Az első sokk lakásvásárlás után

Olvasási idő kb. 4 perc

Atyaég, vettünk egy lakást, most mihez kezdjünk? Repedések, penész és rengeteg mocsok.

Atyaég, vettünk egy lakást, most mihez kezdjünk? Oké, tudtuk, hogy hiába tűnik úgy, hogy remek állapotban van a 42-43 négyzetméteres lakás, azért biztos, hogy költeni kell majd rá. Eleinte mondjuk csak egy sima tisztasági festésben gondolkodtunk, meg egy kiadós takarításban, hogy mégse nézzen ki úgy, mint egy átkozott szemétdomb. Aztán kiderült, hogy valamivel komolyabb gondok is akadnak vele, így pedig már érdemes rendesen nekiesni a felújításnak. Ezen a héten egy kisebb lakásfelújítást mutatunk be egy-két lépésben - a téma elméleti részével egyébként sokat foglalkoztunk már az előző hetekben. Tanulság nincs, bizonyos hibákat nem lehet elkerülni, bizonyos dolgokban meg tényleg csak reménykedni tud az ember. Mi pedig reménykedünk, akartuk a dolgot, számoltunk az esetleg balhékkal, úgyhogy semmi nem riaszt el bennünket. A hajtás utáni fotókból látszik, hogy a helyzet nem kilátástalan, de azért szép menet lesz, tartsanak velünk!

Az ingatlankeresés

Galéria ikon

14

Galéria: Lakásfelújítás - 2013
Fotó: Dívány

Hogy hogyan juthat ide valaki? A lakásvásárlás csak eleinte tűnik hatalmas bulinak, valójában egy rohadt kimerítő dolog. Amikor belevágtunk, úgy voltunk vele, hogy nem a tökéletes lakást keressük, mert tudtuk, hogy olyat a büdös életben nem találunk. Mi már azzal is megelégedtünk volna, ha mondjuk nyolcvan százalékban hozza a kívánalmakat, elvégre kisebb összegből gazdálkodtunk. Eleinte nyilván nem is sejtettük, hogy milyen lakást szeretnénk venni. Így aztán egy ideig kifejezetten hasznosnak is tűnt egy csomó lakást megnézni, napról napra darálni őket, mert így valamennyire összeállt, hogy mik a legfontosabb igények, és hogy meddig mehetünk alig több mint tíz millióval. Csak aztán a kiszemeltjeinkkel mindig gondok akadtak, a legjobb lakások pedig, hogy hogy nem, csak egy-két órára kerültek fel az oldalakra, és az ingatlanosok be is húzták őket.

A lemondás határán voltunk, amikor megtaláltuk ezt az ingatlant. Tényleg létezik olyan, hogy valaki belép egy lakásba, és tudja, hogy ezt neki építették. Így aztán nem is pöcsöltünk vele sokat, megtettük az ajánlatot, végigjátszottuk az alkudozást, a végén pedig mindannyian elégedetten ültünk az asztalhoz. Tisztában voltunk azzal, hogy itt-ott repedések futnak a plafonon, de bírtuk a környéket, bírtuk a nappalit, úgy voltunk vele, hogy ha nem szakad ránk az épület, akkor olyan hatalmas baj nincs is. Szerencsére ettől úgy tűnik, most sem is kell tartanunk, de kiderült például, hogy süllyed az épület (igaz, csak néhány millimétert), hogy itt-ott penészes a fal (mert szerencsétlen helyen van a fürdőszoba), és hogy alig értelmezhető kábelkötegek futnak szanaszét a lakásban. Csoda, hogy a fürdőben például nem csapta meg az áram az előző tulajt.

Nézzük a legnagyobb gondokat:

1. Repedés a hálóban

Fotó: Dívány

Ezt már megpiszkálta egy statikus, és elmondta, hogy az épület valószínűleg süllyed egy kicsit, ráadásul könnyen lehet, hogy a földszinti lakásunkat egy garázsból alakították ki, úgyhogy nem fektettek annyi energiát a szép kivitelezésbe.Kábé fél-egy méterről van szó, sajnos ilyesmivel sok hegyoldalban épült házban lehet találkozni. A statikus 20 ezret kért.

2. Repedezett festék

Fotó: Dívány

A dolog szerencsére nem érint minden helyiséget komolyan, ez szintén a hálót mutatja, de a fal túloldalán, az előszoba/konyhában is megtalálható még. A házban természetesen tudnak a dologról, a ház állagának romlásának megállításáról áprilisban dönthetnek majd a tulajdonosok, reméljük a legjobbakat. Nem érdemes megvárni, amíg tényleg súlyos problémák adódnak.

3. Penészesedés

Fotó: Dívány

Nem kell, hogy elszabaduljon a penész, odafigyeléssel fel lehet venni ellene a harcot. A gondot az okozza, hogy a hálóból közvetlenül nyílik a fürdőszoba. Itt csak azért terjedhetett el ennyire, mert vélhetően átáztak a falak, átfolyt valahol a víz. Időnként sajnos azért rá kell nézni, mert ez itt úgynevezett hideg fal, ahol kicsapódhat a nedvesség.

4. Falbontás

Fotó: Dívány

A két kis falrész teljesen értelmezhetetlen, kábé arra jó, hogy ha az ember siet, akkor szétverje rajtuk a sípcsontját, Ráadásul, ha véletlenül megcsúszna a fürdőben, és kellően szerencsétlen, akkor alaposan össze is törheti magát ezeknek köszönhetően. Ide valószínűleg tolóajtók jönnek, amikkel a szellőzést még mindig remekül meg lehet oldani.

5. Vezetékek mindenfelé

Fotó: Dívány

Szintén nehezen értelmezhető megoldás, hogy egy hosszabbító is került a fürdőszobába, ami korábban a földön hevert (!) - ide mindenképp ki kell találni valami normálisabb megoldást. A házban egyébként mindenhol nehezen azonosítható vezetékek futnak, amiket valahogy takarni kell, mert bevésetni egyelőre nem lesz pénz.

Kezdődik a buli!

A szakemberekkel felvettük a kapcsolatot (kapcsolócserék, vakolás, stb.), reméljük, mielőbb be is költöznek a lakásba. Mi vár ránk? Először is rengeteg papírmunka: villany-, gáz-, és vízóra átírása saját névre a szolgáltatóknál, biztosításkötés (igen, már most, hisz a felújítás során is keletkezhetnek károk). Emellett beszélni kell a biztonsági szolgálattal is, hogy a vezetékhalom megszűnjön, mert néhány, a riasztóhoz kapcsolódó dobozon még matávos címke volt. Bízzunk benne, hogy mindezt ki lehet váltani korszerűbb technológiával (mikor nevezték át a Matávot? 2005-ben? ne vicceljünk már). Lakberendezőt nem alkalmazunk, mert ha az ösztöneink elvezettek a lakáshoz, akkor már be is kell, hogy tudjuk rendezni. Oké, valójában azért nem, mert kicsi a lakás, és minél minimalistább(?) kialakításban gondolkodunk. Nemsokára bevetjük magunkat az Ikeába, a Kikába, vélhetően a Praktikerbe, ha időnk engedi akkor JYSK-be is, hogy rájöjjünk, hogy mi a fenét árulnak ott. Kövessenek!

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.