Van segítség, ha elrontotta az önbarnítást

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Áztassa ki magát szódabikarbónás vízben, vagy dörzsöljön a száraz bőrébe bőrradírt, ha meg akar szabadulni az önbarnítótól!

Úgy tűnik a nyár nehezen akar megérkezni hozzánk, pedig a legtöbben már napbarnított bőrre vágynak. Azok, akik tesznek is ezért, de féltik magukat a szolárium káros hatásaitól, leggyakrabban önbarnító krémekhez nyúlnak. Az eredmény azonban nem mindig úgy sikerül, ahogyan azt eltervezték: ezekre az esetekre itt van pár praktika, melyekkel valamelyest javítani lehet a helyzeten.

Citrom és szódabikarbóna

A Fashionista.com szerint ez az olcsó és természetes megoldást maga: nem lesz másra szüksége, csak citromra és szódabikarbónára. Ez a két dolog általában minden háztartásban megtalálható, így le van arról a gond, hogy szégyenkezve, foltos bőrrel a drogériába kelljen elszáguldani. Egyszerűen csak keverje össze a két hozzávalót, és kenje fel az adott területekre! Pár percig hagyja hatni, majd utána moshatja is le magáról, mind a citromos egyveleget, mind pedig az önbarnítót. Az eljárás kevésbé jó oldala, hogy egy kicsit szárítja a bőrt, így utána érdemes hidratáló testápolót használni!

„A citrom és a szódabikarbóna akár külön-külön is megállják a helyüket. Az előbbit önmagában, a bőrön dörzsölve is lehet használni, a szódabikarbonát pedig  a kád vízébe is lehet helyezni, mivel így is jól leoldja a felső réteget.”- teszi hozzá dr. Csernus Krisztina kozmetológus.

Áztassa ki

Alyson Hogg, egy ír, organikus önbarnítókat forgalmazó cég alapítója szerint ha nincs megelégedve az eredménnyel, akkor engedje tele vízzel a kádat, és áztassa ki benne jól magát! Ez a legjobb módja annak, hogy a bőr felső hámrétegét könnyedén és kíméletesen eltávolíthassa. Ha jobban rá akar segíteni a folyamatra, akkor használjon cukros testradírt, illetve lactacidot, AHA savat, vagy béta-hidroxi-savat tartalmazó készítményeket, melyek elősegítik a hámlást és a bőr mihamarabbi megújulását.

Száraz dörzsölés

Azt már kitalálhatta, hogy az önbarnító eltávolításának legjobb módja, ha a bőr hámlását segíti elő. Ha nem akar különböző kenceficékkel bajlódni, akkor vegyen a kezébe egy durvább sörtéjű kefét és határozott mozdulatokkal kezdje el sikálni a bőrét. Azonban mielőtt hozzákezdene, kenje be magát babaolajjal, majd 10 perc múlva, mikor valamennyire fellazult és megpuhult a bőr, egy kis radírral kezdje el sikálni az önbarnítós részt! Fontos, hogy ezt csakis a testén alkalmazza, az arcán semmiképp!

„Radírként a legjobb házi módszer, ha a testápolójához durva szemcséjű kristálycukrot kever. Ez nem csak eltávolítja a felső hámréteget, de még hidratálja is a bőrt” - fűzi ehhez hozzű a kozmetológus.

Aceton és glikolsav

Ha csak kisebb területeken kell kármenteni, akkor bátran használjon acetont (ami a legtöbb körömlakk fő alapanyaga) vagy glikolsavat tartalmazó bőrradírt, esetleg hámlasztót. Azért legyen óvatos: mielőtt nekiesne a bőrének, valami kevésbé szem előtt lévő testrészén végezzen bőrtesztet, nehogy allergiás kiütések jelenjenek meg, miután nagy nehezen megszabadult az önbarnító okozta foltoktól.

Miket ajánl a szakember?

Amennyiben nem kedveli a házi praktikákat, akkor a drogériákban több olyan termék is van, mely elősegíti a bőr hámlását, ezáltal pedig a barnító halványodását.

„ Az egyik legjobb erre a célra az az Image Skincare Rejuvenating Body Lotion 10% glikolsavtartalmú testápoló, a Neostrata Bionic Lotion, illetve a La Roche Posay Effaclar mikrohámlasztó tonikja szalicil-és citrussav tartalmánál fogva hatásos. Bőrradírból tulajdonképpen bármelyik megfelel, és ha nem volna elég erőteljes a hatása, egy kis szódabikarbonát vagy cukrot bátran keverhet hozzá. A legjobb talán mégis az Image Body Spa Exfoliating bőrradírja, ami  szemcsés ugyan , de elég magas koncentrációban tartalmaz glikolsavat, laktátsavat, valamint papaya, ananász, grapefruit és egyéb citrus kivonatokat" - ajánlja dr. Csernus Krisztina.

Bár hazánkban még nem terjedtek el, de külföldön már nagy sikert aratnak a kifejezetten önbarnító eltávolító készítmények, az internet révén pedig ezek is beszerezhetők. Az egyik legjobb a glikolsavat tartalmazó St. Tropez Tan Remover, melyet főleg a tenyérre és az ujjakra ajánlanak, hogy a barnító használata után ne maradjanak foltosak. Fontos, hogy ezt a felkenés után 4 órán belül kell alkalmazni!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.