Növénygondozás hamuval, banánhéjjal és szappannal

Olvasási idő kb. 4 perc

Ha nem híve a tápoldatoknak, a háztartási szemétből is kinyerhet értékes alapanyagokat növényápoláshoz.

Az interneten nap mint nap találkozhat különféle meghökkentő természetes gyógymódokkal és praktikákkal akár az egészségmegőrzés, akár a takarítás, vagy épp növénygondozás témájában. Mi most ez utóbbiak közül válogattunk, így Ónozó Krisztián kertészmérnök, valamint Tóth Attila, az Evergreen Garden külső szakértője segítségével megtudhatja, valóban hatásosak-e a neten keringő tanácsok!

Keverjen hamut a talajhoz!

Az égetés során keletkező hamut sokan használják a kertben talajjavítás, illetve tápanyagfeltöltés céljából. Ez akár még jó is lehet, azonban nem mindegy, hogy miből is származik!

„Mindenképpen el kell különítenünk a fából származó égési mellékterméket a különböző papírhulladékból származó hamuétól. A mai papír már nem abból az anyagból készül, mint régen, így az égés során más-más káros anyagok szabadulnak fel, illetve valamely formában meg is maradnak a melléktermékben. Tehát amennyiben hamut szeretne kijuttatni területre, mindenképpen fahamut használjon!”- javasolja a szakember.

Hogy pontosan mit is tesz a talajjal? Elsősorban komposztálásra, tápanyag utánpótlásra, illetve a talaj PH-jának javítására jó, mivel az extrémen magas PH-értékű talajok gátolják a megfelelő tápanyagfelvételt, így ezt mindképpen kompenzálni kell.

Ezen kívül, mivel az égés során több, a növények számára fontos elem is távozik belőle, így bizonyos tápelemek viszont dominálnak benne: többek között a kálium, amely alkalmazható például a csonthéjasok, almatermésűek, és különböző zöldségfélék körében. A szakember szerint a hamu átlagos felhasználása 100-200 g/m2, és ahhoz, hogy a megfelelő időben a megfelelő hatékonyságot lehessen elérni, tavasszal érdemes a fölhöz adagolni.

Levéltetvek ellen jó a szappanos lemosás

A szappan nem csak az emberek számára hatásos tisztítószer, hanem a növények is meghálálják az ezzel való gondoskodást, mivel igazán jó hatásfokkal véd a különböző károsítókkal szemben. A szappanos lemosás már egy rég elterjedt szokás többek között a levéltetvek ellen, melyek elpusztulnak tőle, ráadásul pár napig (de legalábbis a következő nagy esőig) még védelmet is biztosít a növény számára az újrafertőződés ellen. A módszer végtelenül egyszerű: közel 1 l vízhez adjon egy evőkanál mosószappant (vagy reszeljünk bele hasonló mennyiséget), és ezt a vízben kiáztatva egy homogén vizes közeget fog kapni. Az elkészült a keveréket balkonban ültetett növényeknél érdemes a kézi spricnibe tölteni, ám ha nagyobbakat szeretne vele kezelni, akkor válasszon inkább  erre a célra kialakított permezőt!

A szappanos keveréket a fertőzéstől függően kell alkalmazni. Amennyiben a levéltetvek elszaporodtak, úgy akár naponta, de minimum kétnapi rendszerességgel szükséges kezelni a növényt, viszont átlagos körülmények között heti 2-3 alkalom is elegendő lehet.

Kávézacc a földbe

Az emberek nagy része rendszeresen fogyaszt kávét, ám a megmaradt kávézacc majdnem mindig a szemetesben végzi. Pedig rengeteget segíthet a növényeinek azzal, ha inkább a földjükhöz adja, mivel remek hatással van annak Ph-jára. Azt azonban tudni kell, hogy bár kis mértékben bármi elviseli, azonban nagyobb mennyiségben alkalmazva erősen savas közeget eredményez, így csakis olyanoknál lehet alkalmazni, melyek ezt kedvelik: ilyenek pl. a rododendron, azálea, áfonya, rózsa, örökzöldek, illetve a hortenzia.

A kávézaccnak a tápanyagellátása is kimagasló, ugyanis a növények számára létfontosságú tápelemeket tartalmaz, többek között káliumot, foszfort, magnéziumot.

Balkonba való földkeverékhez a 20% zacc, 80 % virágföld arány a legoptimálisabb, de közben azért vegye figyelembe a virágföld eredeti PH-ját is!

Tojás- és banánhéjjal az erős gyökérzetért és az egészséges növényért

Azt már tudjuk, hogya szerves háztartási hulladékot érdemes komposztálni, mivel így értékes talajjavító alapanyaghoz, a humuszhoz jutunk. Ha azonban nem tud/akar saját komposztládát telepíteni a kertbe, egyes szerves háztartási hulladékokat akár közvetlenül is használhat növényei ápolására. Ha reggel megkíván egy rántottát vagy tükörtojást, semmiképp se dobja a szemétbe a tojás héját, ugyanis több mint 90%-ban tartalmaz kalcium-karbonátot, ami kitűnő hatással van a növény egészére. Először is zúzza apró darabokra a héjat, majd őrlő segítségével porítsa a lehető legkisebb szemcsékre. Ezt a törmeléket szórja vagy keverje be a kívánt területre, mivel magas kalciumtartalma révén segíti a növények sejtfalépítését, erősítését, elősegíti a gyökér megfelelő fejlődését, illetve a virágok ellenálló képességét is fokozza bizonyos kórokokkal szemben.

„A banánhéj magas kálium- és foszfortartalmánál fogva hasonlóan jótékony hatással bír a növényekre. Komposztban, illetve önmagában is felhasználható. Előbbibe egyszerűen belekeverve a lebontás során a komposztálódott anyagba kerülnek ezek a hasznos elemek. Amennyiben nem komposztként, hanem közvetlenül szeretné használni a héjat, úgy elfogyasztás után szárítsa ki, és hasonló módon őrölje szét, mint a tojáshéjat. Amint ez megvan ki is juttathatja a kívánt területre. A foszfor részt vesz számos szintézisben, és az anyagcsere folyamatokban a növényen belül. Elsősorban a generatív, azaz a termésképződésben, az energiaellátásban, valamint a növények vízháztartásában játszik nagy szerepet” - mondja a szakember

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.