no

Tényleg egészséges, amit megeszünk?

Az élelmiszergyártók szeretnek hangzatos feliratokat tenni a csomagolásra, és ezek legtöbbször igen vonzónak tűnnek. Ki ne adna szívesen teljes kiőrlésű gabonából készült kekszet a gyereknek, vagy mesterséges színezék mentes ásványvizet, a foszfátmentes felvágottról nem is beszélve? Teljesen véletlenszerűen kerestünk olyan termékeket egy budapesti élelmiszerboltban, melyek hangzatos feliratokkal operálnak, és utánanéztünk, mit tudnak a feliraton kívül. Az eredmény remélhetőleg senkit nem lep meg: semmi különöset.

Mostanában különösen "divat" lett, hogy a cégek a korábban előszeretettel alkalmazott mesterséges ízfokozót és a tartósítószert kiváltják illetve kihagyják a termékeikből. Erre jó példa a Maggi Tepsis húsos burgonya alapja, amely tényleg nem tartalmazza a fent említett két anyagot, ellenben van benne többféle, nem részletezett aroma, búzafehérje (ez a gluténérzékenyeknek rossz hír), és tejpor is, amin a tejallergiások kesereghetnek. Azt már meg sem merjük kérdezni, miért nem egyszerűbb összevágni egy kis hagymát, szalonnát, petrezselymet és rárakni a krumplira némi sóval és borssal elkeverve. A termék ára 339 Ft, amiből jelentős mennyiségű kijön a házi változatból.

Összetétel: módosított kukoricakeményítő, Jódozott só, Szárított vöröshagymaszeletek és hagymapor, Sovány tejpor, Növényi fehérje hidrolizátum (aroma, búzafehérje, étkezési só, növényi olaj), Szalonnazsír (füstölt szalonna, rozmaring-kivonat), Fokhagymapor, Hidrogénezett növényi zsír, Térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát), Aromák, Petrezselyemlevél, Növényi olaj, Őrölt fehérbors.

A Sió VitaTigris alma-szőlő-dinnye gyümölcsitalt azzal a felirattal próbálják eladni, hogy egy almát tartalmaz. A szülők persze boldogan lecsapnak rá, hisz a "napi egy alma az orvost távol tartja" - mint tudjuk. A cég alma-szőlő-dinnye gyümölcsitala elvileg ugye egészséges, főleg, hogy a dinnyét ritkán látjuk viszont üdítő formájában, de ez ad egy kis plusz izgalmat a dolgoknak.

A termék összetevői:Víz, Almalé 25% (sűrítményből), Cukor, Gyümölcslevek sűrítményekből (szőlőlé 5%, sárgadinnyelé 1%), Étkezési sav: citromsav, Aromák

Egy 0,33 -as palack 199 Ft. Ezért az árért tehát veszünk vizet, kevés gyümölcslevet, cukrot, és egy kis aromát. Ennél sokkal egyszerűbb leturmixolni egy almát és felönteni vízzel.

Az Apenta málnaízű szénsavas üdítőital mesterséges színezék mentes, ráadásul természetes ásványvízzel készült. Ha ez nem lenne elég, akkor vonzó lehet az 50%-kal csökkentett energia- és cukortartalom is.

A termék fő összetevője az ásványvíz, ezt követi a glükóz-fruktóz szirup (azaz a cukor), van benne egy nagyon kevés málna, karamell (ami szintén cukor, csak megolvasztva), aroma, tartósítószer, és három féle édesítőszer.

Összetétel: Apenta természetes ásványvíz, Glükóz-fruktóz szirup, Málnalé min. 1% (sűrítményből), Szén-dioxid (min. 3,0 g/l), Étkezési sav (citromsav), Természetes színezékek (növényi kivonatok, karamell), Aroma, Tartósítószer (kálium-szorbát), Édesítőszerek (nátrium-ciklamát, kálium-aceszulfám, aszpartam*), Antioxidáns (L-aszkorbinsav), *Fenil-alanin forrást tartalmaz.

Alternatív megoldásként tökéletes lehet az ásványvízbe vagy szódavízbe rakott, leturmixolt fagyasztott málna, és igény szerint egy kis méz, stevia vagy eritritol. Ez sokkal olcsóbb, nem is kell benne tartósítószert kortyolgatni, és bár nem áll el hónapokig, átlagos háztartásban nincs is erre szüksége.

A gyerekeknél maradva, a reggeli pelyheket nem lehet megkerülni. Szinte mindegyik termék extra kálciummal csalogatja a szülőket, bár nem tudom, miért jó, ha gyorsan és sokat nő a gyerek, de ez részletkérdés. A Nestlé Strawberry Minis epres gabonapehely teljes kiőrlésű búzával jó választásnak tűnik, és szinte biztos, hogy a gyerek imádni fogja. De mi is van benne?

A 32 százalék teljes kiőrlésű búzaliszt mellé került egy kis rizsliszt, utána több féle cukor, persze mind máshogy nevezve. A dextróz, a glükózszirup, és az invertcukor ugyanis egyaránt az, amitől sok szülő szeretné távol tartani a gyereket: cukor. Az aromának sem biztos, hogy örülnek a tudatosabb szülők, a kálciumot pedig a tejből is fel tudja venni a gyerek, amivel a gabonapelyhet eszi.

Összetétel: gabonaőrlemények (teljes kiőrlésű búzaliszt 32,2%, rizsliszt 18,4%), cukor, növényi olaj, kukoricakeményítő, dextróz, glükózszirup, maltodextrin, étkezési só, eperpor 0,3% (eper, maltodextrin, savanyúságot szabályozó: citromsav), savanyúságot szabályozó (trinátrium-foszfát), emulgeálószer (szójalecitin), növényi sűrítmények (fekete répa, fekete ribizke, invert cukor, savanyúságot szabályozó: citromsav), aroma, savanyúságot szabályozó: citromsav, antioxidáns (tokoferolban dús extraktum), vitaminok (C-vitamin, niacin, pantoténsav, B6-, B2-, B1-vitamin, folsav, B12-vitamin), kalcium-karbonát, vas.

A Győri Édes Dörmi piskóta csokis töltelékkel alig 3 dekagramm. Viszont színezék- és tartósítószermentes, ami komoly vonzerőt jelenthet a hasonló szegmensben elhelyezkedő termékekkel szemben. De mit kap valójában a gyerek, ha bekap egy dörmit? Cukrot biztosan, ráadásul nem is keveset, viszont több formátumban is. Egy kis csokit, némi tejport és tejsavót, emulgeálószert, és persze aromát. Színezék és tartósítószer, hát az tényleg nincs benne.

Összetétel: Búzaliszt (23,1%), Glükóz-fruktóz szirup, Cukor, Tojás, Növényi olaj, Csokoládé 6% [kakaómassza, cukor, zsírszegény kakaópor, emulgeálószer (szójalecitin)], Tejpor 5,6%* [sovány tejpor (3,3%), zsíros tejpor (2,3%)], Stabilizátor (glicerin), Növényi olaj, Térfogatnövelő szerek (dinátrium-difoszfát, nátrium-hidrogén-karbonát), Tejsavó készítmény, Emulgeálószerek (E 472b, E475), Zsírszegény kakaópor, Étkezési só, Aromák, *53%-os tejtartalomnak megfelelő összetevőt tartalmaz.

Szintén a Győri terméke a JóReggelt! gabonás keksz müzlivel és gyümölcsökkel, ami ugye délig tartó lendületet ígér, a müzli és gyümölcs meg egészséges, ráadásul finom – kell ennél több a boldogsághoz? A liszteken kívül, van benne egy százalék teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt, szintén 1% árpapehely illetve rozsmaláta pehely. Lehet számolgatni, hogy ha egy keksz 12,5 gramm, akkor legalább 1,2 gramm egészséges lisztet eszünk meg. A cukor után még egy kis glükóz-fruktóz szirup is kerül a szervezetünkbe, majd megint cukor, aztán egy kis aroma, szerencsére mellé jár aszkorbinsav (C-vitamin). A gyümölcsös készítmény mindössze 2,3 százalék, ami annyit jelent, hogy legalább 3 gramm gyümölcshöz juthatunk általa.

Összetétel: Búzaliszt (37,4%), Teljes értékű gabonák 24,4% [zabpehely (11,3%), búzapehely (10,1%), teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt (1,0%), árpapehely (1,0%), rozsmaláta pehely (1,0%)], Cukor, Növényi olaj, Mazsola (7,5%), Szárított gyümölcsös készítmény 2,3% [glükóz-fruktóz szirup, sűrített gyümölcspüré és gyümölcslé (alma, narancs, sárgabarack, őszibarack), cukor, nedvesítőszer (glicerin), búzarost, növényi zsír, zselésítő anyag (pektin), antioxidáns (aszkorbinsav), aroma], Szárított narancshéj (1,9%), Térfogatnövelő szerek (E503ii, E500ii), Sovány tejpor, Étkezési só, Aroma, Emulgeálószerek (E 472e, szójalecitin), Vitaminok és ásványi anyagok (B1-vitamin, B6-vitamin, niacin, folsav, vas, magnézium).

A Sága Fini Mini pulykavirslije szintén a gyerekek kedvence, de persze ők nem az egészséges dolgokért rajonganak. A termék első oldalán szó sincs a füstölt ízről, de az összetevőket felsoroló listán már a Fini Mini Pulykavirsli, füstölt ízű pulykavirsli hozzáadott vitaminokkal szerepel.

A termék szóját nem tartalmaz, és a 80 százalékos hústartalom sem rossz ebben a kategóriában. A jó nevű kárminsavról nem árt tudni, hogy ez felel a virsli húsának gusztusos rózsaszínéért, amúgy pajzstetvekből vonják ki. A vitaminok mennyiségéről szó sincs, pedig nem baj ha kiderül, hogy az ajánlott napi bevitel hány százalékát juttatjuk ilyen formán a gyerekbe. Az aromák sem biztos, hogy kellenek, bár régóta divat, hogy füstölés helyett füstaromát használnak, de attól még nem vonzó még egy aroma.

Összetétel: Pulykahús 80%, csirkebőr, ivóvíz, pulykazsír, étkezési só, burgonyakeményítő, savanyúságot szabályozó anyag,nátrium-citrátok, kálcium-karbonátok, fűszerek, fűszerkivonatok, feldolgozott euchema moszat (sűritőanyag), aszkorbinsav, aroma, füstaroma, színezék: kárminsav, ásványi anyag(kálcium-citrát), maltodextrin,vitaminok( E-vitamin, B6-vitamin, folsav) tartósítószer: nátrium-nitrit.

A Kométa Kemencés sült sonka glutén- és szójamentes, és hozzáadott foszfát nélkül készült.

A glutén- és szójamentesség számomra alapvető követelmény lenne a húsféléknél, de tisztában vagyok vele, hogy manapság már komoly vevőcsalogató tényező is. A foszfátmentesség talán vonzerőt jelent (már ha valaki tudja, mi a szerepe az élelmiszerekben, és miért jó, ha valamibe nem kerül bele), de még a sokkal olcsóbb virslikben sem bukkant fel az a gonosz foszfát. Növényi rost azért került a sonkába, meg persze aroma is, és cukor több formátumban. Ennek ellenére a 94 százalékos hústartalom vonzó tulajdonság.

Foszfátok

A nátrium-foszfátok a foszforsav (E 338) származékai. Természetes körülmények között az ásványvizekben fordulnak elő. Attól függően, hogy hány nátriummolekula található benne, háromféle változatát különböztetjük meg: mononátrium-foszfát, dinátrium-foszfát és trinátrium-foszfát.

Különleges kémiai tulajdonságaik miatt a foszfátokat az élelmiszeriparban nagyon különböző területeken alkalmazzák: stabilizálják az élelmiszerek savfokát, és a kálcium-, magnézium-, vas- és nehézfémionok erős komplexbe kötésével segítik a stabilizáló és gélesítő anyagok működését.

Komplexképző tulajdonságuk segíti az antioxidánsok működését is. A foszfátok ezenkívül képesek a fehérjék szerkezetének meglazítására, miáltal azok képesek lesznek (nagyobb mennyiségű) víz megkötésére. A foszfátok teszik lehetővé az ömlesztett sajtok gyártását, és a húsipar is széles körben használja ezt az adalékanyagot.

Forrás: Tudatos vásárló

Igazi prémiummal van dolgunk, gondoltam az első helyen álló sertéscombot nézve (94%), étkezési só, ivóvíz, cukor, zsírtalanított sertésfehérje, növényi rost, dextróz, antioxidánsok(nátrium-laktát, nátrium-aszkorbát) stabilizátorok (euchema moszat, klárium-klorid), fokhagymapor, xantán gumi, aromák, nátrium-nitrit.

A sorból a fitnek, wellnessnek vagy egyéb módon fogyókúrára utaló termékek sem maradhatnak ki. Véletlenszerűen választottuk ki a Frankenland Fit joghurtkészítményét zsírszegény tejből. A termék 8% gyümölcskészítményt tartalmaz, ráadásul csak 0,1 gramm zsírt. Igazából azon kívül, hogy félrevezető a címke, mely szerint ez fit termék lenne, legalábbis olyan szempontból, hogy a fogyókúránál nem ajánlott szénhidrátokat tartalmaz, nincs vele sok baj. A vegák nyilván kerüljék a terméket, mert a zselatin állati összetevőkből készül, akik pedig komolyan veszik a fogyást, azok cukortartalma miatt mondjanak neki nemet.

Lefölözött tejből készült lágy joghurt, cukor, gyümölcskészítmény(glükóz-fruktóz szirup, gyümölcs, aromák), módosított keményítő, étkezési zselatin.

Ha van otthon natúr joghurt és fagyasztott gyümölcs, akkor pillanatok alatt tudunk magunknak gyümölcsjoghurtot varázsolni. Ráadásul mehet bele lenmag, amitől még rosthoz is jutunk, ha pedig valaki édesszájú lenne, tegyen bele sztíviát vagy eritritolt.

A tanulság valójában csak annyi, hogy érdemes elgondolkodni rajta, vajon tényleg a vonzóbb terméket akarjuk-e választani, esetleg elkészítjük otthon az alternatíváját, vagy végre rendesen elolvassuk az összetevők listáját.

Oszd meg másokkal is!
no
Érdekességek