Igazi diétagyilkos a hétvége

Olvasási idő kb. 4 perc

Egy kis koktélozás, egy pizzarendelés, némi nass, és máris beugrott a heti kalóriabevitel fele mindössze két nap alatt.

Azt gondolhatnánk, hogy a dolgos hétköznapokon sokkal nehezebb tartani a fogyókúrát, hiszen állandó rohanásban vagyunk, bezzeg péntektől vasárnapig bőven van idő odafigyelni arra, hogy mit eszünk és mennyit mozgunk. Egy új, brit felmérés szerint ez óriási tévedés: épp a hét végén vagyunk sokkal hajlamosabbak az étkezésben kilengésekre, mint egyébként.

A Forza Supplements szerint a megkérdezett fogyókúrázók háromnegyede beismerte, hogy hétvégenként enged a kísértésnek, ami bizonyos esetekben azt is jelentheti, hogy három nap alatt 10000 kalóriát (igen, tudjuk, a kcal a kilokalória rövidítése, de mivel kalória formájában honosodott meg a köznyelvben, az egyszerűség kedvéért mi is így használjuk - a szerk.) is magába töm. Persze vannak, akik csak egyetlenegy éjszaka dobják a lovak közé a gyeplőt, de akadnak, aki akár mindhárom napot végigdőzsölik – írja a Daily Mail.

A felmérés szerint a megkérdezett férfiak 57 százaléka a hét utolsó három napján 10 ezer kalóriát fogyaszt, míg a nők 46 százaléka 8000 kalóriát töm magába. Napi lebontásban ez így néz ki: péntek – 2500 kalória, szombat - 3500 kalória, vasárnap – 2000 kalória. Ez röviden és tömören azt jelenti, hogy az emberek egy hétvége alatt a heti kalóriabevitel felét le is tudják. A nők vasárnap egyébként azért esznek kevesebbet, mert már rájuk tört a bűntudat a pénteki és a szombati kihágások miatt, ugyanakkor a férfiaknak nincsenek ilyen problémáik.

A legnagyobb veszélyt az étkezések közötti nassolás jelenti. A megkérdezettek elmondták, hogy a szombat estét sokszor a televízió előtt töltik a családjukkal, és ilyenkor előkerülnek a sós és édes rágcsálnivalók. Tízből hét ember azt is beismerte, hogy hétvégén zsírban tocsogó kajákat is szokott rendelni, mondjuk pizzát. A piálásról már ne is beszéljünk, a felmérésben résztvevők közül szinte mindenki többet iszik a hét végén, mint hétfőtől csütörtökig, alkoholból pedig tényleg könnyen össze lehet hozni akár több ezer kalóriát is. És persze ott vannak a vasárnapi családi ebédek, melyeken az emberek harmada általában kér ráadást is, és ez szintén nem olyan jó ötlet, ha az ember éppen fogyni akar.

A dolgos hétköznapokon persze minden rendben megy: a megkérdezettek 85 százaléka ilyenkor nem lépi túl a megengedett kalóriamennyiséget, 73 százalékuk viszont azonnal magasról tesz rá, ha itt a hét vége. „Mindenkivel előfordul, hogy a hét végén nem igazán akar foglalkozni a fogyókúrával, inkább az a fontos, hogy jól érezze magát.. Egyre népszerűbb az 5:2 diéta, ami arról szól, hogy öt napig szigorúan ügyelünk arra, hogy mennyi kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, majd két napig pedig egy kicsit engedékenyebbek vagyunk. A legtöbben természetesen szombaton és vasárnap engednek a kísértésnek, és túlzásokba esnek” – nyilatkozta a Forza szóvivője.

A Washington Egyetem kutatói is foglalkoztak ezzel a témával, és ők is hasonló következtetésre jutottak. Szerintük a fent említett kilengések miatt az év végére átlagosan négy kilóval mutat többet a mérleg. De rengeteg egyéb tanulmány is megerősítette, hogy a péntek, szombat és a vasárnap remek alkalom arra, hogy szabotáljuk a fogyásunkat. Sok szakértő szerint egyébként nem lenne szabad egy vagy két napig sem engednünk a nadrágszíjon, mert végül már csütörtökön, sőt, szerdán is hajlamosak leszünk bűnözni.

Szerencsére a Medcan Klinika oldalán vannak tippek, amelyek segíthetnek abban, hogy a hét vége ne legyen igazi fogyókúra gyilkos.

1. Reggelizzen! Nem kell feltétlenül királyi reggelit magunkba tömni, de azért legyen benne elég fehérje (tojás, tejtermékek) és rost (zabpehely vagy- korpa, teljes kiőrlésű kenyérből készült pirítós, stb.), hogy ebédig kibírjuk.

2. Tervezzen előre! Vezessen ételnaplót, amiben előre lejegyzeteli, hogy mit kell ennie reggelire, ebédre, vacsorára és mit ehet két étkezés között. Ha nem tartózkodik otthon, vigyen magával egészséges rágcsálnivalókat.

3. Vigyázzon az adagokkal! Ha mégis mindenképpen tele akarja pakolni a tányérját, akkor inkább salátát, friss zöldségeket halmozzon rá. Ha mégis éhes marad, egyen gyümölcsöt, vagy igyon egy nagy pohár vizet.



4. Igyon kevesebb alkoholt! Egyrészt, mert becsiccsentve nehezebb jó döntéseket hozni, másrészt nem elég, hogy maga az alkohol is kész kalóriabomba, ráadásul még jól is esik elrágcsálni ezt-azt mellé.

5. Dőzsöljön ésszel! Természetesen nem szabad mindenről lemondani, hiszen ha kínszenvedésnek éljük meg a fogyókúrát, akkor könnyebb túlzásokba esni. Szóval néha nyugodtan megjutalmazhatja magát, de ha lehet, akkor ne egy azonnal egy egész zacskó chipsszel vagy keksszel

6. Nincs olyan, hogy "ez még belefér!" Sokan úgy gondolják, hogy ha már pénteken este vagy szombaton úgyis többet ettek a kelleténél, akkor már mindegy, ha még egy kicsit belehúznak hétfő reggelig, mert onnantól persze megint nagyon-nagyon ügyesek és kitartóak lesznek. Ez sem túl jó hozzállás: szinte soha nem sikerül következetesen betartani.

7. Álljon mérlegre hétfőn reggel! Ha a hét elején szembesülnie kell azzal, hogy mennyit is változott a súlya, akkor talán szigorúbb tud lenni magával szemben a hét végén. Biztos, ami biztos, érdemes pénteken is megnézni, hogy mennyit nyom, így jobban tudja majd követni a hétvégi kilengések következményeit.

8. Maradjon aktív! Hét végén sem szabad elsumákolni a testmozgást, főleg, ha több kalória csúszik le a torkunkon.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.