Trükkök fagyás ellen a télen is bringázóknak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Húzzon a bukósisak alá sapkát, a kesztyűje alá pedig gumikesztyűt!

Hiába hűlt le az idő, nem kell elraknia a bringát, mert ahogy a mondás is tartja, nincs hideg, csak rosszul felöltözött kerékpáros. Öt fokig még kellemesen teljesíthető a munkahelyre vezető út kabátban, sálban, sapkában és esetleg aláöltözetben, de ha biztosra akar menni, és nulla fok fölött (vagy esetleg alatt is) kerékpározna a városban, netán még túrázna is, érdemes megfogadnia a velo.hu tippeit. Azt már tudja, hogyan kell rétegesen felöltöznie és miket vegyen fel, most adunk még pár tippet, mivel javíthatja a megfelelő öltözék hatásfokát.

Fejvédelem:

Húzzon a bukósisak alá egy fejvédő, szélálló sapkát, ami a fület is védi. Ha esik az eső vagy a hó, akkor ennek a sildes változata a leghasznosabb, így ugyanis nem hullik a szemébe a bukósisakról lecsöpögő csapadék. 

Fotó: Shutterstock

Nyakvédelem:

Attól, hogy kint hideg van, a bringázónak még magasra szökik a pulzusa, és melege lesz, amin meg idővel muszáj segíteni, így hát a kabátja cipzárjához nyúl, hogy szellőztessen. Ha a kabát alatt csak egy nagy nyakkivágású aláöltözet van, könnyen megfázhat nyaknál. Az egyik legpraktikusabb sál az a fajta vékonyabb pamut sapka lehet, amelyiknek a tetejét egy csúszó gombbal tudja meghúzni. A csősapkaként is ismert kiegészítő remekül használható sálként is a bringázáshoz. 

A kéz védelme:

Húzzon egy vékony háztartási gumikesztyűt a bringázáshoz használt kesztyűje alá! Így, ha esik az eső vagy a hó, a keze nem fog átfagyni. Ha pedig egyszerűen csak hideg van, akkor a háztartási kesztyű alatt bedunsztolódik a keze, és így melegen marad. Inkább izzadjon egy kicsit, minthogy elfagyjon az ujja és ne tudja behúzni a fékeket. 

Fotó: Shutterstock

Láb , lábfej és lábujjak védelme:

Egy finom réteg melegítő krém vagy olaj barikádot képez a bőr és a külső tényezők között. A melegítő adalékanyagok serkentik a vérkeringést is. Csak annyira masszírozza be az olajat az izomba, hogy még lássa a csillogást a bőr felületén. Az igazán hideg napokra pedig egy különleges tipp: kenje be a lábfejét és a lábujjait is ezzel! A legjobb kamáslinál is többet ér majd ez a művelet és a lábujjai sem fognak lefagyni. Ha mínuszokban is teker, érdemes alsó aláöltözetet is hordania.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

velo.hu
velo.hu
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.