Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amerikai kutatók kíváncsiak voltak, mitől lesz hatékony a dolgozó. A válasz nem olyan meglepő.
Három észak-amerikai egyetem egy közös kutatás során olyan következtetésekre jutott, amelyek nagyon hasznosak lehetnek a munkáltatóknak, ha azt szeretnék, hogy munkavállalóik hatékonyak maradjanak, és ne távozzanak tömegesen a munkahelyükről. A módszer egyszerű: hagyni kell, hogy a dolgozók napközben legalább egy kis ideig lazíthassanak, a maguk urai lehessenek, mert így nem lesznek olyan fáradtak, és tudjuk: a kipihent munkaerő a jó munkaerő. Jó hír, hogy van, aki így is dolgozni fog ebédidőben. Részletek a hajtás után!
A felmérés során a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a megkérdezett dolgozók az elmúlt tíz napban mivel is töltötték ebédidejüket, majd kollégáiknál arról érdeklődtek, hogy mennyire tűntek fáradtnak a nap végén – írja a Daily Mail. Mint kiderült, akik evés helyett inkább dolgoztak, sokkal nyúzottabbnak tűntek, ám azok, akik nem a főnök utasítására, hanem önszántukból cselekedtek így, kevésbé voltak kifacsartak.
John Trougakos, a tanulmány egyik társszerzője szerint a jelenség kulcsa a szabad akarat, a választás lehetősége a kulcsa lehet. Vagyis, ha mi határozhatjuk el, hogy mit csináljunk abban a kis szabadidőben, ami munka közben megadatott, akkor lehet, hogy a munka még pihentetőbb, mint az, ha olyan emberekkel kell együtt lennünk (mondjuk a vállalati ebédlőben), akiknek a társaságában nem engedhetjük el magunkat, nem lehetünk önmagunk. Bizony, a kutatás szerint az is rossz hatással van a dolgozókra, ha közösen kell enniük.
A kulcsszó itt is a választás, vagyis az, hogy a munkavállalók eldönthetik-e szabadon, hogy mikor és kikkel érintkeznek. Trougakos szerint sokan úgy gondolják, hogy ha ebéd közben másokkal vagyunk, akkor ez segít lazítani. Ez azonban nem feltétlenül igaz, főleg, ha a főnök is ott van a közelben, vagy a munkatársainkkal lógunk a vállalati ebédlőben. Az indok? Nagy a valószínűsége, hogy ilyenkor főként a munkáról esik szó, és sokaknak nyilván még ilyenkor is ügyelniük kell arra, hogy mit mondanak, és milyen benyomást keltenek a többiekben.
A szakemberek összességében úgy vélik, azok a szervezetek, amelyek nem biztosítanak lehetőséget arra, hogy a munkavállalók valamilyen formában regenerálódjanak napközben, ne lepődjenek meg azon, ha zuhanni kezd a hatékonyság és a termelékenység, ami kiégéshez, hiányzásokhoz és felmondásokhoz vezet.
Korábbi cikkeinkben már mi is foglalkoztunk azzal, hogyan lehet átvészelni a napot, például hogyan vegyük fel a küzdelmet a munkahelyi stressz ellen. Hasznos lehet például, ha beiktat egy pár perces sétát vagy légzőgyakorlatokat végez, sőt, az (lenne) a legjobb, ha tud szunyókálni is egy kicsit, bár ennek a feltételei sajnos kevés munkahelyen adottak. Emellett persze nagyon fontos, hogy rendesen együnk és igyunk, hogy rendet tartsunk magunk körül, és hogy minden este tartsunk egy laptop- és telefonmentes időszakot.
Persze nemcsak a lelkünkre és szellemünkre kell odafigyelni, hanem a testünkre is. Ma már nem titok, hogy az ülőmunka is nagyon káros tud lenni. Szerencsére bizonyos gyakorlatokkal ezeket ki tudjuk védeni, sőt, azzal is sokat segítünk, ha a környezetünket megfelelően rendezzük be, mert nem mindegy, hogy milyen széken és hogyan ülünk, hogy hol helyezkedik el a monitor és hasonlók. Sőt, állítólag már az is lépést jelent a testi jólét felé, ha nem mindent e-mailben vagy cseten beszélünk meg, hanem fogjuk magunkat, és odamegyünk a kollégáinkhoz.
A túlórázáshoz is van egy kis eszközkészlet. Gondolta volna, hogy a legtöbb és legnehezebb feladatokat érdemes akkor elvégezni, amikor a legaktívabbak vagyunk, és így tovább? Ha mindez nem segít, és egyre jobban undorodunk a munkánktól, akkor persze ideje elgondolkozni azon, hogy benyújtsuk-e a felmondásunkat. Ha erre nincs lehetőség, akkor is vannak még módszerek, amiket érdemes kipróbálni. Például, hogy mondjuk ki, ami bánt, ne kapjuk fel azonnal a vizet, ne vegyük magunkra mások problémáit, köszönjük meg a segítséget, és tudjuk, hogy hol van a tűréshatárunk.
