Így szabaduljon meg a molytól egy életre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A molylepke nem viccel: könnyen bekerül a lakásba, kiirtani viszont nem hagyja magát. Hivatalos megoldás nincs, úgy tűnik, a házi praktikák a leghatékonyabbak a molyok ellen.

A molyirtásnak nincs különösebb szakértője, nekünk úgy tűnt, hogy rovarirtók se foglalkoznak vele, úgyhogy csak a házi praktikák segíthetnek ellenük, azokat gyűjtöttük össze. A molyokkal ugyanis időnként kénytelenek vagyunk foglalkozni, mert elég egyszer figyelmetlenül bevásárolnunk, és napok alatt megszállhatják a lakásunkat.

Ekkor pedig hosszú és elhúzódó háborúra kell készülnünk, ami akár hetekig is eltarthat. Ne kapjon idegösszeroppanást akkor se, ha éppen abban a szekrényben találkozik velük újra, amit korábban gondosan kitakarított, és megesküdött volna rá, hogy kipucolta a polcokat. Amit a csótányról mondanak, hogy mindent túlél, igaznak tűnik a molyra is.

A legfontosabb tudnivalóka molyokról

Azzal rögtön az elején jó tisztába kerülni, hogy bár más moly ugrik az ételekre és más a ruhákra, a kiirtásuk módszere viszont nagyon hasonló. Mivel a kétfajta molylepke megjelenésére nézve nagyon hasonló, viszont egyaránt kellemetlenek és kártékonyak, ezért a részletekbe menő bemutatásuktól ezúttal eltekintenénk.

Plodia interpunctella
Fotó: Wikipedia

A lisztmoly kábé 11-14 hét alatt fejlődik ki. A nőstény molyok csak néhány napig élnek, az alatt viszont folyamatosan rakják a petéiket - életük végig kábé 200 darabot. A fehér petékből egy-két hét alatt lesznek a hernyók, amik újabb nyolc-tíz hétig fejlődnek. Gyakran találkoztunk hernyóval a plafonon, ők valami kedvezőbb helyet keresve vándorolnak, ahol egy-két hét alatt lepkévé változhatnak. Persze, ha hagyjuk – összeszedtünk pár tippet, hogyan ne hagyja.

Hideg-meleg

A lárvák nem bírják se a hideget, se a meleget, ezért ha lisztet, rizst, fűszereket vagy különböző reszelékeket vásárolt, érdemes ezeket 24 órára bevágni a mélyhűtőbe. Nem a leggusztusosabb megoldás, de a mélyhűtött molylárva még mindig jobb, mint a kikelt (és petéző) molylepke. Amit pedig lehet (például a rizst), azt használat előtt még mossa át és szűrje le, ezzel is minél kisebbre csökkentve a kockázatot.

A tisztítás

A szekrényeket ecetes vízzel érdemes átmosni, és ne legyen rest kipakolni mindent, mert a dögök átrágják az összes rohadt zacskót. Ha valamiben megtalálja a lárvájukat, annak már annyi, azt érdemes bezacskózva minél előbb levinni és kidobni. A lakáson belüli szemetesébe azért ne hajítsa őket, mert hajlamosak oda is beköltözni: a zacskót átrágják, aztán tábort vernek a kuka alján, falán. A cél legyen az, hogy minél előbb kívül tudja őket a lakáson.

A dobozolás

Miután megszabadult minden fertőzött terméktől, a megmaradt fűszert, müzliket műanyag dobozokban tegye el. A lisztet, rizst, stb. érdemes jól záródó üvegekbe átönteni (bár az, hogy a jól záródó tartó milyen anyagból van, természetesen már csak esztétika kérdés). A jövőben pedig a megelőzés reményében érdemes mindent így tartani.

Ne spájzoljon

Ha megteheti, minél kisebb mennyiségeket vásároljon a lisztből, a fűszerekből, a teából, mivel így nyilván gyorsabban elfogy és nincs ideje a molyoknak belepetézni, vagy ha ez mégis megtörténik, akkor legalább nem tudnak továbbfejlődni. Ráadásul ez még mindig takarékosabb megoldás, mint sorban kidobálni mindent, ami kicsit is gyanús.

Csodaszerek a molyok ellen

Úgy tűnik, hogy lisztmoly ellen egyetlen fegyver van: a szekrények szellőztetése. A ruhamoly ellen viszont könnyebb védekezni: nem bírják a levendulát, amit kis gézes csomagban vegyíthet fahéjjal, fekete borssal, ürömlevéllel, szagos mügével. A leghatásosabb persze a naftalin, amivel a ritkábban hordott ruhákat szokás eltenni, de ennek a szaga nemcsak a molyokat képes elriasztani.

A bútorok

A kárpitos bútorokból kéngőzzel tudja kifüstölni a molyokat. A kénvirágot egy pléhtányéron tegye olyan távolságra a bútortól, hogy biztos ne pörkölődjön vagy gyulladjon meg, zárja be az ablakokat-ajtókat a helységben, aztán hajrá. Ha a szőnyegben talált petéket, akkor dobjon rá egy vizes ruhadarabot, amit gőzöljön át forró vasalóval, mert ugye, a peték/lárvák a meleget sem bírják.

Hasznos egyéb ötletek

A kényesebb kabátok ujjait érdemes terpentinnel meglocsolt selyempapírral kitömni. Sokat segíthet állítólag, ha csalánt ültet egy cserépbe, és a nyitott ablakban tartjuk - ezzel az elszaporodásukat állítólag megfékezhetjük, ha ki nem is zárjuk őket. Ezenkívül vannak különböző feromonos rovarcsapdák, amik a leírások alapján egészen hatékonyak a molyok ellen is, de sajna csak a hímek buknak rájuk.

+1: Tartsa meg a blokkot

Ha van hozzá energiája, legalább erre a rövid időszakra mindenképp tartsa meg a blokkokat a bevásárlás után, mert gyakran a boltból cipeljük haza a lárvákat. Ha így járt, és még időben észbekapott, akkor érdemes bezacskózni és visszavinni a boltba a molyszállítmányt, így legalább csak kisebb összeget bukik az egészen.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.