Alvás közben korrigálja látását a speciális kontaktlencse

Képzelje el, hogy – a kontaktlencsések szokásos rutinjával ellentétben – este nem kiveszi, hanem beteszi a lencséjét és ebben fekszik le aludni, majd mikor reggel felkel és kiveszi, tökéletesen lát. Elég jól hangzik, nem? Akármilyen meglepő, az eljárás létezik és bizonyítottan működik is mindenféle mellékhatás nélkül, ráadásul már Magyarországon is bevett procedúra. Dr. Tapasztó Beáta szemész segítségével elmagyarázzuk, hogyan működik, mennyi ideig tart, és milyen költségekkel jár ez a rendhagyó látásjavító eljárás.

Az először az Egyesült Államokban bevezetett elképzelés lényege a szaruhártya refrakciós terápia, azaz a szaruhártya alakjának mesterséges megváltoztatása, melyre az erre kifejlesztett speciális, látáskorrekciót végző, kemény felületű kontaktlencse képes. Segítségével műtéti beavatkozás, szemüveg vagy hagyományos lencse nélkül is egész napra garantált az éles látás, csak annyi a dolga, hogy alváshoz betegye.

Két évig folyamatosan használtam ilyen lencsét, más választásom nem nagyon volt. A korábban viselt lágy lencsétől egyre többször vörösödött be a szemem estére, teljesen mindegy volt, hogy havit vagy napit használok-e, míg végül kiderült, hogy allergiás vagyok rá. A szemüvegben nagyon zavart, hogy csak egy behatárolt kereten belül látok, a műtét pedig lehetetlen volt, mert a beavatkozáshoz legalább egy éve stabil dioptriákkal kell rendelkezni, az én látásom pedig folyamatosan romlott. Ekkor jött képbe ez az eljárás amiről addig nem is hallottam, és ami számomra azért volt különösen érdekes, mert az alvás közbeni látásjavításon kívül állítólag még a dioptriák stabilizálásában is segített.

Amikor utánanéztem, nagyon ígéretesnek tűnt: ezek a látáskorrekciós éjszakai kontaktlencsék az amerikai illetékes hatóság, az FDA igazolása alapján biztonságosak és hatásosak, korhatár nélkül alkalmazhatók, és rendszeres éjszakai használatuk a következő nap 24 órájában tökéletes látást garantál szemüveg és kontaktlencse nélkül, akár napközben, akár esténként is. Az eddigi kutatások alapján speciális problémával nem találkoztak a kutatók, pár gyulladásos esettől eltekintve, de általában ezek is csak a kémiai anyagok okozta felszínes, pár nap alatt nyomtalanul gyógyuló gyulladások voltak.

Fel is kerestem dr.Tapasztó Beáta szemészt, aki többek között ilyen típusú speciális lencsékkel is foglalkozik, a vizsgálatokat és az illesztést is személyesen ő végzi a Mária utcai szemklinikán.

Méretre picit kisebb, mint egy hagyományos kontaktlencse, teljesítményben viszont sokkal többre képes.
Méretre picit kisebb, mint egy hagyományos kontaktlencse, teljesítményben viszont sokkal többre képes.Dívány.hu

Miben más ez a látáskorrekciós lencse az átlagos, lágy felületű lencséknél?

Ez az eljárás egy speciális formájú, oxigénáteresztő, kemény kontaktlencsén alapszik, ami lehetővé teszi a szaruhártya alakváltoztatását, azaz a refrakciós terápiát, ami a tökéletes látásért felelős. "Mi itt a klinikán a Paragon CRT lencsével dolgozunk. A szaruhártya alakváltoztatása nem új koncepció, de Magyarországon ez az első olyan lencse, ami bizonyítottan biztonságos és hatásos, éjszaka (is) hordható kontaktlencse" - mondta el a doktornő. Mivel kemény lencséről beszélünk, az ilyen lencsék használata eleinte közel sem hasonlítható a mezei, lágy kontaktlencsékéhez. Igenis meg kell szokni, hogy eleinte kellemetlen a betétel, és hogy ekkor még minden egyes pislogásnál érezhető a lencse felülete a szemgolyón, de ezt pár nap alatt megszokja a használó, és később már fel se fog tűnni.

"Az orthokeratológiás kemény lencse rövidlátóknak és közepesen erős astigmiásoknak lett kifejlesztve, de Amerikában rövid- és távollátók is használják már. Életkorhoz egyáltalán nem, dioptriához viszont kötött” - magyarázta dr. Tapasztó Beáta a Díványnak. "A lencsét mínusz 6.00-os erősségig készítik, a cilinder sem akadály (-1,25 cylinderig), veszélyei pedig ugyanannyira csekélyek, mint egy mezei, lágy felületű lencsének.”

Hogyan képzeljem el a látáskorrekciót?

A speciális felületű lencse az alvási idő alatt átalakítja a szaruhártya alakját: enyhe nyomást gyakorol a szaruhártyára és befolyásolja annak görbületét, így kiküszöböli a szaruhártya túlzott domborulatából adódó fénytörési rendellenességet, ami a rövidlátásért felelős. Egyetlen éjszakányi időtartam elég ahhoz, hogy reggel, a lencse eltávolítása után a szaruhártya laposabb maradjon, így szemüveg nélkül is jól lát a páciens. Mivel a készülék alvás közben dolgozik, gyakorlatilag semmit nem érezni az egészből, a végeredmény csak csak reggel szembeötlő.

A lencse illesztését komplex vizsgálatsorozat előzi meg, a számtábla leolvasásán kívül többek között a szemhosszt és a szaruhártya felületét is megvizsgálják. "Fontos, hogy minél alaposabban feltérképezzük a páciensek szemét: a topográfia mindenképpen kötelező, ez alapján ellenőrizhetjük később vissza a szemfelszínt, de a szaruhártya törőerejéről is felvilágosítást ad. Emellett csinálunk még réslámpás vizsgálatot, mely során a szemet kinagyítva, részleteiben vizsgáljuk. Refraktométeres vizsgálattal a dioptriákat,keratometriás vizsgálattal a felszíni görbületet mérjük meg,  Az ultrahangos vizsgálatot inkább csak saját magunknak, tudományos szempontból végezzük, de a pácienseknek is mindig ezzel bizonyítjuk, hogy valóban nem nőtt a szemük hossza, ami a romlást okozza”- részletezte az eljárást dr. Tapasztó Beáta.

A lencséket naponta, két fajta folyadékkal kell tisztítani.
A lencséket naponta, két fajta folyadékkal kell tisztítani.

Meddig tart a lencse hatása?

A műtéti beavatkozással ellentétben fontos leszögezni, hogy a lencse hatása nem végleges, csupán addig tart, ameddig használják. Ha éjszaka nem teszi be a felhasználó, látása napokon belül visszaromlik, a szaruhártya felülete pár nap alatt visszadomborodik az eredeti, rövidlátó formájába. Hogy ez mennyi időbe telik, az dioptriafüggő, a finom változások eltartanak egy-két hétig is. "A szem durván napi 1 dioptriát, egész pontosan 0.75-öt romlik vissza, nagyjából két napnyi kihagyás után kezdi érezni a beteg” - részletezte dr. Tapasztó.

Milyen gyorsan hat a szaruhártya refrakciós terápia?

Egyén- és dioptriafüggő, de legtöbb esetben már másnap élesedik a látás mindkét szemnél. Ha két-három hét alatt sem lesz tökéletes, akkor módosítani kell a lencse paraméterein. 

Saját tapasztalataim alapján én sem vettem észre semmilyen problémát: a szemeim sosem vörösödtek ki, nem gyulladtak be, csak a lencse állagával kellett erősen megbarátkoznia az addig lágy lencsékhez szokott szememnek. Eleinte kínszenvedés volt nap mint nap ebben aludni, és nagyon nehezen szoktam meg, hogy valahányszor pislognom kell, valami furcsa felület irritálja a szememet. Ráadásul az illesztést követően egy teljes napig ebben kellett járnom, fényles nappal is, mondanom sem kell, nem ez volt életem legkellemesebb élménye. Idővel viszont teljesen hozzászoktam és észre sem vettem, hogy van valami a szememben, arról már nem is beszélve, mennyire jó érzés volt életemben először arra ébredni, hogy bármilyen látásjavító eszköz nélkül is úgy látok, mint egy normális ember.

Maga a kontaktlencse élettartama egy évre szól, bár ezt nem kell szigorúan venni: én simán elhordtam másfél évig és még akkor is jól működött. Persze a végén már nem korrigálta teljesen a dioptriákat, de 90%-ban azért még mindig elég jól láttam. A szemem egyszer sem vörösödött vagy gyulladt be, ugyanúgy működött, mint amikor megvettem, lágy lencsére vagy szemüvegre sosem volt szükségem.

A lencséket, csakúgy, mint hagyományos társaikat, minden nap le kell tisztítani, ehhez két különböző tisztító folyadékra (egy fertőtlenítőre és egy fehérjeoldóra) van szükség, amiket gyógyszertárban vagy optikus üzletben lehet beszerezni. A fertőtlenítő maga a folyadék, amiben a lencse napközben ázik, míg a másik egy fehérjeoldat, amivel a kivétel után kell áttisztítani. Saját tapasztalataim szerint a tisztító több mint fél évig, maga a folyadék pedig 4-5 hónapra elég, a nagy kiszerelésű fertőtlenítő plusz 3500, a fehérjeoldat pedig 4500 forintba kerül.

Ezt a két folyadékot kell a lencsékhez használni: a másodiknak az üvege is picit kopott, ebből is látszik, hogy tényleg sokáig elég a tartalma.
Ezt a két folyadékot kell a lencsékhez használni: a másodiknak az üvege is picit kopott, ebből is látszik, hogy tényleg sokáig elég a tartalma.Dívány.hu

Ha a műtéti beavatkozáson gondolkodik, jó előre meg kell válnia a lencsétől, hiszen a műtéthez a szaruhártyafelület eredeti állapotára van szükség. "Egy lézeres beavatkozás előtt legalább 3 hónapig pihentetni kell a szemet és nem használni a lencsét, minimum ennyi időbe telik ugyanis, hogy a szaruhártya visszanyerje eredeti alakját" - mondja a szakorvos.

Ha a műtéttől idegenkedik, a lencse rendszeres hordása sem akadály. Míg a lágy lencsék hosszú távú viselése a szem szárazságához vezet, addig a kemény lencse esetében nem kell ezzel számolnia. "Hosszú távon a lágy lencsék szárítják a szemet, hogy mennyire, ez szintén egyénfüggő. Van, akinek két év, van, akinek tíz év után jelentkeznek ezek a tünetek, ami a szüneteltetéstől sem biztos, hogy megoldódik. A műkönny, oldattal rásegítés, vagy a kontaktlencse lecserélése lehet a megoldás, hosszabb szünetet tartani viszont teljesen felesleges. Ebben a kemény lencsében az is a jó, hogy azok is használhatják, akiknek a szeme hajlamos hamar kiszáradni, hiszen alvás közben, csukott szemmel nem lesz ilyen panaszuk" - részletezte dr. Tapasztó Beáta.

Nekem az eltelt két év alatt egyszer sem kellett "kényszerből" szünetet tartanom, ha valamelyik este nem használtam, az is csak inkább lustaságból volt. Másnapra minimálisan csúsznak csak vissza a dioptriák, egy nap kihagyással is teljesen jól lát még az ember.

Mennyibe kerül ez az eljárás?

A Mária utcai klinikán a Paragon CRT lencsét használják, ez a terápia első hallásra nem olcsó mulatság, napi szintre lebontva a költségeit azonban már nem annyira drága. Az első illesztés 190 ezer forintba kerül, ez tartalmazza magát a két lencsét, az összes vizsgálatot, a lencseillesztést, a szükséges a folyadékokat és esetleges lencsecseréket, valamint a bizonyos időközönkénti kontrollvizsgálatokat (1 nap, 1 hónap, 3 hónap, fél év). Egy év használat után a lencse már 126 ezer forintért megrendelhető, hiszen az eredeti vizsgálatokat nem szükséges újfent megismételni, a kontrollokért pedig külön nem számolnak fel semmit.

Annak ellenére, hogy dr. Tapasztó a Mária utcai szemklinikán rendel, a TB sajnos semmilyen módon nem támogatja a szaruhártya refrakciós terápiát, és részletfizetési lehetőség sincs rá. Viszont a gyártó egy hónapos garanciát vállal a termékre, ami akkor lép életbe, ha nem sikerülne korrigálni az összes dioptriát, illetve ha a páciens időközben meggondolja magát: Ilyen esetekben az összeg egy részét visszatérítik, viszont a vizsgálati díjat felszámolják (5000 forint).

A magyarországi piacon főleg a már említett Paragon CRT-t használják, de ennek gyártója kifejlesztette már legújabb, FARGO-ra keresztelt változatát is, ezt itthon egyelőre nem kapni. Kemény lencsével foglalkozik még a Bausch & Lomb és hét másik cég is, az FDA összesen eddig nyolcat hagyott jóvá, a pontos listát itt találja.

Az alábbi táblázatban (a különböző kiszerelésű és fajtájú) egyéb kontaktlencsékkel hasonlítottuk össze a látásjavító éjszakai lencse napi fajlagos költségét. 

Termék Kiszerelés Típus Ár Napra lebontva
Bausch & Lomb Soflens Daily Disposable  30/db Napi lencse 4000-6000 forint 215 forint/nap/év
Johnson & Johnson 1 day Acuvue Moist  30/db Napi lencse 4000-6500 forint 215 forint/nap/év
Johnson & Johnson Acuvue Advance  6/db Kéthetes lencse 6000-7000 forint 232 forint/nap/év
Bausch & Lomb Soflens 59  6/db Havi lencse 4000-6000 forint 198 forint/nap/év
CIBA Vision Air Optix Aqua Multifocal  6/db Multifokális havi lencse 10000-135000 forint 444 forint/nap/év forint
Paragon CRT  1 szett Speciális felületű, éves lencse 190000 forint 520 forint/nap/év
Bauch & Lomb Quantum kemény és gázáteresztő lencse 1 szett 10-12 hónap/10-12 óra napi viselet 23980 forint 66 forint/nap/év
Bausch & Lomb Raphael 30 DK 1 szett 10-12 hónap, 10-12 óra napi viselet 16480 forint 45 forint/nap/év

A napi összegre lebontott táblázatból világosan látszik, hogy ez az eljárás messze a legdrágább az összes kontaktlencsés látáskorrekció közül, bár ez az egyetlen, ami lehetővé teszi, hogy míg a többieket nappal kell hordani, addig ennek segítségével ne kelljen elcsúszott kontaktlencsével, lencse alatt felgyülemlett váladékkal, alákerült porszemmel küzdeni, és nyugodtan használhatunk olyan sminktermékeket is, amelyek kontaktlencsét viselőknek egyébként nem ajánlottak. Ön dönt, megéri-e önnek az ár (ami valóban befektetés nagyságrendű), hogy cserébe egy-másfél évig úgy érezheti: valóban egészségesek a szemei.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek