Jól akar aludni? Tegye le a cigit!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kutatások szerint a dohányzás keringési zavarokhoz vezet, és minden cigi 1,2 perccel csökkenti az alvásidőt.

Ezzel a címmel jelent meg egy tanulmány a FASEB nevű tudományos folyóiratban amerikai kutatóktól, akik arra jutottak, hogy mivel a dohányzástól megváltozik a szervezet keringési rendszere, ez rossz hatással lehet az alvásra is. 

"Ha csak egy újévi fogadalmat tartana be, az legyen az, hogy leszokik a dohányzásról. Csak a Télapó listája hosszabb annál, mint hogy milyen betegségeket okoz a dohányzás. Ha jól szeretne aludni, az egy újabb ok, hogy letegye a cigarettát" - írja Gerald Weissmann, a lap főszerkesztője is.

A Rochester Egészségügyi Központ egyetemének kutatói egereket tanulmányoztak. Voltak olyan egerek, akiket hosszútávon, hat hónapig tettek ki dohányfüstnek, és olyanok is, amiket csak három, illetve tíz napig.

Azt találták, hogy a cigifüst megváltoztatta az állatok keringést befolyásoló génjeit, és egyre jobban irritálta a tüdejüket is, ami végül tüdőtáguláshoz vezetett. A cigifüst egy SIRTUIN1 nevű molekulára volt a leginkább hatással. E molekula mennyiségének csökkenése aztán befolyásolta egy BMAL1 nevű fehérje szintjét is, ami tüdő és az agy keringését határozza meg.

Amikor aztán a cigarettafüst emberekre gyakorolt hatását vizsgálták, kiderült, hogy az említett SIRTUIN1 nevű molekula mennyisége az ő esetükben is lecsökken, így valószínűsíthető, hogy a füst rájuk is hasonlóan kártékonyan hat. 

"A kutatás megmutatta, hogy a cigarettafüst hogyan hat ki mind a légzési, mind az idegrendszeri funkciókra" - írja Irfan Rahman kutató. "Az eredmények kijelölnek egy gyógyászati útvonalat, ami alapján fejleszthetjük a dohányosok tüdő- és agyfunkcióit" - olvashatók Rahman megállapításai a Huffington Postban

A Men's Health is foglalkozott tavaly a dohányzás és az elalvás összefüggéseivel. A Floridai Egyetem egyik kutatását ismertették, ami szerint a dohányosok nagyobb valószínűséggel szenvednek attól, hogy nehezen alszanak el. A tanulmány azt írja ugyanis, hogy minden egyes cigaretta 1,2 perccel csökkenti az alvásidőt, ami miatt a nikotin kárhoztatható.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.