Házi módszerekkel a legyek ellen

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Olcsó és vegyszermentes praktikák,amiktől menekülnek a természet trolljai. Bónusz: aki mégis bejut, az ragadjon házi légypapírra!

A jó idő egyik hátránya, hogy ellepik a lakást a legyek, zümmögve köröznek ide-oda a szobákban, nem lehet tőlük nyugodtan aludni, és rászállnak a kajára. Amellett, hogy piszkosul idegesítőek, nagyon nyomasztó belegondolni, hogy mielőtt célba vették a lakásunkat, talán éppen az utcán hagyott kutyaürüléken ücsörögtek, és az ott összegyűjtött baktériumokat köpik most rá az ételünkre, vagy a kutya/macska táljára.

Fotó: Shutterstock

Az alábbi praktikákkal ugyan tudtam csökkenteni a természet trolljainak számát a lakásban, de minek is áltatni bárkit, biztosra csak a szúnyoghálóval, a légycsapóval (ha gyors és ügyes a keze) vagy a légypapírral lehet menni. Én speciel undorítónak tartom az arcomba lengedező légytetemek látványát, de ha ön tudja ezt kezelni (vagy legalább meg tudja oldani, hogy ne legyen szem előtt), megmutatjuk, hogyan készítheti el házilag a sajátját. És ha már ennyire belejöttünk, adunk pár tippet arra is, milyen természetes szerekkel veheti fel a harcot a szemtelen legyekkel szemben.

Bazsalikom, paradicsom

Nem gondoltam volna, hogy ezektől a növényektől legalább annyira undorodnak a legyek, mint én tőlük, de a módszer bevált! A kertészetben, ahol a fűszernövényeimet szereztem be, az eladó hívta fel a figyelmemet erre a kis praktikára. Szerencsére imádom a bazsalikomot és a koktélparadicsomot is, meg egyébként is szerettem volna valamit ültetni a francia erkélyemre, úgyhogy ez az ötlet csak megerősítette, hogy kell ez a kis „veteményes”. Azt nem mondom, hogy teljesen elkerülnek azóta a legyek, de mindenképpen redukálódott a számuk, és simán el lehet húzva a függönyt anélkül, hogy légyinvázió lenne. Bónusz azoknak, akik nem csak a közcímeket olvassák: állítólag a levendulához is hasonlóan viszonyulnak, amit még nem próbáltam ki.

Fotó: Shutterstock

Tippa hiperekben vett bazsalikom folyton kihalt a lakásban pár nap alatt. Aztán a napokban – talán a Tescóban – ismét vettem egyet, és kitettem a balkonra úgy, ahogy van. Nos, ennek már több mint két hete, és még mindig zölden pompázik. Ha önnél is mindig kihalnak a zöldségek a zárt helyiségekben, próbálja ki a teraszt, de a legtutibb persze az átültetés nagyobb edénybe, valami jobb minőségű virágföldbe.

Füstölő vagy illóolaj

Szúrjon a virágföldbe szegfűszeg illatú füstölőt, és gyújtsa meg a pálcát. Ha nem akar egész nap füstölögni, valami könnyű anyagra csepegtessen szegfűszeges illóolajat, és az rongyokat csomózza a terasz korlátjára. Ablakpárkányra kicsi üvegcsékbe tegyen vizet, és ezekbe csepegtesse az illóolajat, vagy egy szelet almába szúrjon jó sok szegfűszeget. Akkor is jó eredményt érhet el, ha babérolajat használ ellenük: szerencsére ezt is messziről elkerülik. Ez mind hatásos légyűző.

Légypapír házilag

Egyik kolléganőm küldte ennek a DIY (Do It Yourself „csináld magad”) légyfogónak a linkjét, ami szerintem zseniális.

Amire szüksége lesz

  • 4 dl víz
  • 4 dl cukor
  • 4 dl méz (vagy bármilyen édes szirup)
  • erős csomagolópapír (a legjobb az a barna, amibe tőkehúst szoktak csomagolni a hentesek, vagy a hiperes papírzacskó)
  • alufólia
  • lábas
  • zsinór
  • lyukasztó (vagy olló, hajtű, hústű, stb...)

Így készítse el

  1. Vágjon hosszú, körülbelül 10 cm szélességű csíkokat a papírból, a tetejét lukassza ki és fűzze bele a zsinórt, a végére kössön jó erős csomót.
  2. A lábasban főzze össze a vizet, cukrot és a mézet.
  3. Hagyja kihűlni a masszát, majd a papírokat mártsa bele.
  4. Akassza a papírcsíkokat alufólia fölé (ha tudja a kád fölé), és várja meg, míg teljesen kiszáradnak.
  5. Ezzel kész is a légyfogó, már csak fel kell akasztania őket a kívánt helyre.
Arra azért ügyeljen, ha teraszajtó fölé, esetleg bejárati ajtóhoz helyezi a papírokat, ne lógjanak túlságosan le, mert a hajszálak is szívesen tapadnak a papírhoz – meg persze bármi, hisz épp az a lényegük, hogy nagyon ragadnak.
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tuna Judit
Tuna Judit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.