Tényleg veszélyesek a hajtógázas dezodorok?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Persze, ha agyatlanul használja őket. Fulladást, asztmát, sőt, még szívpanaszokat is okozhatnak a zárt térben, nagy mennyiségben használt dezodorok.

Az emberek többsége már egészen fiatalon elkezd különböző dezodorokat használni. A tiniknél - amikor a hormonháztartás alaposan felborul, és ezzel változik a testszag -, gyakran jócskán lehet is ezt érezni, hiszen hajlamosak erős illatfelhőt húzni maguk után. Ez már önmagában is lehet zavaró, szakértők szerint azonban nem csupán az illat intenzitásával van gond, hanem azzal is, hogy a hajtógázas dezodorok mértéktelen használata és belégzése komoly egészségügyi problémákat okozhat: allergiát, asztmát, nehézlégzést. de akár akár halálos kimenetelű szívproblémákat is.

Maureen Jenkins, az Allergy UK igazgatója nem csak a gyerekeket óvja ezektől a vegyianyag tartalmú aerosol-októl, hanem a felnőtteket is, ugyanis a meglévő allergiás betegségeiket jócskán súlyosbíthatják. Ráadásul nem csak ők, hanem bárki érzékeny lehet egyes piperecikkek összetevőire, így nem ritka, hogy egy idő után súlyos fejfájás, vagy hányinger lesz úrrá rajtuk - főleg akkor, ha az illető spray formátumú deót használ mivel az így porlasztott, finom részecskék könnyebben bejutnak a tüdőbe, onnan pedig a véráramba. Bár a hajtógázas termékek csomagolásán többnyire fel van tüntetve, hogy zárt térben lehetőleg ne használják, nem életszerű feltételezni, hogy emiatt tömegek ugranának ki az erkélyre zuhanyzás után, egy szál törölközőben a mínusz tízben, amikor használni szeretnék őket. Éppen ezért, ha biztonságosan használná kedvenc dezodorát, legalább hagyja nyitva a fürdőszoba ajtaját, hadd jöjjön be egy kis levegő is.

A másik, amire a szakértők szerint érdemes figyelni, hogy bár a reklámokban, filmekben szereplő ízig-vérig macsók általában az egész testüket jól befújják, ezt azért senki ne kövesse. Ami ugyanis jól néz ki és látványos egy reklámban (valamint egy kevéssé izgalmas hónalj közelije helyett lehet közben a kockás hasizmokat mutatni), az a valóságban nem csak felesleges és pazarló, hanem állítólag egészségtelen is. A lap példaként egy szívrohamban elhunyt 16 éves fiú esetét hozza fel, akinek a vizsgálatok szerint halálos mennyiségű propán és bután került a vérébe, amiért valószínűleg az a sok aerosol okolható, amit az egész testére naponta többször használt, ráadásul igen kicsi és zárt térben. Jonathan Clague, a Royal Brompton Hospital szívspecialistája elmondta, hogy a halála fő oka fulladás volt, mivel az oxigén helyett mást lélegzett be tömény mennyiségben, ami pedig később szívmegálláshoz vezetett.

Sajnos nem ez volt az első eset, amiért a deo spray-k tehetők felelőssé, ugyanis 2008-ban egy 12 éves fiú vesztette életét, amiért az addig nem diagnosztizált szívritmuszavarát súlyosbították az aerosolos dezodorral nagy mennyiségben a vérébe került vegyi anyagok.

A The British Aerosol Manufacturers Association (kb Brit Hajtógázas Dezodorgyártók Szövetsége) vizsgálatot indított a haláleset után, de végül csak annyira jutottak, hogy egyelőre nem tudják bizonyítani, hogy zárt térben káros, vagy halálos lenne a túlzott spray használata. A legbiztosabb azonban, ha a fújós kivitel helyett inkább golyós/stiftes izzadásgátlót választ.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.