Eü. gyorstalpaló: segítsen másokon életveszélyes helyzetekben!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudja meg, hogyan kell alkalmazni a Heimlich-féle műfogást, illetve hogyan kell szívmasszázst végezni vészhelyzet esetén!

Kisebb-nagyobb balesetek mindenkivel előfordulhatnak, így bárki bármikor kerülhet olyan helyzetbe, amikor családtagján, vagy az utcán összeeső idegennek kell segítenie. Bár a komolyabb esetekben a mentők hívása elengedhetetlen, ám amíg ki nem érnek, addig ön is sokat tehet az illető megmentése érdekében.

Félrenyelés

"Bárkivel bármikor előfordulhat, hogy szerencsétlenül félrenyel, de legtöbbször pár korty vízzel vagy köhögéssel helyreáll a rend. Azonban ha valakinél ezek nem vezetnek eredményre, akkor gyorsan cselekedni kell, nehogy elzáródjanak a légutak! Első lépésként üssön a tenyere aljával az illető két lapockája közé ötször. Ha ez nem segít, akkor alkalmazza a Heimlich-féle műfogást: álljon a fuldokló mögé, az egyik kezét szorítsa ökölbe, majd tegye az ön előtt álló gyomorszájának területére. A másik kezével fogja meg az ökölbeszorítottat, majd hirtelen, határozott mozdulattal nyomjon befelé és felfelé. Ezzel is ötször próbálkozzon!" - ismerteti a legalapvetőbb fogásokat Márton István, a Federalmed Mentőszolgálat igazgatója.

Eszméletvesztés

Az eszméletvesztés sok mindentől bekövetkezhet: sérülések (pl. fejsérülés), túlzott alkoholfogyasztás, stroke, szívbetegség, stb. Az első és legfontosabb az, hogy ellenőrizze a beteg száját, hogy nem csúszott-e túlságosan hátra a nyelv, illetve hogy nem hányt-e (mindkettő fulladást okozhat ugyanis). Ha a légutak biztosítottak fektessük a sérültet stabil oldalfekvésbe, ha azonban nem lélegzik, akkor azonnal hívja a mentőt, és már ez alatt is megkezdheti az újraélesztést: fordítsa az illetőt a hátára, és a segítség kiérkezéséig végezzen mellkaskompressziót!

Áramütés

A szakértő szerint az áramütés az egyik legveszélyesebb helyzet, ha ugyanis valaki nem körültekintő, akkor elsősegélynyújtás közben ő maga is életveszélybe kerülhet. Ezért is nagyon fontos tudni, hogy nagyobb áramütés esetén az illető izmai összerándulnak, így képtelen elengedni az adott tárgyat. Ilyenkor érdemes lekapcsolni a főkapcsolót, azonban ha ez valamilyen oknál fogva nem sikerül, akkor (1000 Volt alatt) megpróbálhatja kiszabadítani a sérültet valamilyen nem vezető eszközzel, például fával vagy műanyaggal. Amennyiben ez megtörtént, az áramütés helyét fertőtlenítse le, majd sterilen kötözze be! Szívmegállás esetén a mentők kiérkezéséig kezdje el az újraélesztést.

Gyógyszer- és egyéb mérgezések

Amennyiben valaki az előírtnál lényegesen több gyógyszert szedett be, de még éber, magánál van, akkor sós vizet itasson vele, hogy hánytatni tudja (ha szükséges, ezt kiegészítheti azzal, hogy az ujjával benyúl a torkába, majd ingerli a garatot). Természetesen ilyenkor is szükséges mentőt hívni, mivel nem tudni, mennyi gyógyszer szívódott fel. Ha a beteg eszméletlen, de még lélegzik, akkor tegye stabil oldalfekvésbe, ha nem, akkor kezdje meg a mellkaskompressziót!

Fontos, hogy sav- illetve lúgmérgezés esetén tilos hánytatni az illetőt! Ilyenkor itasson meg vele nem túl sok, csupán 1-2 deci vizet, vagy tejet!

Égés

Még mielőtt nekikezdene az égés kezelésének, állapítsa meg, hogy hányadfokú sérülésről van szó:

  • elsőfokú: ez csupán a hámréteget érinti. Ilyenkor a bőr piros, ég, duzzadt. Elég, ha 10-15 perc erejéig folyó hideg víz alá tesszük az adott részt.
  • másodfokú: ekkor már a mélyebb rétegeket is érinti a sérülés. A bőr nem csak piros, de hólyagossá is válik. Szintén hűtse folyó, hideg víz alatt, majd Betadinnal fertőtlenítse a felületet, és használjon steril kötést! Amennyiben nagyobb részt érintet, akkor kérjen Tetanusz injekciót!
  • harmadfokú: ilyenkor a hólyagok gyorsan felrepednek, ami könnyen fertőzésekhez vezethet, így hűtés után fontos a fertőtlenítés! Ebben az esetben már muszáj mentőt hívni, különösképp a nagyfokú fájdalom miatt!
  • negyedfokú: leggyakrabban robbanásoknál, lakástűznél fordul elő. A testrész ekkor elszenesedik. Életveszélyes állapot, így mielőbb mentőt kell hívni!

Fontos, hogy segítséget kell hívni minden esetben, ha az égési sérülés 20%-os – kb. 20 tenyérnyi-, mivel ilyenkor  a nagy mennyiségű folyadék- és ionvesztés miatt életveszélyes állapot is kialakulhat!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.