Hülyebiztos kertészkedési tippek kezdőknek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jobb, ha a gyom helyett nem a virágot húzza ki, például.

Aki belevág a kertépítésbe és -gondozásba, egy szép, gondozott kert reményében teszi. De itt is vannak buktatók, főleg kezdő kertészek számára, melyek következményeként nem lesz az udvaron más, csak elhalt kórók, sár és káosz. Hogy mik a leggyakoribb hibák? A Realsimple.com összegyűjtötte őket.

Figyeljen oda, mit gyomlál ki!

Még a legtapasztaltabb kertészek is beleesnek olykor abba a hibába, hogy véletlenül a virágokat egyelik ki, és boldogan örvendeznek a szépen növő növénynek, míg rá nem jönnek, hogy az bizony gyom. Hogy ezt biztosan elkerülje, a legegyszerűbb, ha felcímkézi azokat, amik kibújnak – így később tudni fogja, miket kell kihúzni –, vagy tegyen melléjük már rögtön ültetésnél egy-egy táblácskát!

Nem készíti elő a talajt

Az ültetés sajnos nem úgy megy, hogy egyszerűen elveti a magokat, vagy elülteti a palántákat. Első lépésként érdemes megvizsgálnia a talajt, hogy egyáltalán megél-e ott, amit szeretne. E célból vehet talajvizsgáló készletet is, de ami minden talajnak jót tesz, az, ha komposztot, humuszt kever hozzá, mivel ezáltal rengeteg tápanyaggal látja el.

Ne fojtsa vízbe a növényeket!

A kezdő kertészek leggyakrabban a túlöntözés csapdájába esnek, pedig ezzel a növény gyökerei megfulladnak és elrohadnak. A legjobb, ha beszerez egy automata öntözőrendszert, ami érzékeli, mikor van szükség öntözésre. Ha nem akar egy ilyenbe fektetni, akkor mindig ellenőrizze a talajt! Ha teljesen száraz, göröngyökre esik a kezében, akkor biztosan kell locsolni, de ha gombócot tud formálni, akkor nem kell! Ezen kívül ültethet úgynevezett indikátor növényeket (pl. hortenzia), melyek azonnal jelzik, ha kezd kiszáradni a talaj, így elég őket figyelni!

Ne hagyja elburjánzani a szapora növényeket!

Vannak úgynevezett invazív növények, például a torma, vagy az angol borostyán, melyekre jellemző, hogy hihetetlen gyorsasággal nőnek és szaporodnak, így ha nem figyel oda, akkor könnyen elburjánzanak. Hogy ne érje meglepetés, mielőtt megveszi a magokat, olvassa el figyelmesen a hozzá tartozó leírást, mert általában feltüntetik rajta, ha invazív növényről van szó. Amennyiben úgy dönt, a szaporaság nem tántorítja el, akkor ügyeljen arra, hogy szorgalmasan gyomlálja majd! Erre a célra fektessen le az adott területre fekete talajfóliát, rögzítse le a széleit, majd hagyja így pár hónapig a nyáron! Ez idő alatt a talaj felmelegszik, a gyomok pedig elpusztulnak.

Nem veszi figyelembe az élővilágot

Ha valaki a város zajától messze él, annak megvannak az árnyoldalai is: például az olyan hívatlan vendégek, mint a mókusok, egerek és egyéb rágcsálók, sőt akár nagyobb testű állatok (őzek, vaddisznók), akik nem csak a szemetesládákra mennek, hanem a növényekre is. Vannak olyan virágok, melyekre remek elemózsiaként tekintenek az állatok, így lelkesen rá is járnak. Persze vannak mérgező növények, amiket békén hagynak (pl. nárcisz, hóvirág, sisakvirág), de ha maximálisan biztonságban akarja tudni ültetvényét, inkább kerítse el!

Legyen elég fény a növényeknek!

Nem hoz termést az elültetett növény? Valószínű, hogy rossz helyre telepítette! Mielőtt nekilát helyet keresni új szerzeményének, mindenképp tájékozódjon előtte, hogy milyen is a fényigénye! A paradicsom, akárcsak a chili és a padlizsán, a kert legnaposabb részén érzi magán igazán jól, és egy nap minimum hat órányi közvetlen fényre van szüksége. Az árnyékosabb területre pedig mehet például a fejessaláta és a borsó.

Ne vessen túl sok magot!

Vannak olyan zöldségek és gyümölcsök, melyek könnyen átvehetik az uralmat a kertben, ilyen például a dinnye, illetve a tök, amik hihetetlen gyorsasággal óriásira nőnek. Így ha csak egy részt néz ki magának a kertben, ahol szeretné ezeket termeszteni, akkor keresse meg az adott növény latin nevét, írja be a Google-ba, majd olvassa el, mire is számíthat.

Ne adagolja túl a növényvédő szereket!

Természetes, hogy zavarják a növényeit megtámadó élősködők, fertőzések, gyomok, azonban fontos, hogy ne essen túlzásokba a védekezéssel. Az agresszívebb szerek ugyanis akár évekig is fertőzhetik a talajt, így bármennyire is körültekintő, ott egy darabig biztosan nem fog semmi sem megélni. Éppen ezért lehetőleg természetbarát készítményeket válasszon, vagy folyamodjon a jól bevált házi praktikákhoz! Például, ha el akarja tüntetni a füvet, vagy a gyomokat, keverjen össze egyenlő arányban meleg vizet és ecetet, majd egy nap egyszer öntözze ezzel az adott területet addig, míg a fű és a gaz meg nem barnul. Ezután már igazán könnyű lesz őket kihúzni.

Ne ültesse túl közel egymáshoz a növényeket!

Amennyiben valaki nagy hévvel áll neki kertészkedni, méghozzá különösebb tapasztalat nélkül, akkor hajlamos helytakarékosság miatt túlságosan közel ültetni egymáshoz a növényeket. Így nem is csoda, ha idővel fura alakzatban nőnek – már ha nőnek egyáltalán –, éppen ezért mielőtt nekilát az ültetésnek, alaposan olvassa el a csomagoláson lévő leírást. Ha pedig már kicsit jártasabb a témában, akkor utánajárhat, mit mivel lehet összeültetni! Például paradicsom alá bazsalikomot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.