Csalódott hobbikertészek verik szét a Sportarénát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Virágok nem nagyon vannak, többmilliós jacuzzik közül viszont válogatni lehet a Gardenexpón.

Péntek déltájt alig néhányan lézengtek a Budapest Sportarénában, pedig a Gardenexpo egy kertmegszállottnak legalább olyan élmény lehet, mintha becsöngetne hozzánk egy nap George Clooney. Azon tévképzetünk gyorsan elszállt, hogy itt majd cuki virághagymákat, helyes kesztyűt, netán térdeplőpárnát veszünk, kaphattunk volna helyette jacuzzit és tikfa asztalt horror áron.

Kicsit úgy éreztük, mi bizony eltévedtünk, és egy újgazdagoknak szánt, amerikai ranchokra illő kert berendezésére szakosodott kiállításon járunk, nem pedig a rákospalotai kiskert-tulajdonosokat megcélzó rendezvényen.

Galéria ikon

28

Galéria: Gardenexpo
Fotó: Vanik Zoltan

Sosem fogom megérteni, miért kell belépőjegyet fizetni azért, hogy utána sok pénzt elköltsünk valahol. Itt konkrétan 1900 forint egy felnőtt jegy, amit legalább a Hermes Áfész boltjaiban le lehet vásárolni, igaz, csak bizonyos feltételek mellett.

A fő sort a kertibútor és jacuzzi árusok uralták, akik megpróbálták elhitetni velünk, hogy egy kert nem kert, ha nincs benne legalább egy zenélő, duplasugaras, extra masszírozós medence, lehetőleg faburkolattal és ellenáramoltatóval. Ezek ára ugyan nem olcsó, mondhatni nem a bérből és fizetésből élőknek lett kitalálva, de akciós áron, csak itt, csak most már 3 millióért hozzájuthatunk. Ugyanez a helyzet a bútorokkal is, melyeket nett menyecskékkel akartak eladni, de meg is értjük, egy milliós bútorhoz szériakellék a szőke, hosszú combú leányzó. 350 000-1 900 000 forintot kell csak kigazdálkodni, hogy megkaphassunk egy asztalt 14 székkel, reméljük, a házhozszállítás ingyen van. Az eladók elmondása szerint igenis van igény ezekre a bútorokra, igaz, gyakran nem a tulaj, hanem a kerttervező rendeli meg a szetteket.

Azért nem kell elkeseredni, a termékek másik nagy csoportját a grillek alkották, és szinte minden eladónál kiderült, hogy ezek a grillezők Aston Martinjai, legyen szó lávakövesről, lecsukható kerámiáról – egyenesen Ámerikából –, illetve fémbevonatosról, amin egy teljes reggelit is össze lehet hozni, tojástól a kolbászig. Így persze már vonzónak tűnt a többszázezres ár, mert ugyan ki nem csattogna ki kicsit grillezni egy szép nyári hajnalon?

A rendezvény szolgáltatói feladatokat is ellát, ezért örömmel hallgattunk bele Megyeri Szabolcs előadásába, aki a "Dél Utáni kertek – kertépítési praktikák időseknek" címmel tartott előadást. Megtudtuk, miért jó a kerekekkel felszerelt dézsa, és hogyan lehet egy idősek otthonába kertet varázsolni, ha kevés a hely, és hamar elfogy a lendület.

Szerencsére a kertes cégek felkészültek arra, amire a Közútkezelő nem, ma már lehet két- vagy akár háromtárcsás hómarónk, illetve ha lenne magán golfpályánk, akkor teljesen új technikával nyírhatná rajta a kertész a füvet. A csodás gép árát el sem merte a hosztesz árulni, de megnyugtatott, hogy van kereslet a termékre.

Aki most szeretne megterveztetni a kertjét, annak jó választás a Gardenexpo, jó pár tájépítész és kerttervező várja az új ügyfeleket. Vehettünk volna a "Megfáradt kertész lábakra" papucsot, invitáltak beltéri kalandparkba, majdnem lecsaptunk egy akciós kültéri babzsákfotelre, arról már nem is beszélve, hogy az OTP Lakástakaréknál megtudhatjuk, hogy hogyan korszerűsíthetjük az otthonunkat, legalábbis energetikai szempontból.

Persze 2013-ban nem lehet kiállítást szervezni úgy, hogy ne legyen ott egy-két, a fenntartható fejlődést szem előtt tartó cég, itt vannak a napkollektorosok, lehetne akvapóniás rendszerünk, és algás immunerősítőt is kaphatunk a tél alatt megviselt növényeinknek. Ennek ellenére meggyőződésünk, hogy szombat-vasárnap tömegek lepik el a Sportarénát, akik ha másban nem, a gyönyörű tulipánmezőben gyönyörködhetnek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

etelka
etelka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.