackok betétdíja hazánkban is egy uniós környezetvédelmi szabály miatt

Az életbe lépő uniós szabályok a palackok visszaváltási díjára is hatással lehetnek.

február 26., 09:06

  • világom
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve
Ez lehet a világ legveszélyesebb tengere: aki bemegy, nem úszhatja meg élve

Ahogy a baj, úgy gyakran a veszély sem jár egyedül, főleg ezeken a partszakaszon.

február 26., 08:50

  • Mindennapi
Aggasztó hír érkezett a magyar vízkészletről: öt balatonnyi mennyiség hiányzik
Aggasztó hír érkezett a magyar vízkészletről: öt balatonnyi mennyiség hiányzik

A vízkészlet mennyisége a február közepén jellemző sokéves átlagnak alig a tizedén van.

február 26., 07:47

  • világom
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt
Országos vészhelyzetet hirdettek a bankrendszert is érintő áramszünet miatt

A rendkívüli vészhelyzet kijárási tilalmat jelent az éjszakai órákban.

február 26., 09:36

  • világom
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik
Van egy magyar falu a világ közepén: neve is erről árulkodik

A magyar falu lakói máig büszkék származásukra, bár nem beszélnek a nyelvünkön.

február 26., 08:20

  • világom
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon
Ebben a 10 városban a legnagyobb a radioaktív sugárzás a világon

Rengeteg hely van a világon, ahol radioaktív sugárzás érhet. Ez a 10 legveszélyesebb.

február 26., 07:26

Érdekességek