Ezért ne nyomja végig flipflopban a nyarat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Papucs, szandál, balerina. Egy mindenkiért, minden a térd- és derékfájásért.

Fáj a dereke, csak nem tudja, miért? Most lehet, hogy megtalálja a megoldást. Nyaranta mindenki szívesen vált például papucsokra, hogy minél jobban szellőzzön a lábuk. Pedig a papucs, szandál illetve a flipflop viselésének megvannak a komoly hátulütői. A Díványnak dr. Elek Emil Miklós ortopéd szakorvos segítette összeszedni, hogy miért nem érdemes túlzásba vinni a flipflop (és minden más teljesen lapos talpú cipő, például a balerina) hordását, azaz miért ne legyenek ezek a teljes értékű nyári cipőink. Azért, mert súlyos problémákat okozhatnak, és nem is csak a lábfejünknek.

Mi a gond a flipflop papucsokkal?

Az természetesen, hogy egyáltalán nem tartják a lábat, a lábujjaknak emiatt pedig kapaszkodniuk, illetve markolniuk kell, és ez előbb-utóbb a deformálódásukhoz vezethet. Ezt persze nem csak a papucsok, hanem a helytelen, béna cipők is összehozhatják. Ezeknek a torzulásoknak különböző nevei vannak: kalapácsujjnak és karomtartásnak is mondják. Ezek az ujjdeformációk pedig különböző körömdeformációkat és az ujjak végperceinek az elváltozását okozhatják. A Huffington Post egyik cikkében felhozták, hogy emiatt a lábujjakban akár íngyulladás is kialakulhat - ilyesmit dr. Elek Emil még nem tapasztalt, de azt mondta, hogy a lehetőséget nem érdemes elvetni.

Fotó: Peter Kramer / Europress / Getty

Mi a gond a torzulással?

Ha torzul egy ízület, akkor ez önmagában is fájdalommal járhat, ráadásul az így kialakult helyzet az egyes cipők viselését is nagyon megnehezítheti. A valódi gond azonban az, hogy ezek a torzulások egyéb deformitásokká fejlődhetnek tovább, például egymásra torlódhatnak a lábujjak. "Ha egymásra kerül két ujj, akkor az alul fekvő a kalapács álláson kívül még feljebb tolja a felül lévőt. Ettől pedig gyakorlatilag képtelenség lesz a cipőviselés" - magyarázta a szakorvos. Ezenkívül gondot okozhat még, ha állandóan beleütközik a torzulás a cipőbe, emiatt ugyanis először bőrkeményedés, később aztán klasszikus tyúkszem alakulhat ki.

Csak a lábfejben okozhatnak károsodást a lapos talpúak?

A hasonló lábbelik (papucsok, szandálok, balettcipők) egyik fő kritikája, hogy nem adnak elég támasztékot a lábnak, és mivel így a medence dőlésszöge megváltozik, könnyen okozhatnak derékfájást. "Mivel vékony a talpuk, nincs megfelelő párnázottságuk, a sarok nincs megfelelő magasságban, így a medence egy kicsit rendellenesen előrebillen, és ezáltal tartászavar is kialakulhat. Ebből aztán klasszikus derékfájás lehet, aminek pedig egyetlen oka a láb nem megfelelő alátámasztása." Ahogy az ortopéd szakorvos elmondta, mai tudásunk szerint ideális esetben két-három centis sarok a megfelelő a helyes tartáshoz.

Ennyi lenne? Lábszár- és térdfájás?

"Ezekkel találkozom leginkább. A nagy teherviselő ízületekre, mint például a csípőízület is, kevésbé van hatással. Sokkal gyakoribbak a térdfájások, emellett a lábszár izomzatának a rendellenes terhelése miatti lábszárfájdalmak." Hasonló gondokra hívta egyébként fel a figyelmet Kenesei Zsanett, országos bajnok atléta is, amikor azt ajánlotta, hogy évente cseréljünk futócipőt is. Mint kiderült, ha sokat viselnénk ezeket a lábbeliket, akkor térdkopás is kialakulhatna, ami pedig nem a tinédzserkor betegsége. Emellett persze gondot okozhat a sarok fokozott elszarusodása, a kirepedezettség, de ez nem ortopédiai, hanem inkább kozmetikai probléma.

Fotó: David Livingston / Europress / Getty

Mit javasol a szakorvos?

"Nyáron nem tudjuk kikerülni, hogy ilyen lábbeliket hordjanak az emberek. Úgysem tudom lebeszélni egyik páciensemet se a forró hónapokban a könnyű nyári sarukról és ezekről a flipflop papucsokról" - mondta kissé csalódottan dr. Elek Emil. "A lényeg, hogy ne legyen aránytévesztés, tehát ne állandó viseletként hordja, és ha van lehetősége variálni, akkor mindenképp tegye." Azt ajnálja még az ortopéd szakorvos, hogy olyan cipőt válasszon, aminek egy kicsi sarokemelése van. A lúdtalpasok pedig külön ügyeljenek arra, hogy könnyű betét legyen a cipőkjükben. Ettől függetlenül az orvos bízik benne, hogy a szezonális jelleg miatt senki nem kap rá túlzottan ezekre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.