Csináljon nagyobbat kis lakásából!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Használjon világos árnyalatokat, sok tükröt és könnyű anyagokat,ha kicsi a lakása!

Egy kicsi lakást berendezni nem könnyű, mivel bármit is tesz, azzal könnyen össze tudja nyomni a teret, és ez bizony nem csak esztétikailag kiábrándító, hanem a hangulatára is rányomhatja a bélyeget. Léteznek persze trükkök, amikkel mégis tágasabbá tudja tenni a helyiségeket.

Használjon világos árnyalatokat

„A világos árnyalatok és tiszta színek mindig tágassá és derűssé varázsolnak minden teret – kis helyiségek esetén különösen igaz ez. A legjobb, ha egy árnyalatot használ végig, de ha mégis többet szeretne, ügyeljen rá, hogy ne legyen a színek között túl nagy kontraszt, inkább képezzenek finom átmenetet az egyes terek között. Így az egész tér egységes és tágas hatást kelt majd” – magyarázza Komlósi Kata lakberendező, a Curly Rooms Interiors tervezője

A színválasztás mellett optikai trükkökkel is csalhat egy kicsit. A szakértő szerint a falak vízszintes csíkozása tágasabbnak mutatja a szobát, míg a függőleges magasabbnak. Ha egy helyiség túlságosan hosszú és keskeny, akkor érdemes átfestenie a hátsó falát egy árnyalattal sötétebbre, mint az oldalsóak, így lényegesen kedvezőbbeknek tűnnek majd az arányai.

Amennyiben a fal színe eltér a mennyezet színétől, úgy a falszínt ne vigye fel teljesen a plafonig, csak körülbelül a falfelület négyötödéig, és onnan következzen a mennyezet színe (erre a legtöbbször a fehér szín a legalkalmasabb) Ha szeretne bordűrrel is díszíteni, akkor válasszon egy  kevésbé domináns darabot! Tradicionális hangulatban például nagyon szépen mutathat egy egyszerű filigrán 2-3 cm vastagságú gipszléc is, de persze az sem gond, ha egyáltalán nem tesz a falra bordűrt.

Textíliákból a könnyűeket és a fényesebbet válassza

Textíliák esetében, például függönynél, könnyű és természetes anyagokat válasszon, mondjuk lent, vagy pamutmuszlint – ez utóbbi rengeteg fényt beenged, ami nem csak világossá, de tágassá is teszi a szobát, viszont kintről nem lehet átlátni rajta, így a kíváncsi tekinteteket távol tartja. Amennyiben karnist tesz az ablakok fölé, tegye azt minél magasabbra, akár a plafonhoz egészen közel, emellett pedig ügyeljen arra, hogy a függöny lehetőleg érjen le egészen a földig, és kihúzott állapotában ne lógjon be az üvegfelület elé! Ez optikailag megnöveli az ablak méretét, és fényből is jóval több jut a lakásba.

"Más textíliákon, például a díszpárnákon jól jöhet némi fény : a legjobb erre a célra a valódi selyem. Bár az igaz, hogy drága anyagról van szó, de az is megteszi a hatást, ha csupán egy kisebb felületen jelenik meg" – tanácsolja a lakberendező.

Természetesen nem kell, hogy csakis egyetlen anyagnál maradjon, játsszon bátran a különböző textíliákkal és textúrákkal, ezáltal igazán érdekes hatásokat érhet el, és elkerülheti, hogy a sok világos szín együttese monotonná váljon.

Kerülje a sötét padlót

„A fényes felületek ugyanúgy, mint a világos színek tágítják a teret, így fényes padlóval nem tévedhetünk nagyot egy kis lakában.  Ez lehet akár egy magas fényű parketta, valamilyen laminált padló, kő, vagy kerámia, de ha valami rendhagyóra vágyik, akkor akár fényesre csiszolt és lakkozott beton is remek választás lehet. Természetesen szőnyeggel is feldobhatja otthonát, de csakis akkor, ha az világos árnyalatú és nem túlságosan hosszú szálú, mivel az összenyomná a teret. „- mondja Komlósi Kata.

Játsszon a kiegészítőkkel

Tükrök:k a kiegészítők közül a tükrök azok, amik egy kicsi lakásban a legjobb szolgálatot teszik, hisz optikailag nagyítják a teret, ráadásul fényesebb is lesz általuk a helyiség. Azonban hálószobában és a konyhában bánjon velük csínján, és ügyeljen a helyes elrendezésre is! A hálóban nem mindenki szereti a tükröt, a konyhában pedig érdemes úgy elhelyezni, hogy az asztalnál ülők ne saját magukat lássák étkezés közben, hanem a helyiség más részeit!  Egyéb szobákban azonban nincs semmilyen megkötés!

Lámpák: "Mindig igaz, de kis lakásoknál különösen, hogy érdemes sok és sokféle fényforrást használni. Minden helyiségben gondoskodjunk általános világításról, emellett szinte mindenhol hasznos, ha gondolunk irányított fényekre – munkához, olvasáshoz, illetve hangulatvilágítás gyanánt” – tanácsolja a lakberendező.

Fényes tárgyak: mivel a kicsi helyiségekben a cél az, hogy minél több fény legyen, így díszeknek is válasszon olyan tárgyakat, melyek fényesek. Így a fémes kiegészítők, tálak, vagy üvegvázák jó szolgálatot tesznek a térnagyítás terén.

Összecsukható bútorok

Kis lakásban előfordulhat, hogy annyi hely sincs, hogy a fontosabb bútorokat berakja az illető.  A lakberendező szerint érdemes összecsukható, egymásba rakható, falra akasztható, vagy többfunkciós bútorokat beszerezni.  Itt is arra kell figyelni, hogy filigrán, barátságos színű,légies darabokat válasszon, így szellősebbnek, tágasabbnak tűnik majd a szoba.

„Erre az egyik legolcsóbb megoldást az Ikea kínálja, azonban aki különlegesebbet –és drágábbat- szeretne, az a BoConcept-nél nézelődjön! Természetesen ezek mellett ott van a méretre készíttetés lehetősége is, azonban általában ez sem olcsó, még ha nagy előnye is, hogy így nem kell kompromisszumokat kötnie semmilyen tekintetben.”- mondja a szakértő.

Ezeket kerülje, ha kicsi a tér

sötét, komor, vagy túl intenzív színek

hatalmas, robosztus bútorok

sok, apró tárgy

sötétség, tehát engedje be a fényt

túlzsúfoltság, túldíszítettség

rendetlenség

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Toma
Toma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.