Angol reggelivel könnyebb a fogyás

Olvasási idő kb. 2 perc

Ne gyümölcsöt, zöldséget, magvakat vagy teljes kiőrlésű dolgokat egyen reggelire, hanem inkább szalonnát és tojást! Jól hangzik, nem?

Sokszorosan megerősített tény, hogy a reggeli kulcsfontosságú a napi étkezésben, de a Missouri Egyetem kutatói ennél többet állítanak új tanulmányukban. Azt mondják, az első étkezés nemcsak egészséges, de a fogyásban is hasznunkra lehet, mivel egy jól megválasztott menüvel megelőzhetjük a túlevést, és a nap közbeni nassolást is elkerülhetjük. Ezzel egyet is értünk, csakhogy - amint a Daily Mail beszámol róla - a kutatók szerint a fehérjékben gazdag angol reggeli a legjobb választás, így jobb, ha ezt esszük a gabonapehely és a gyümölcs helyett. 

Kiadós mennyiségű kolbászt, tojást, illetve szalonnát ajánlanak reggelire új tanulmányukban a Missouri Egyetem kutatói, és azt állítják, egy ilyen menü még a fogyókúrában is jól jöhet. A vizsgálat során 18 és 55 év közötti nők reggelizési szokásait tanulmányozták a kutatók. A résztvevőket három csoportba osztották: a legtöbben 300 kalóriás reggelit kaptak, amivel egyforma mennyiségű zsírt és rostot vittek be. A második csoport tagjai 30-39 gramm fehérjét tartalmazó reggelit kaptak, a harmadik csoportba kerülők pedig csak egy pohár vizet ittak.

A résztvevőket félóránként megkérdezték arról, hogy mennyire vannak tele, éhesek-e már, és ha igen, mennyire. A kutatás végére kiderült: azok, akik fehérjedús ételeket fogyasztottak, sokkal kevésbé voltak éhesek, így lényegesen kevesebb ebéddel is beérték, mint a többiek.  "A fehérjedús reggelivel sokkal könnyebben kontrollálható az étvágy, és segíthet a túlevés meglőzésében is" – idézte a lap a kutatás vezetőjét, dr. Kevin Makit. A tanulmány szerint az a legjobb, ha a reggelink kb. 35 gramm fehérjét tartalmaz: ez körülbelül egy négytojásos omlettnek vagy két kolbásznak és egy szalonnaszeletnek felel meg.

A reggeli egyébként a leggyakrabban elmaradó főétkezés, aminek persze megvan a maga böjtje: könnyen megfigyelhető, hogy aki kihagyja, sokkal több ételt töm magába később, a nap folyamán, mint azok, akik reggeliznek.

Pár jó tanács

A weightlossresources.co.uk szerint úgy teheti igazán egészségessé az angol reggelit, ha a zsíros hozzávalókat sütés helyett inkább grillezi, utóbbi esetben ugyanis az ételek nem tartják magukban a zsírt. A szalonnáról vágja le a zsírosabb részt, a tojást pedig vagy főzze meg, vagy pedig készítsen buggyantott tojást, mert így megőrizheti a benne lévő hasznos tápanyagokat! Amennyiben kevésnek érzi a reggelit, tegyen hozzá egy kis grillezett paradicsomot, vagy sült babot!.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.