Penészirtókörkép: mind hatásos, csak nem mindegy, mennyiért

Olvasási idő kb. 3 perc

A penésszel kizárólag akkor van baj, ha a lakásunkban vagy az (eredetileg nem penészesnek szánt) élelmiszereken jelenik meg, egyébként helye van az életünkben. Amint megjelenik a közelünkben, mégis tűzzel-vassal irtanánk.

A német Test magazin megvizsgálta és le is tesztelte a penészirtókat, melyek mindegyike hatásosnak bizonyult. Ám nem mindegy, aranyáron veszünk-e sima hipót, vagy van egyszerűbb megoldás is.

A penészedés akkor alakul ki, ha legalább 72 órát meghaladó időtartamig 75 százalék feletti a páratartalom. Ez származhat külső vízterhelésekből, belső nedvességtermelésből, illetve épületgépészeti meghibásodásokból egyaránt. A legjobb megoldás persze, ha száraz és meleg a fal, ekkor ugyanis nincs lehetősége a gombáknak megtelepedni. A megelőzés módjairól itt olvashatsz bővebben, ha azonban már kijött a penész, itt vannak a megoldások. 

A német Test magazin 20 terméket próbált ki, a jó hír, hogy mindegyik hatékonynak bizonyult a penészgombák ellen. 

A tesztben először inkubátorban kitenyésztett penészgombákat gyilkoltak Petri-csészében, majd gipszkartonon is megvizsgálták a szerek hatását. A termékek mindegyike hatásosnak bizonyult, ám azok beltéri használata egyes esetekben veszélyes lehet – figyelmeztetett a német környezetvédelmi hatóság. Ezért is jó az alkohol vagy a hidrogén-peroxid, ugyanis ez utóbbi oxigénre és vízre bomlik le. A kívánt hatás érdekében persze nem egyszer kell használni őket, hanem legalább kétszer.

Az alkohol lehet izopropil-alkohol vagy ethanol (denaturált szesz). Használatuk könnyű, csak fel kell kenni az adott területre, és várni, míg elillan az alkohol. Az ethanolt 3:1 arányban lehet vízzel hígítani, de vigyázat, ezeket csak nyitott helyiségekben használjuk, és fokozottan érdemes figyelni a gyúlékonyságra. Izopropil-alkoholt barkácsáruházakban vehetsz (literje 1500 Ft körül van), és a penészen kívül lejátszófejek, tükrök, lencsék stb. tisztítására, fluxok, alacsony zsírtartalmú olajok, poláris és ásványi eredetű szennyeződések eltávolítására is alkalmas. Denaturált szeszt a festékboltban keress, 500 Ft-tól már kapható egy liter. 

Fotó: Sharon Dominick

A termékek nagy része pár hatóanyagot variál, ezek a benzalkónium-klorid, hidrogén-peroxid, etanol, nátrium-hipoklorit (vizes oldata a hipó) – tehát ezek közül lesz valamelyik a flakonban, attól függően, mit választunk. 

Nátrium-hipoklorit (vizes oldata a hipó): mindenki ismeri, főleg erős szagáról. Tilos savval keverni – mint például az ecet –, mert veszélyes reakcióba lépnek egymással.

Biocidek: a benzalkónium-klorid és a szinte kimondhatatlan didecil-dimetil-ammónium-klorid nagyon jók a gombák ellen, ráadásul a teszt során megelőző hatásúnak is bizonyultak. Mellékhatásként irritálhatják a bőrt, és a környezetre sincsenek feltétlenül jó hatással. 

Hidrogén-peroxid: már 3 százalékos erősségben is jó hatásúnak bizonyult (de ezt használják a hajfestékekben is, különböző erősségben kapható, általában 3-12 százalékosig elérhető). Erősebb formában hatékonyabb, de használata gumikesztyűvel ajánlott. Hidrogén-peroxidot fodrászkellékesnél találsz, egy liter 1500 Ft körül van, de ha koncentráltabbat veszel, bőven elég kisebb mennyiség, melyet vízzel hígíthatsz fel.

A termékek mindegyike jó hatásúnak bizonyult a penész ellen, ezért tényleg csak a pénztárcánk alapján érdemes választani.

Az itthon nagyon kedvelt Szavó például kevesebb mint 5 százalék nátrium-hipokloriot, és kevesebb mint 1 százalék nátrium-hidroxiot tartalmaz. Ehhez képest akciósan 999 Ft (500 ml), míg a legolcsóbb hipó ennek tizedébe kerül. Hasonló összetételű a Henkel Bref Powere, mely nátrium-hipoklorit, nátrium-karbonát és nátrium-hidroxid összetételű. Ebből már kettőt ismerünk, a nátrium-karbonát pedig a közönséges mosószódát takarja – a termék ára mégis 1199 Ft (500 ml).

Schimmel X nevű termékcsalád barkácsboltokban és festékáruházakban kapható, nátrium-hipokloritot és egy kevés aktív klórt tartalmaz (magyar nyelvű biztonsági adatlapot nem találtunk. Ez a fürdőszobai változat, a nappalit és a hálót pedig benzalkonium-kloriddal fújhatjuk végig. A termék nem olcsó, 3620 Ft (750 ml), ahhoz képest, hogy semmivel nem tud többet, mint a többi termék.

Kolléganőnk nemrég sikeresen vette fel a harcot a penész ellen, amikor egy beázást követően alakult ki penész a falán. Ő az ecetben látta a megmentőt, és igaza volt: a falat 20 százalékos ecettel kente be, majd megvárta, míg megszárad.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.