Sétáljon szurdokban, nézzen le Budapestre!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Most már tényleg beköszönt a tavasz! Hova menjünk, ami menőbb, mint Középfölde?

Idén másodszorra bizakodhatunk abban, hogy végre tényleg beköszönt a tavaszi meleg és napsütés. Legutóbb valószínűleg senki nem gondolta komolyan, hogy az év legkeményebb télies napjai még előttünk állnak. Köszönjük olvasóinknak a leveleket a kirándulási célpont javaslatokkal, egyelőre még mindig a Budapest környéki helyeket nézzük át, aztán lassan ráfordulunk az országos ejtőző- és kirándulóhelyekre is. Ha lenne még tuti ötlete, akkor erre a címre írja meg nekünk. Ahogy előző összeállításunkban is említettük, újat mondani talán nem mindenkinek tudunk, de ennek a cikknek nem is az a célja, hanem hogy megkönnyítse a dolgát a helyek számbavételénél.

Fotó: Gemini / Indafotó

Sas-hegy – a budapesti favorit

A levelek alapján az a benyomásunk, hogy a budapestiek egyik legkedveltebb kirándulóhelye (mondjuk a Normafa után) nem más, mint a Sas-hegy. Ebben persze semmi meglepő nincs, szinte mindenhonnan viszonylag könnyen megközelíthető, és rövid séta után a város felett állhatunk. A Sas-hegy kopár csúcsa önmagában is elég király (a budaörsi Kőhegy versenyezhetne talán csak vele), de nyilván a panoráma teszi kiemelkedővé: ott van nem messze a Gellérthegy, ami persze szintén megér egy sétát, és a körülöttünk elterülő város. A Gellérthegyről mondjuk több nevezetességet lehet látni, éppen a központi fekvése miatt, viszont abban a magasságban kevésbé van túraérzete az embernek.

Római-part – mielőtt vége lenne

Mindenképp érdemes idén kiélvezni a Római-partot, mert a dolgok alakulásának eddigi logikája szerint jövőre vége. Szeretjük mi a büfésort is, de a legjobb az egészben (kissé ellentmondásos módon) éppen a töltés – különösen, amikor már többen kimennek napozni és kutyát sétáltatni –, valamint a most hatalmas veszélyben lévő ártéri kiserdő, ami biciklisként például akkor jelentett különösen nagy mókát, amikor kiöntött a Duna, és úgy kellett egyensúlyozni, hogy ne boruljunk bele a vízbe. Gyalogosként is imádjuk a hangulatát, és ha a végére érve belemelegszik az ember lába, akár Szentendréig is kisétálhat (bár nem vagyunk különösebben oda érte), aztán vissza persze már HÉV-vel jövünk.

Dera-szurdok – jobb mint a Gyűrűk Ura

Ha valaki jobban el szeretne szakadni a várostól, annak érdemes elnéznie a Dera-szurdokhoz, amit a Pilis hegység legszebb ékességének tartanak. A névben szereplő dera szó maga is rést vagy szakadékot jelent, amit a környéken élő szerbek adtak neki. Minek hazudjunk magunknak: ahogy a Rám-szakadéknál a kapaszkodókat kedveljük a legjobban (a természet mellett), úgy a Dera-szurdokban a fahidak jelentik a legnagyobb dilit. A Dera-szurdok mellett itt található a Vaskapu-szoros, Szentkút és a Holdvilág-árok is. Akit se a természet, se a mozgás nem vonzana, annak simán a nevek említésével próbálhatunk kedvet csinálni: olyan, mintha a Gyűrűk Ura vidékein sétálnánk.

Fotó: Gemini / Indafotó

Királyréti Erdei Vasút – ellátni Budapestig

Menetrend szerint közlekedő vasút Kismaros és Királyrét között, valamivel több mint tizenegy kilométer hosszan, nem csak kisgyerekeseknek. A vonat a honlap tájékoztatása szerint egyelőre csak hétvégén jár, de nekünk nyilván erre van szükségünk. Azoknak, akik csak egy rövidebb sétára neveznének be, érdemes a Bajdázó-völgyet meglátogatniuk, vagy felmenni a Várhegy csúcsára; akik nagyobb falatra vágynak, azoknak megközelíthetik Börzsöny legmagasabb pontját, Csóványost, aminek a tetején álló kilátóról körbenézve, tiszta időben akár Budapestig is el lehet látni. Az pedig nem rossz. Érezhetjük, hogy kellő távolságba kerültünk a várostól.

Velencei-tó – álmodozás a vízparton

Ha valaki vízpartra szeretne menni, akkor tavasszal valószínűleg még mindig a Velencei-tó a legkézenfekvőbb megoldás. A Bánki-tó valamivel messzebb van, a Rukkel-tó pedig csak nyáron jelent valódi szórakozást, amikor nyugodtan lehet már vízicsúszdázni. A Velencei-tóról olyan sok meglepetést aligha tudnánk összegyűjteni, legalább annyira bejáratott helynek számít egy budapesti számára, mint mondjuk a Normafa. Sajnos attól még messze vagyunk, hogy a legjobb strandokat gyűjtsük össze, a Velencei tó környékén viszont ettől még sétálgathatunk álmodozva.

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

carl_lewis
carl_lewis
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.